A lumen az új watt!

És lőn tartós és olcsó és környezetkímélő  világosság! avagy jobba ma egy lumen, mint valaha egy rakás watt…

Az átállások sosem egyszerűek, szeretjük a már jól megszokott dolgokat. Nos, így van ez a villanykörték terén is, de higgyünk az okosoknak, mindenkinek jobb lesz a régi izzók nélkül. Elmondjuk miért. Tudjuk, hogy egy szám figyelése egyszerűbbnek tűnik, mint kettő viszonyának figyelembe vétele. Tisztában vagyunk vele, hogy a matek órák ideje az érettségivel lejárt! De higgyük el, nem ördöglakat, ami most következik. És még az István, a királyról is szó lesz, plusz egy csomó kispanda megmenekülhet!

Hány wattos egy LED fényforrás? Mit árul el nekünk a watt és a lumen egymáshoz való viszonya? Gyakran ismételt kérdés, amelyre talán már mi magunk is kerestük a választ az interneten, hiszen eddig tudtuk, mit akarunk venni, egy ideje pedig a bizonytalanság ingoványos talaján járunk. Világítani viszont szeretnénk! Sőt, sokunknak fontos a környezet és persze a szemünk védelme is. Emellett az sem árt, ha ár-érték arányban a legjobb terméket kapjuk.

Tehát míg eddig egy számot néztünk meg a dobozokon (mennyi a teljesítmény), innentől a kettő egymáshoz való viszonya lesz az érdekes. Nem kell azonban félni, a számítás egyszerű:


Pofon egyszerű, nem? Azok számára, akik nem feltétlenül szeretnének elmerülni a részletekben, vagy nincs kedvük önállóan fejszámolni, röviden az alábbiakat foglalhatjuk össze:

  • A lumen a fényerősséget, a watt az energiafogyasztást jelöli.
  • Hány wattos egy LED fényforrás? A kérdés ugyan értelmezhető, viszont csak azt tudjuk meg belőle, hogy mennyit fogyaszt a fényforrás, nem pedig azt, hogy mennyi fényt ad nekünk.
  • Teljesítmény ≠ fényerő!
  • Érdemes tehát megtanulni, hogy a korszerű világítástechnikában a fényáram mértékegysége, azaz a Lumen a legjobb barátunk. Amikor LED fényforrást választunk, akkor takaríthatunk meg a legtöbb pénzt és energiát a működése során, ha a fényhasznosításra ügyelünk – tehát
az a takarékosabb fényforrás, ami az adott fényáramot (Lumen), a legkevesebb fogyasztás (Watt) mellett tudja előállítani.

Lássuk, melyik típusú klasszikus izzó hány Lumen fényárammal rendlekezik:

–          25W-os gyertya = 250 Lumen,

–          40W-os kisgömb = 470 Lumen,

–          60W-os izzó = 806 Lumen,

–          100W-os izzó = 1521 Lumen

Amikor tehát korszerű és energiatakarékos LED fényforrásokra váltunk, a fenti számok figyelembevételével érdemes kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet.

Az internetnek hála egyébként termédek oda-vissza működő ingyenes kalkulátor program is elérhető. Úgyhogy ma már könnyedén eligazodhatunk az izzók és fényforrások birodalmában. A lényeg, hogy vásárláskor minél kisebb teljesítmény mellett (minél kevesebb „Watt-szám”), minél nagyobb fényáramú („minél nagyobb Lumen-számú”) fényforrást vegyünk. Így leszünk pénzünknél és az elégedettség-mérőszámunk is így fog a leginkább pozitív irányba kilengeni.

És hogy mi a helyzet az István, a királlyal és a pandákkal? Ha az ember tanul, legyen alapos. A lumen szó latin eredetű, jelentése nemes egyszerűséggel fény. Őrült István, a király rajongóknak pedig talán azonnal beugrik a sor a Töltsd el szívünk fényesség című számból: Veni lumen cordium, Veni Sancte Spiritus. Az ikonikus albumot egyébként ide kattintva be is szerezhetjük. De akit jobban megérint a 30. éves jubileumi előadás, az sem marad felvétel nélkül!

A panda mackókról pedig annyit, hogy bár kényelmes korban élünk, a civilizáció adta előnyök közepette, muszáj felelősségteljesen gondolnunk a bolygóra. A környezettudatosság, az ökológiai lábnyom csökkentése nem divat kérdése. Saját bőrünkön tapasztalhatjuk az elképesztő klíma változtást (extrém forróság, rekord hideg tél, új, monszun szerű viharok, városokat megbénító esőzések stb.). Hiába gondoljuk, kicsik vagyunk. Rajtunk is múlik, hogy meddig és milyen minőségben tart ki ez a bolygó. Válasszunk felelősséggel, figyeljünk vásárlásunk során az energiatakarékosságra és mentsünk meg minél több kispandát. Vagyis mentsük meg a saját jövőnk! Mert ezek a helyes kis ártatlan lények valahol mi vagyunk…