Olcsó csúcstelefon és a világ legfényesebb tévéje: kiosztották a kütyük Oscarját

Az EISA nemzetközi szakértői kihirdették a világ legjobb elektronikai termékeinek listáját. Tettünk egy kört a MediaMarktban, megnéztük, mit tudnak. Ámulj velünk!

 

Aki tett már legalább egy kört bármelyik MediaMarktban, az biztosan látta már az EISA-díjas termékeken díszelgő diszkrét, ám tekintélyt parancsoló matricát. Jó eséllyel nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, elvégre a gyártók mindent bevetnek, hogy saját termékeiket különlegesnek tűntessék fel, akár úgy, hogy varázslatos neveket adnak az egyébként hétköznapi technológiáknak, jelentéktelen jellemzőket tüntetnek fel forradalmi újításként, vagy reklámcélokra megrendelt gyors felméréseket közölnek arról, hogy tízből kilenc e-sports gamer, képernyőkalibráló szakember, okostelefon-függő vezérigazgató, vagy fotóművész ezt ajánlja. (Bölcsen hallgatva arról, mit ajánl a tizedik.)

Megértjük, a kütyüiparban bizony sok az üres lózung. A helyzet azonban az, hogy az EISA-matrica pont nem az. Sőt: ha van állandó, évről évre egyre megbízhatóbb indikátora a minőségnek, akkor ez az.

Nem szeretnénk részletezni a szervezet és a díj történetét, az eredetét mégis érdemes felemlegeti, mert tökéletesen visszaadja a módszertant és a célt. 1982-ben ugyanis öt (egymástól és a cégektől is független) európai fotós szaklap úgy döntött, a versenyt egy kicsit félretéve együtt, nagyon komoly tesztek során megválasztják az év legjobb fényképezőjét. (Természetesen analóg, filmes gépekről van szó.) Ezzel akarva-akaratlanul életre hívták az európai hang- és képtechnikai szövetséget (European Imaging and Sound Assossiation), amely végül 1989-ben alakult meg hivatalosan is, miután tíz másik magazin csatlakozott a kezdeményezéshez.

A piac azóta persze hatalmasat nőtt, ezzel párhuzamosan pedig számtalan alterületre tagozódott, a hang- és a képtechnológia már a kilencvenes évek elején is túl általános fogalmakká váltak ahhoz, hogy hatékonyan osztogathassák a díjakat. Ma már külön panel vizsgálja a mobiltechnológiákat, külön díjazzák a legzöldebb termékeket és a magazinok szerkesztőin túl elismert szakértői bizottság gondoskodik a pártatlan és releváns döntésekről. Hogy végképp túltoljuk az eddig is burjánzó, de teljesen jogos közhelydömpinget:

Az EISA-díj a szórakoztatóelektronikai termékek Oscarja.

Illúziókat azért ne tápláljunk: az EISA-díjas termékek szinte mind felső- vagy felső-középkategóriásak, ennek megfelelő árcédulával. Fontos azonban, hogy a szakemberek csak a már piacon lévő, azaz beárazott termékeket díjazzák, ami azt jelenti, hogy egy gyártó sem adja drágábban a termékeit csak azért, mert díjat kapott. Ami pedig ennél is fontosabb: minden kategóriában díjaznak egy-egy terméket a legjobb ár-érték arány miatt, ezeket “best buy” vagy “value” jelzővel látják el, azaz megfizethetőek. (Csak a miheztartás végett: ez például egy soundbar formátumú hangrendszer esetében 150 ezer forintot jelent, úgy, hogy 60-70 ezerért is kapunk elfogadható minőségű termékeket.)

Most pedig jöjjenek a konkrétumok! Íme néhány frissen díjazott, a MediaMarktban is kapható termék, amelyet bátran ajánlunk bárkinek, vagyis ajánlanánk, ha szükség lenne rá – de megteszi ezt helyettünk az EISA-matrica!

Nikon D7500 tükörreflexes fényképező

Nikon D7500

Akár csak a vázat, akár kitként, azaz egy vagy több objektívvel vesszük meg, a D7500 a tökéletes félprofi (szörnyű angol műszóval: prosumer) gép. A félprofi esetünkben azt jelenti, hogy a képérzékelő mérete, így a kompatibilis lencsék többsége is az amatőr, belépő szintet képviseli, azonban minden másban az anyaghasználattól a dinamikatartományon át a funkciókig a profi modellekre emlékeztet a szerkezet.

