Digitális tükörreflexes fényképezőgépek

Ahogy a kompakt fényképezőgépek szerepét mára szinte teljesen átvették a mobiltelefonok, úgy lett a fotózás „tömegcikk”. Már szinte nem is írunk bejegyzéseket, inkább gyorsan lefotózzuk, amit látunk, és persze használjuk a mindenki által elérhető kamerás appokat, egyen-effekteket. Ezáltal viszont azt láthatjuk, hogy minden egyes tájkép, portré, koncertkép vagy sportfotó, ami szembejön velünk az interneten, szinte ugyanolyan. A fotós személye, látásmódja, egyénisége nincs sehol, eltűnik a tömegek által használt, előre beállított, „gyorséttermi” képkészítés dömpingjében. Szóval mit tegyen az, aki tényleg valami sajátot szeretne elmesélni a képeivel, megmutatni azt, hogyan látja ő a világot?

Ilyenkor jön el a tükörreflexes gépek, avagy DSLR-ek ideje. Ezek azok az eszközök, amelyek alapvető működési elvüket tekintve már nagyon hasonlóan működnek, mint a klasszikus, cserélhető objektíves, belül bonyolult, de pontos tükörrendszerekkel fényt manipuláló kamerák.

A DSLR jelentése Digital SingleLens Reflex, amely szintén ezt a működési elvet jellemzi: a gép optikája mögött egy tükör található, melyről a fény egyenesen a keresőbe jut, elősegítendő a kép megkomponálását. Abban az esetben, ha az exponálógombot megnyomjuk, a tükör felcsapódik (ezalatt nem is látunk semmit a keresőben) és átengedi az optika által rajzolt képet a képérzékelő szenzornak, amely rögzíti azt és továbbítja a képfeldolgozó áramkörök felé.

Ezt talán ahhoz hasonlíthatnánk, mint amikor valaki automata váltós autóból kuplungosba ül át – csak itt egy helyett húsz kuplungot talál és legalább száz sebességet. Egy ilyen gépen ugyanis már manuálisan szabályozhatjuk akár a legapróbb részleteket is a zársebességtől az ISO értéken át a fehéregyensúlyig, és bár természetesen az összes modern tükörreflexes gépben is vannak automata vagy előre beállított lehetőségek, az igazi tudásukat akkor mutatják meg, amikor átadják a teljes vezérlést a tulajdonosuknak.

A tükörreflexes gépek természetesen önmagukban nem is képesek felvételeket készíteni, hiszen a fényképezőgép az esetükben a gépvázat jelenti (tehát az érzékelő szenzort és a vezérlő eszközöket tartalmazó egységet). Ehhez választhatjuk ki a megfelelő objektívet, vagy inkább objektíveket, hiszen ezeket szabadon cserélgethetjük (természetesen azért arra figyelnünk kell, hogy mindig a gépvázzal kompatibilis optikákat szerezzünk be). Ezekből lehet akár sokszoros zoomra képes modellünk, vagy portrékészítésre való kisebb, esetleg a legapróbb dolgokat megörökíteni képes makró, vagy olyan speciális darabok, mint a különleges effektet adó halszem-lencse. A DSLR gépeket a cserélhető objektívekkel az általánosabb, „mindenre jó valamilyen szinten” elvet követő kompakt gépekkel ellentétben olyan felhasználásra faraghatjuk, amilyenre csak szükségünk van a fényképezni kívánt téma, a környezet, vagy épp saját látásmódunk kívánalmai szerint. Igaz, minden egyes gyártó vázának saját rendszercsatlakozója, bajonettje van, így például egy Nikon optikát nem tehetünk egy Canon gépre. Ez mindemellett nem jelenti azt, hogy Canonra csak Canon optika illik, mert számos optikagyártó, köztük a Sigma, vagy a Tamron is kínál majdnem mindegyik rendszerhez megoldásokat.

Ebben a fényképezőgép-kategóriában is megkülönböztethetünk belépő, középkategóriás és csúcs-szintű eszközöket. Itt azonban már nem olyan éles és egyértelmű a határ, mint a kompakt gépeknél, ahol néhány alapfunkció meglétéből máris eldönthetjük, milyen komoly modellel van dolgunk. A belépő szintű tükörreflexes gépek általában olcsóbbak, ami pontosan azoknak jó, akik mostanában váltanak ilyenfajta eszközre valami egyszerűbbről, és az átszokás így nem kerül olyan fajsúlyos összegbe. Emellett az ilyen modellek még több automata vagy segített beállítással „vezetik a kezét” a technológiákat tanuló fotósoknak, de persze ezért a manuális beállításokból ezeken még kevesebb érhető el.

Aztán ahogy haladunk a komolyabb gépek felé, annál több az általunk kitekergethető, végigmolyolgatható, aprólékosan kitapasztalható beállítási lehetőség, és persze annál többféle objektívet, külső eszközt (például a fényképezőgéppel szinkronizálható stúdióvaku-rendszereket, távirányítókat) kapcsolhatunk hozzájuk. Szintén érdemes tudni, hogy manapság a komoly videósok, például a videóklipeket, reklámfilmeket készítők között is egyre többen használnak tükörreflexes fényképezőgépeket is a mozgóképek készítéséhez, ugyanis már ezek is nagyon fejlett videós lehetőségeket kínálnak, viszont a jól megválasztott fotós optikák részletessége és tisztasága miatt akár le is körözhetik a videókamerákat egyes beállítások és funkciók esetén.

Érdemes például megnézni, milyen képérzékelő dolgozik az általunk kiszemelt fényképezőgépben. A CCD (charged-coupleddevice) tradicionálisan a legelterjedtebb szenzortípus, nagy dinamikatartomány, jó kontrasztátfogás jellemzi a nagy fogyasztás és a zajérzékenység mellett. Ilyen érzékelőt épít a gépeibe a Nikon, az Olympus, a Pentax, vagy a Sony. A másik típus a Canon saját fejlesztésű CMOS (complementary metal-oxidesemiconductor) lapkája, amelyek előállítása olcsóbb, tizedannyit fogyaszt, mint egy CCD és segítségével zajszegényebb képeket kapunk.

Végül pedig még egy fontos előny a profi gépek mellett: a veszteségmentes fájlformátumok használatának lehetősége. A kis kamerák által használt, legelterjedtebb veszteséges tömörítési eljárást alkalmazó JPEG fájlformátum nem ad nagy szabadságot ilyen téren, bár nem elhanyagolható, hogy a mérete a tömörítésnek köszönhetően igen kicsi, így egy adott kapacitású memóriakártyára igen sokat fotózhatunk, igaz az erre érzékeny képrészleteken a tömörítésből adódó hibákat is észrevehetjük. A tömörítetlen, veszteségmentes formátumok esetében viszont a képérzékelő által vett képinformáció csak minimálisan módosul a fényképezőgép elektronikája által, szinte nyersen kerül tárolásra. Egy sokoldalú RAW-szerkesztő programmal a fehéregyensúly változtatásán kívül még az expozíciós értékekre is lehet ráhatásunk.

Azt szokás mondani, hogy aki tükörreflexes fényképezőgépet szeretne, beszélgessen profikkal. Fotósokkal, az áruházak sokféleképpen képzett szakembereivel, vagy épp olyanokkal, akik nem sokkal korábban tanulták maguk is a komoly fényképezést és ismerik az átállás fázisait. Ahogy komoly autót, úgy profi fényképezőgépet sem választ az ember „láttamra”, de ha egyszer megtalálja a számára megfelelőt, abból akár örök szerelem is lehet.

További cikkek