Az idei Oscar, mintha az anyák napját ünnepelte volna! Aranyeső és jelölés áradat három különös nőnek

Lady Bird, Én, Tonya, Három óriásplakát Ebbing határában. Az idei Oscar szezon úgy néz ki, ráment az anyaság témájára. Bár tény, két esetben inkább a gyerek karaktere a dominánsabb, azért mindegyik filmben megcsillannak az anyatigrisek karmai.

Az anya-lánya kapcsolatoknak számos forgatókönyv író és rendező szentelt már kiemelt figyelmet. Felsorolni is nehéz lenne a könnyedebb és drámaibb megoldásokat. Mi most csak a 2018-as Oscar jelölt és díjazott – fajsúlyos – alkotásaira nézünk rá. Bízunk benne, nem csak a magunk örömére és okulására. Kihagyhatatlan filmek az anyák napja közeledtével!

Lady Bird (2017, amerikai vígjáték, 94 perc, rendező: Greta Gerwig)

Oscar-mérleg: 5 jelölés

  • Legjobb film: Scott Rudin, Eli Bush, Evelyn O’Neill (jelölt)
  • Legjobb női főszereplő: Saoirse Ronan (jelölt)
  • Legjobb női mellékszereplő: Laurie Metcalf (jelölt)
  • Legjobb rendező: Greta Gerwig (jelölt)
  • Legjobb eredeti forgatókönyv: Greta Gerwig (jelölt)

Végy egy szeretettől túláradó, megrögzötten makacs és határozott anyát, Mariont (Laurie Metcalf) és egy vele azonos karakterű lány gyereket. A két fél természetesen egy ilyen felállásban örökös harcban áll.

Greta Gerwig 5 Oscar-díjra jelölt életrajzi filmje semmilyen különösebben megrázó történettel nem szolgál. De érzékenysége miatt úgy fest, kivívta a kritikusok és a nézők rokonszenvét is. Sokunkban ébreszthet “aha” élményt számos jelenet, hiába élünk egy távoli kontinensen. Akár lány gyerekként, akár anyaként beugorhat pár kínosabb élmény, pl. egy ruha vásárlás kapcsán. Azt hiszem, sokan elmondhatjuk, onnantól kezdve, hogy öntudatra ébredünk, ez a terület kényessé válik. Még akkor is, ha szeretjük az anyánkat/gyerekünket.

Az ilyen apró nüanszok teszik talán igazán érdekessé Gerwig moziját. És persze érdekes látni a még mindig felháborítóan fiatal Saoirse Ronan alakítását, akit jó eséllyel 10-20 év múlva is figyelemmel követhetünk a filmvásznon. Izgalmas lehet még – és ez teszi igazán “anyáknapi mozivá” az alkotást, hogy bár a sztori középpontjában a lázadó kamaszlány áll, a film végi csavar amolyan szerelmes levél formájában fordul az anyához.

Angolul beszélőknek két izgalmas videó a film hátteréről!

Audiokommentár a rendezőnő tolmácsolásában a használt ruhabolt jelenet kapcsán.

Spoilereket tartalmazó videó az anya karakteréről

 

Én, Tonya (I, Tonya, 2017, amerikai fekete komédia, 119 perc, rendező: Craig Gillespie)

Oscar-mérleg: 3 jelölés, 1 díj

  • Legjobb női mellékszereplő: Allison Janney (díjazott)
  • Legjobb női főszereplő: Margot Robbie  (jelölt)
  • Legjobb vágás: Tatiana S. Riegel (jelölt)

Bár az Én, Tonya végképp a családi kapcsolat fiatalabb tagjának karrierjére és életére koncentrál, az arany szobrocskát végül az anyát alakító Allison Janney hozta el 2018-ban. Az őrületes tempójú, megosztó történetű, valóságon alapuló sztori igazi csemege a sport, a bulvár és a mozi szerelmeseinek. A lendületes képeken felül a színészi játék, a feszültség és persze a valóság-faktor mind-mind ellenállhatatlanná teszi a filmet.

Az internetnek hála ráadásul visszanézhetjük a cselekmény egyes drámai jeleneteinek eredetijét is, megismerhetjük Tonya Harding és vetélytársai kűrjeit, nyilatkozatait, a vonatkozó sajtótermékeket. Persze a film enélkül is izgalmas, mégis különös kéjjel tölthet el mindenkit, hogy bepillanthat a hús-vér valóság kulisszáiba is.

És hogy egy kicsit az adott anyáról is beszéljünk. LaVona Golden – a név már önmagában is predesztinálja viselőjét – igazi kegyetlen típus. Aki nélkül lehet, Harding soha nem ér el olyan eredményeket, mint amiket elért. De az is lehet, egy támogatóbb légkörben még magasabbra juthatott volna és elkerülhette volna a karrierje és élete botrányos szakaszát. Fantasztikus eredeti felvételek állnak rendelkezésre a karakán, kemény anyáról. Az ember néha nem tudja eldönteni, mikor lát fikciós filmet és mikor dokumentarista alkotást.

