Okosórát szeretne a gyerek? Itt van egy, aminek még értelme is van!

Manapság kifejezetten divatosak a különböző hordható okoseszközök: órák, aktivitásmérők és karkötők. Ezek a kütyük egyre több felnőtt kezén jelennek meg, így nincs abban semmi meglepő, ha a szülők mintájára a gyerkőc is szeretne egyet. Ha pedig hajlunk egy ilyen kiegészítő beszerzésére, akkor rögtön jönnek a dilemmák: milyet válasszunk, illetve egyáltalán van-e értelme a vásárlásnak. Mindkét kérdés jogos, és valószínűleg az amerikai Garmin fejlesztői is elgondolkodtak rajtuk, ugyanis nemrégiben előrukkoltak Garmin Vívofit Jr. 2 nevű, gyerekeknek szánt okoskarkötőjükkel, ami választ jelent ezekre a felvetésekre.

A Garmin Vívofit Jr. 2 a hardvert tekintve ugyan csak egy lépésszámláló, ami méri a gyermek napi aktivitását (mennyit mozgott, hány lépést tett meg egy adott napon), illetve az alvás minőségét, de a mellé társított mobilos alkalmazásnak köszönhetően sokkal profibb eszköz, mint a hasonló képességekkel rendelkező többi karkötő. Ezzel a kütyüvel nemcsak a csemeték aktivitását lehet nyomon követni, de motiválhatjuk, sőt jutalmazhatjuk is a fiatalokat – a szülőknek talán nem is kell magyarázni, hogy ennek mekkora jelentősége van.

 

KEZDŐ LÉPÉSEK

Ahhoz, hogy használni tudjuk az Amerika Kapitányos, Star Warsos és Minnie Mouse-os kivitelben is kapható kiegészítőt, először le kell tölteni az iOS-re és Androidra egyaránt elérhető Vívofit Jr. applikációt, majd ezt elindítva készíteni kell egy Garmin fiókot, ami lényegében nem áll másból, mint a nevünk és az e-mail címünk megadásából, illetve egy kellően erős jelszó kitalálásából.

Ha ezen túl vagyunk, akkor Bluetooth-on keresztül párosítani kell a karkötőt a telefonunkkal. Ez szintén nem atomfizika, hiszen az alkalmazás lépésről-lépésre elmagyarázza, hogy pontosan mi a teendő – némi angol nyelvtudás ugyanakkor nem árt, ugyanis a Vívofit Jr. app nem tud magyarul.

Ha sikerül a párosítás, akkor jön a karkötő testre szabása: a telefonos alkalmazáson belül készítenünk kell egy profilt a gyerkőcnek, azon belül választhatunk neki képet, megadhatjuk a kis tulajdonos nevét (ami mindig megjelenik a kütyü apró kijelzőn), továbbá három variáció közül választhatunk, hogy milyen ikon jelenjen meg a karkötő lépéseket mutató menüpontjánál.

Ha túljutunk ezeken a beállításokon, akkor az eszköz mehet a gyerkőc csuklójára: a Garmin Vívofit Jr. 2 mindig mutatja a pontos időt, illetve (saját mobil nélkül is) folyamatosan nyomon követi a viselője aktivitását, illetve este/éjszaka az alvást is – az eredmények természetesen a szinkronizálást követően megjelennek a szülő telefonján, és visszamenőleg nyomon követhető, hogy mennyit mozgott és aludt a gyerek egy adott napon. Mindez viszont még csak a jéghegy csúcsa!

 

FELADATOK ÉS JUTALMAZÁS

Ahogy azt már említettük, a Garmin Vívofit Jr. 2 legnagyobb előnye nem a lépésszámlásban rejlik, hanem abban, hogy feladatokat állíthatunk be a gyerekeknek, amik elvégzéséért jutalom jár. A Vívofit Jr. applikációt elindítva az alkalmazás főoldalán találjuk a Chores (Feladatok) menüpontot, ahol beállíthatunk olyan teendőket, hogy a csemeténk minden reggel és este adott időben mosson fogat, csinálja meg a háziját, etessen meg a kisállatot és még sorolhatnánk, a feladatoknak csak a fantáziánk szab határt.

