A fénnyel festő művész
A Media Markt nyári fotópályázatának nyertes munkáit a Westendben található áruházban tekinthetik meg az érdeklődők október 30-ig. A fotópályázat kapcsán híres művészekről gyűjtöttünk össze nektek néhány érdekességet:
A nagyvilágban az egyik legismertebb magyar képzőművész, idehaza egyetem is viseli a nevét, az átlagember mégis keveset tud Moholy-Nagy Lászlóról. Nehéz is valahová beskatulyázni, hiszen a kiemelkedő tehetségű emberek többségéhez hasonlóan nem csak egyetlen területen mutatkoztak meg különleges képességei: stílusteremtő tipográfus és grafikus, a modern filmnyelv egyik megalapozója, a modern dizájn alapító atyáinak egyike is volt, amellett, hogy a XX. századi fotóművészet elképzelhetetlen lenne a munkássága nélkül – „utóhatására” jellemző, hogy a képei jelenleg a világ legdrágább fotói közé tartoznak.
Moholy-Nagy László neve elválaszthatatlan a Kassák-féle avantgárdtól, illetve a kor Európájának legjelentősebb művészeti irányzatát képviselő Bauhaustól (amely stílus, korszak és iskola is volt egyben). Az 1895-ben Bácsborsódon Weisz László néven született, az első világháború után előbb Bécsbe, majd Németországba emigrált Molholy-Nagy a háborút tüzérségi megfigyelőként szolgálta végig, első rajzai és grafikái a fronton, illetve egy sebesülés után a kórházban születtek. Miután egyedi hangulatú képei kiállításokon is sikert arattak, a Bauhaus-alapító Walter Gropius hívta a weimari intézménybe tanítani, ahol előbb a fémműhelyt, majd – a fénnyel és a formával dolgozó alkotóként – az új fotólabort, illetve a fotóművészet oktatását bízták rá. Az addig főként versekkel és különféle grafikai megoldásokkal próbálkozó mestert első felesége, a fényképész Lucia Schulz vezette be a fotóművészet világába. A fényképet Moholy-Nagy László kezdetben egyfajta kiterjesztett grafikai képalkotó módszerként, a valóságban is létező mintázatok átértelmezésének eszközeként használta: nem hagyományos képeket készített – azaz nem a pillanat megörökítése vonzotta –, hanem a fények és az árnyékok, a sötét és a világos foltok, a véletlen alkotta kompozíciók vonzották. Ha egy havas reggelen kinézünk a felhőkarcoló ablakából az utcára, a hóban hagyott lábnyom a valóság, a nyomok sokaságából kirajzolódó kép az absztarkció – a magyar képzőművészt az utóbbi érdekelte. Moholy-Nagyhoz fűződik a fotogram, vagyis a fényképezőgép nélküli fényképezés technológiájának kidolgozása: ebben a megörökítendő tárgyakat közvetlenül a fényérzékeny anyagra helyezik, fekete-fehér tárgylenyomatokat alkotva a formák és a tárgy-árnyékok segítségével. Szintén sokat kísérletezet a valóságdarabok összeillesztésével, vagyis a fotomontázzsal.
A saját nevére is egyfajta munkadarabként tekintett:1905-ben még Weisz László néven iratkozott be az elemi iskola első osztályába, az ötödiket már Nagy (Weisz) Lászlókén végezte el, 1910-től, hatodikos korától pedig Nagy Lászlóként szerepelt az évkönyvekben (a Nagy vezetéknevet Dr. Nagy Gusztáv, a család támogatását és a gyerekek nevelését magára vállaló nagybácsi iránti tiszteletből vette fel, a később használni kezdett Moholy előnév pedig a gyermekkori lakóhelyre, a vajdasági Moholra utal). Ugyanilyen bátran kísérletezett mindennel, amihez hozzányúlt: a szöveggel, a színekkel, a mozgással, sőt – aligha függetlenül attól, hogy diákkorának helyszínén, Szegeden működött Magyarország első vidéki mozija, ahol úgyszólván törzsvendégnek számított – a filmmel is.
A világ grafikusként és festőként, dizájnerként, iskolateremtő képzőművészként és oktatóként, fényjátékok és fényfreskók alkotójaként emlékszik rá, nem utolsósorban pedig a fotóművészet egyik európai és amerikai úttörőjeként (munkásságának második fele Chicagóhoz kötődik); az első mester volt, aki a színes fotót is a repertoárjába illesztette. A jobbára a 30-as, 40-es években készült a fényképei ma is korszerűnek hatnak. Moholy-Nagy művészi módszeréből adódóan első pillantásra sokszor nem is egyértelmű, hogy mit ábrázol a felvétel: nem a téma uralkodik, hanem az alakok, színek és kontrasztok játéka. 1925-ben készült, Fotogram című munkája néhány éve 1 482 500 dollárért kelt el egy New York-i árverésen; ezzel minden idők tízedik legdrágább fotóművészeti alkotása lett.