A szenzor mérete tehát DX-es, azaz a teljes, kisfilmes méretű FX nagyjából kétharmada, így az objektívek gyújtótávolságát másféllel beszorozva kapjuk meg azt az értéket, amit a D7500 nyújt: a 20 milliméteres nagylátószög 30-ként, a 35 milliméter nagyjából 50-ként működik és így tovább. Maga a szenzor azonban csúcsminőségű: magas érzékenységen sem zajosodik, a 21 megapixel mindenre elég (főleg jó lencsékkel), a kijelző dönthető, a 4K-s videó pedig csak hab a tortán. Ez utóbbi például még a nagy (de tényleg csak kicsivel nagyobb) testvéréből, a két és fél éve a piacon lévő D750-esből is hiányzik.

Huawei P10 mobiltelefon

Huawei P10

Ezt a gyönyörű, minimalista formatervezésű és persze szupergyors telefont most “csak” kamerája miatt díjazták, ám ez is sokat elárul a Huawei mérnökeinek bravúrjáról. Amit el kell mondanunk: a fényerős Leica-féle dupla lencse és a hozzájuk tartozó érzékelők (az egyik monokróm és 20 megapixeles, a másik színes és 12 megapixeles) egymást kiegészítve tárolnak annyi információt a rögzített képről, mint egyetlen mobil sem. Ami ebből fontos: elképesztően részletes, kevés fényben is éles, zajmentes fotók, amelyeken a megfelelő funkció kiválasztásával akár utólag is állítható a fókusz, a hátteret pedig meggyőzően életleníti, kis mélységélességű, profi fénykép illúzióját keltve.

Ha már profizmus: a Huawei annyi funkcióval szerelte fel a kamerát, amennyire egy több százezres gép is büszke lehetne.

 

 

Sonos Playbase

Inkább az audiofil közönség körében ismert a Sonos név (eszébe se jusson senkinek, hogy Sony-koppintás!), amely főleg kompakt hangremndszereket, vezeték nélküli hangszórókat gyárt fantasztikus minőségben, és (még éppen hogy) megfizethető áron. (A gyanútlan vásárló az árcédulát meglátva azért így is jó eséllyel menekül a Samsung- és az LG-pulthoz.) Playbase nevű hangrendszerükről elsőre azt sem egyszerű megállapítani, hogy micsoda: soundbarnak túl mély, hagyományos hangszórónak túl lapos. Pedig pofonegyszerű: egy sok, ügyesen elhelyezett membránokkal működő teljes értékű hangrendszer, amelyet kifejezetten tévék alá szánnak. Elvileg sztereó, á, figyel a környezetére, ügyesen veri vissza a hangot a falakról, így olyan hatást kelt, mintha egymástól messze lévő, pontosan elhelyezett profi hangszórókat hallanánk. Nem csak a tévéhez képest szól nagyon jól, hanem saját jogán is.

A design pedig a célt szolgálja: egyszerű, letisztult és nagyon strapabíró. A gyártó hangsúlyozza, hogy két kábellel megússzuk: egy a konnektoré, egy a tévéé. Sonos mélynyomóval és hátsó hangszórókkal pedig könnyen bővíthetjük 5.1-es hangrendszerré.

Tévék

Nem bírjuk ki, megmutatjuk az összes díjazottat, az EISA ugyanis nem elégszik meg “a legjobb tévé” kategóriával. Jogosan: a televíziópiac akkora és annyira összetett, hogy több kategóriát is megérdemel. Ettől függetlenül maguk a kategóriák érthetetlenek: külön díjazták a legjobb LCD-tévét, miközben az összes most kapható kijelző LCD-technológián alapul; a legjobb házimozi-tévét, miközben az összes díjazott nagyszerű házimozi-alapanyag; a legjobb okostévét (már le sem írjuk: mindegyiket felszerelték okos funkciókkal) és a legjobb OLED-tévét. Egyedül az utóbbinak van értelme: az OLED tényleg külön kategória. Kezdjük hát ezzel.

Pár éve uralja a tévépiac felső szegmensét az eddig főleg mobilokból ismerős Organic LED technológia. Ha csodálkoztunk már rá a telefonunk kijelzőjére, és értetlenkedtünk, miért nem képesek így visszaadni a színeket, a feketéket, a kontrasztot a tévék, itt a megoldás:  az OLED-tévék feketéje az összes többi megoldástól eltérően tényleg fekete, a színek tűpontosak és ami nagyon fontos: bármely szögből gyönyörű, nem fakul, esik szét a kép, ha nem pont szemből nézzük. Két hátránya van: kevésbé világosak, mint a hagyományos LCD-tévék, viszont jóval drágábbak is. Az előbbi az átlagos felhasználót biztosan nem zavarja majd (főleg, hogy az újabb modellek, így az EISA-nyertes LG 65E7V is, lassan felzárkóznak), az utóbbi pedig évről évre mérséklődik, lassan a középkategóriába is beszivárognak az OLED-kijelzők.