Ezekhez a teendőkhöz beállíthatunk emlékeztetőt, különböző ikonokat és szöveget rendelhetünk hozzájuk, és a megadott időpontban a karkötő jelzi a tulajdonosának, hogy mit kell tennie. A feladatok elvégzéséért ráadásul jutalom jár, érmék képében, amit szintén mi állíthatunk be: a fogmosás mondjuk egy érme, a cicaalom kitakarítása már tíz, hétvégén a saját szoba kitakarítása pedig lehet akár 20 is – bizony, akár napra pontosan beállítható, hogy mikor kell elvégezni egy feladatot, így rakhatunk extra pontokkal járó teendőket akár csak szombatra vagy hétfőre is.

A teljesítésért járó érméket az alkalmazáson belül mi „utalhatjuk ki” a gyerkőcnek, amennyiben tényleg elvégezte a feladatokat, és a karkötő egy külön menüpontban mutatja, hogy az adott napon hány feladat lett teljesítve, illetve azt is, hogy összesen hány érmét gyűjtött a kütyü tulajdonosa. Az érmék ráadásul nemcsak szimbólumok, jutalmak is társíthatók hozzájuk: szintén az alkalmazás főmenüjében találjuk a Rewards (Jutalmak) opciót, ahol mi állíthatjuk be, hogy a megszerzett valutát mire lehet beváltani. 200 érme érhet egy fagyizást, 1000 egy hétvégi mozit, 10000-nél pedig lehet egy új videojáték a jutalom. Csak rajtunk múlik, hogy mit állítunk be, az pedig már a gyerekeken, hogy mire váltják be a feladatok teljesítéséért begyűjtött és felhalmozott érméket.

Ne feledjük, feladat bármi lehet: napi egy óra folyamatos tanulás, kivinni a szemetet, segíteni a mosogatásban, betartani a számítógépezésre és a tévénézésre vonatkozó időlimitet, odafigyelni a lefekvésre és még sorolhatnánk. Ha ügyesen járunk el, akkor a megszerezhető pontok motiválják a fiatalokat, és nemcsak a legalapvetőbb feladatok elvégzésére és mozgásra vehetjük rá őket, de a karkötő segítségével akár jól működő rendszeres napirend is kialakítható, amit a gyerek egy idő után magától fog betartani.

 

JÁTÉKOS OLDAL

A Garmin Vívofit Jr. 2 ráadásul nemcsak a feladatok elvégzését díjazza, de a mozgást is, lévén a Vívofit Jr. applikációnak része az Adventure mód, ami tulajdonképpen egy mobilos videojáték, ahol a karkötő típusától függően játszhatunk a Bosszúállók, a Star Wars vagy Miki Egér világában. A lényeg, hogy minden hatvan pernyi mozgás után pontokat kap a karkötő viselője, amivel az említett játékban lehet mozogni és feladatokat megoldani. Az elgondolás itt is remek, ugyanakkor maga a játék egyáltalán nem sikerült olyan jól, hogy hosszabb távon lekötné a gyerekeket, főleg, ha van mellette más mobiljáték, PC vagy esetleg konzol a háztartásban.

Ez persze csak apró negatívum, hiszen a feladatokkal így is könnyedén lehet mozgásra ösztönözni a gyereket: pontok járhatnak a fociért, a biciklizésért és az úszásért is – utóbbi esetében érdemes tudni például azt is, hogy a Garmin Vívofit Jr. 2 teljesen vízálló.

 

JÓ VÁLASZTÁS!

A fentiek alapján bátran állítjuk, hogy a Garmin gyerekeknek szánt okoskarkötője kifejezetten jó választás, hiszen az egész egyedi funkcióinak köszönhetően sokkal többet tud, mint a konkurens termékek. A gyerekek a karkötő segítségével ráadásul nyomon követhetik a teljesített feladatokat, a mozgással töltött időt, a megszerzett érméket, sőt ha több fiatal is van a családban, akkor adott a lehetőség, hogy a gyerekek összemérjék a tudásukat.

A Vívofit Jr. applikációhoz több karkötő is csatlakoztatható, és a Leadeboard (Eredménytábla) menüpontban jól látható, hogy ki volt a legaktívabb a családban, ami megint csak kiváló módja lehet annak, hogy motiváljuk a gyerkőcöket minél több feladat teljesítésére.