Okoseszközök edzéshez

Visszatérő újévi fogadalmam a rendszeres edzés beépítése a mindennapjaimba. Idő hiányában és a „túl messze van” kifogás kizárása érdekében idén közvetlenül a munkahelyem mellett lévő edzőteremre esett a választásom. Abszolút nem vagyok egy sportos típus, ezért kifejezetten kellemetlenül érzem magam az ismeretlen, középkori kínzóeszközökre emlékeztető gépek és a profi, gyúrós arcok között. Így általában lesütött szemmel a sarokban lévő, legtávolabbi futógéphez sietek, és nem is nagyon tágítok onnan.

A nagy év eleji reformhangulatban úgy döntöttem, hogy ez nem mehet így tovább, idén nem csak úgy koncepció nélkül fogok edzeni, szakmai segítséget kérek a nagy megújuláshoz. Elsőre arra gondoltam, elmegyek egy személyi edzőhöz, de az Y-generáció mintapéldányaként inkább körülnéztem az interneten. Rengeteg szuper eszközt, applikációt találtam, amik az óta is segítik az edzéseimet, így az alábbiakban ezeket osztanám meg Veletek! Mindig azzal a felkiáltással választom a futást, hogy azt nem lehet elrontani… pedig de, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit és milyen pulzusszámmal futok.

Ma már nagyon profi pulzusmérő készülékek vannak elérhető áron is, az okos karkötőktől az okos órákig, amelyeken beállítható a célzóna, vagyis az a pulzusszám, ami alá vagy fölé nem mehet a pulzusod. Amennyiben mondjuk a zsírégetés a fő cél, érdemes 120-140-es pulzusszám mellett edzeni, ahol a szervezet hosszabb távon zsírt használ fel energiaként.

Polar pulzusmérő óra

Nagy segítséget nyújtanak még számomra a különböző okostelefonra letölthető applikációk, amik futás közben fülhallgatón keresztül folyamatosan bíztatnak, informálnak, a futás után pedig összegezik az eredményemet. Nagyon motiváló funkció, hogy az utolsó futást összehasonlítják a korábbiakkal és megpróbálhatod megdönteni az eddigi legjobb eredményed. Mindemellett még dicsérget is az app, például ha napi kétszer használod, vagy mondjuk lefutottad az eddigi legjobb idődet, ráadásul mindezt még posztolhatod is a Facebookon! Hogy ne csak a futásról legyen szó, még megemlíteném a tréner applikációt is, aminek segítségével sikerült kitörnöm a futópad fogságából. Személyre szabott edzésprogramot állítottam össze, és mivel a gyakorlatok elvégzéséhez letölthető videó és hanganyag is, olyan, mintha lenne egy saját személyi edzőm.