Ezzel az apró kütyüvel vettem rá a pasim a mindennapos mosogatásra!

Ki gondolta volna, hogy a férfiak házimunkába való, önként és szó szerint dalolva történő részvételéhez elegendő egy pénztárca méretű, dizájnos tárgy. Ráadásul kifejezetten jó áron. Így alakult ki a családi béke a Philips-nek és az isteni szikrával felérő ötletnek hála!

Kifejezetten szeretek mosogatni, mivel megnyugtat a folyamat. Ráadásul azonnal látom a munka eredményét. De amióta én főzök, örülök, ha a munka felét átvállalja más. Mivel a háztartásban rajtam kívül csak egy bolond kutya és egy jóravaló, de azért kényelmesebb férfi lelhető fel, kizárásos alapon a közteherviselést az utóbbival szerettem volna megosztani.

A mosogatásban való – kifejezetten nagy – segítség körül nem voltak igazából komoly problémák. Inkább a halogatás ténye volt, ami néha nehezítette a játékot, és ami miatt az “inkább gyorsan megcsinálom, mert már készíteném a következő fogást” esete újra és újra visszaköszönt.

Aztán egy napon feltűnt, hogy

az Ember akár hányszor mosogat, mindig viszi a telefonját és betesz valami energikusabb zenét.

Majd egy helyben ugrálva, énekelve végzi el a “piszkos munkát”. A közép-felső kategóriás okostelefon tűrhető teljesítménye ellenére is úgy éreztem, méltatlanul szólnak a számok a konyhában. Ráadásul ugyanazok az albumok pörögnek folyton a készülék memóriájának limitált volta miatt.

Végül jött a születésnap, ami mindent megváltoztatott! Nem tudom, ki hogy van vele, én szeretem azokat az ajándékokat, amiknek konkrét haszna is van. Persze főleg akkor, ha még ezen felül is személyre szabott és passzol mind az ünnepelt személyiségéhez, mind a vágyaihoz. A régóta vágyódva nézett BOSCH szúrófűrész beszerzésekor pedig hirtelen jött az újabb ihlet: azonnal kell egy Bluetooth hangszóró is embernek! Meg nekem, aki talán így változatosabb zenéket, jobb minőségben hallgatok majd a kanapén henyélve, míg ő a mosogató előtt bulizik. A hangszóró választék széles volt, a büdzsém szűkös, mert ekkorra már három meglepetés is várt otthon a rejtekén. Azt viszont nem akartam megkockáztatni, hogy olyasmit veszek, ami kétesélyesen szól és működik. Iszonyat helyes, olcsó tenyérnyi apróságokat, valamint lélegzetelállítóan elegáns, de számomra épp megfizethetetlen verziókat találtam. Aztán ott volt a nagy Ő! Jellemző módon először a design fogott meg. Hiába, tulajdonképpen lakberendezési tárgyat veszek. Tehát ez a szempont is fontos.

Végül csak elmerültem a technikai részletekben is, és úgy véltem, ezért az árért ilyen teljesítményű eszközt hülye lennék itt hagyni (a MediaMarkt oldalát átnézve a legjobb helyen bukkantam rá az eszközre)! Ráadásul a kütyü fröccsenésbiztos, így a “pancsoló kislányként” mosogató Emberem sem tehet benne komolyabb kárt.  Az már csak hab volt a tortán, hogy az általam egyébként kedvelt Philips készüléket “PixelPop vezeték nélküli hordozható hangsugárzó”-nak nevezték el. Amitől én még pluszban elolvadtam. Apróság, de ha már komoly csapatok dolgoznak a marketingen, hogy megfogják a vevőt a gazdag piaci kínálatban, erre is odafigyelek.

Innen már csak a pénztár volt hátra. Illetve előtte még a nettó 12 perces dilemma, hogy akkor most melyik színt és mintát vegyem. Mert persze az eltérő árnyalatoknak a rajzolata sem volt egyforma. Végül én a férfias és az Ember szeméhez jól passzoló kék verzió mellett tettem le a voksot, de a piros változatot is szívesen elnézegettem volna azért a konyhapulton…

Aztán jött a nagy teszt! Az ünnepelt örült, mint majom a farkának. Én csak leheletnyi utalást tettem rá nevetve, hogy na, mostantól akkor korlátok nélkül mehet a zene a mosogatás közben. Fél óra sem kellett hozzá, már ment a buli a konyhában. Az esti kutyasétáltatás után pedig ismét arra jöttem haza, hogy az Ember a mosogató előtt szorgoskodik. Ráadásul kütyü-mániás férfiként izgatottan mutogatja, hogy

jézusom, még a fürdőben is tökéletes a vétel, akkor is, ha egyébként a dolgozó sarokban pihenő laptopjához van hangolva a készülék!

Így végül egy kisebb befektetéssel egy boldog embert és egy aktív konyhatündért nyertem. Most már csak azt kell kitalálnom, hogy a zenés fürdőszoba használat – borotválkozás, kádazás – során fellépő egyre emelkedő óraszámmal mit kezdek. Mert lassan a tökéletes hangzásnak és a kikapcsolódás ezen új fajtájának köszönhetően csak lopott pillanatokra jutok be a “szentélybe”. Egyelőre ez legyen a legnagyobb bajunk. És most irány a konyha. Termeljük ki a mai menü elkészítése során felhalmozódó mosogatni valót!

A csodatévő eszköz: PHILIPS BT110A/00 PixelPop vezeték nélküli hordozható hangsugárzó

Ára: 11 999 Ft

Elérhető színek: kék, piros, fekete

Rövid leírás: Ez a kompakt BT110 készülék rendelkezik minden olyan alapvető akusztikai jellemzővel, amely általában csak a nagy hangsugárzók sajátja. Ezért olyan tiszta és erőteljes a hangzása, meglepően jó mélyhangokkal.

Extrák: 

  • fröccsenésbiztos borítás

  • csuklóra, nadrágra akasztható pánt

  • 8 órás üzemidejű akkumuláto

Hasonló termékekért kattintson a MediaMarkt teljes Bluetooth hangszóró kínálatáért!