Egy, a 90-es években forgatott interjú során a fiatal Tonya úgy nyilatkozott, hogy „bár anyám jó anya, rendszeresen bántalmaz, üt-ver engem”. Ezt az állítást LaVona Golden akkor és most is tagadja. Egy 2018-as interjúban az asszony elmondta, az igaz, hogy anno “elfenekelte” a gyerekeit, ám ezek “pozitív fenekelések” voltak. Nos, a mai magyar médiát bejáró színházi botrányok, valamint a saját élmények alapján ki-ki döntse el maga, mi számít még pozitív megerősítésnek, pedagógiailag elfogadható módszernek, és mi nem.  

Angolul beszélőknek két megdöbbentő felvétel Tonya Harding anyjáról! 

 

Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri, 2017, amerikai-angol dráma, 115 perc, rendező: Martin McDonagh)

Oscar-mérleg: 7 jelölés, 2 díj

  • Legjobb női főszereplő: Frances McDormand (díjazott)
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Sam Rockwell (díjazott)
  • Legjobb film 2018: Martin McDonagh, Graham Broadbent, Peter Czernin (jelölt)
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Woody Harrelson (jelölt)
  • Legjobb eredeti filmzene: Carter Burwell (jelölt)
  • Legjobb eredeti forgatókönyv: Martin McDonagh (jelölt)
  • Legjobb vágás: Jon Gregory (jelölt)

Mit tehet egy anya, aki elveszíti a gyermekét? Mit tehet akkor, ha az a gyerek feltehetően gyilkosság áldozata lett és a rendőrség nem tesz semmit? Hová fajulhat a fájdalmas viszony egy asszony és a közömbös, akár cinikus környezete között? Mit tennénk mi hasonló esetben?

Martin McDonagh drámája, bár amerikai színtéren játszódik, szerencsére még mindig magában hordozza a szerző (és rendező) brit gondolatiságát. Így téve még érdekesebbé és “fogyaszthatóvá” az elviselhetetlent. A felháborítóan rossz magyar címmel forgalmazott Erőszakik (In Bruges, 2008) és a A hét pszichopata és a si-cu (Seven Psychopaths, 2012) már megmutatta, McDonagh igazsága nem csak a színházakban működik, képes mondanivalóját a vászonra is átültetni anélkül, hogy moralizáló-humorizáló kamaradrámaként szerepelnének unalmas egymásutánban a jelenetek.

Az író-rendező maga is nyilatkozta már, filmjei csak úgy tobzódnak a férfi energiáktól és az erőszaktól. De azt is megjegyezte, már régóta akart valamit írni Frances-nek, azaz a főhőst alakító Frances McDormand színésznőnek. A közös munka így sem volt teljesen felhőtlen, de mindkét fél tudta, a folyamatos kérdések, kritikák még jobbá fogják tenni a filmet, amely végül fantasztikus sikert hozott az eleinte vonakodó főszereplőnek.

Az óriásplakát-háború erőszakra hajlamos, bárdolatlan kirobbantója egy munkásosztálybeli anya. Talán nem feltétlen az a karakter, akivel olyan könnyen azonosulhatunk. De valahogy a tehetetlen düh, amit talán már mindannyian éreztünk, ha ártatlanokat, főként gyermekeket ért bántalmazás, összekapcsol minket Mildred Hayes-szel.

És hogy ebben az esetben se maradjon ki a valós szál: sajnos a Három óriásplakát… története is megtörtént eseményen nyugszik. Marianne Asher-Chapman lánya, Angie (akinek nevét a filmbéli lány is viseli) 2003 novemberében tűnt el, egy nappal a 20. születésnapját követően. Az eltűnést a rendőrség nem akarta hivatalos ügyként kezelni, mintha a lány épp csak “elcsavargott” volna. A hivatalos szervek a “nincs holttest, nincs ügy” lózungját ismételgették az egyébként gégerákkal küszködő, kétségbeesett anyának.

Az ügyet bonyolította, hogy az eltűnés után 10 nappal képeslap érkezett Angie-től, melynek hitelességében az anya kételkedett. A rendőrség azonban ennek fényében lezártnak tekintette az ügyet. Marianne ekkor bérelt ki két óriásplakátnyi felületet otthona határában.  A valóságban a felhívás nem a rendőrséget támadta, hanem személyleírást adott az eltűnt lányról és segítséget kért Angie megtalálásában. 2008-ban, miután az anya írásszakértőt is bevont az ügybe, kiderült, a képeslap kézírása nem egyezik az eltűnt lányéval.  Marianne azóta is keresi a lánya holttestét, csomagtartójában mindig van egy ásó és elmondása szerint akkor sem adja fel a kutatást, ha Kínáig kell ásnia.

A valódi anyával készült interjúk valahol  talán még megrázóbbak, mint a dühös-erőszakos film képkockái. A csendes, félénk asszony alakja komoly hatást gyakorol mindenkire, akinek csak egy szerette is van, akiért aggódhat. A Három óriásplakát… mellett szól, nem akart hitelességre törekedni, így önmagában érdemes figyelni az alkotást és persze a szereplők minden idegszálukban megfeszülő alakítását. Talán nem a legfelemelőbb anyák napi mozi, de kikerülhetetlen filmes munka McDonagh új filmje.

Ismerje meg Angie hús-vér anyját…