Az említett LG-modell hozza a kötelezőt, nem is akárhogy: bár fényereje szerényebb (700 nit, míg a HDR-tartalmak 1000 nit felett tündökölnek igazán), a képalkotó és -javító eljárásoknak hála ezt képtelenség felróni neki. Felbontása természetesen 4K-s, a színek, az árnyalatok tökéletesek, a megjleneítés késletetése (nagyjából 20 ezredmásodperces input lag) pedig annyira alacsony, hogy akár versenyszerű videojátékokra is nagyszerű választás.

Apropó, HDR! A magasd dinamikatartományú (High Dynamic Range) megjelenítés ezerszer több színt, sokkal életszerűbb, természetesebb, a digitális technológia hagyományos hibáitól (sávos, csúnya átmenet az árnyalatok között, természetellenesen szaturált kép) mentes az árnyékos és a csúcsfényes területeken is részletgazdag képet ígér, ám a szerteágazó formátumok és a szabályozatlan jelöléseknek hála a gyártók és forgalmazók üres lózungja lett. Azaz: nagyon sok tévére ráírják, hogy HDR-kompatibilis, ami csak annyiban igaz, hogy maga a készülék képes fogadni a jelet, feldolgozni azonban annál kevésbé. Ha igazi HDR-re vágysz, azaz: a megfelelő fényerejű, a színeket elkülöníteni és megjeleníteni képes 10 bites panellel ellátott tévére, akkor válaszd a legjobb házimozi-tévé kategória nyertesét, a Sony ZD9-et! A modell a piac talán legfényesebbje (szó szerint és átvitt értelemben is), a hagyományos LCD-technológia ellenére szinte tökéletes feketéket produkál összetett és hatékony helyi halványító megoldásának hála, a mozgást, a színeket nagyszerűen reprodukálja és természetesen 4K-s. Játékkonzol (ha már Sony: Playstation Pro), UHD BluRay-lejátszó és Netflix-előfizetés erősen ajánlott, ám ezek valószínűleg nem okoznak majd gondot annak, aki kifizeti érte a több mint kétmillió forintot.

Úgy tűnik, tényleg a HDR-kompatibilis, 4K-s kijelzőké a jövő: még egy díjat kapott az LG, amelynek SJ850V fantázianevű tévéje nagyszerű kompromisszum a minőség és a pénztárca vastagsága között (55 collos változata “csupán” 433 ezer forint), és a Samsung Q7F-sorozata. Utóbbival a gyártó saját QLED technológiája előtt rója le a tiszteletet az EISA, nem véletlenül. A Samsung ugyanis összeházasította az LCD- és az OLED-megjelenítők előnyeit: fényes, pontos, részletes színvisszaadás jó betekintési szöggel és tökéletes feketékkel. Az ára is ennek megfelelő (a legkisebb, 49 collos modell 700 ezer forint), ám még így is jóval olcsóbb a hasonló OLED-készülékeknél.

Még egy, a Media Marktban is kapható terméket muszáj kiemelnünk: a

Honor 8

Honor 8

nevű okostelefont, amellyel kulturmissziós célunk is van. Szeretnénk ugyanis felhívni a figyelmet arra, hogy a nagy gyártók készülékeinél olcsóbb, de hasonló, vagy még jobb tulajdonságokkal ellátott, kevésbé ismert nevű készülékek pont olyan jó választás, mint “márkásabb” testvéreik. (Ha valakit mégis megnyugtat az ismert név: a Honort valójában a Huawei gyártja.) Ez a helyzet a telefonrajongók körében évek óta kultikus Honor-sorozat népszerű darabjával is. Nyolcmagos processzor, Full HD, 5,2 collos kijezlő, a P10-eshez hasonló dupla kamera, 32 gigabyte-os tárhely, csodás színek, tekintélyt parancsoló design, kártyafüggetlenül alig több, mint százezer forintért.

Ha valamit üzen ezzel az EISA, akkor ezt: nézelődj, keresgélj, tájékozódj ahelyett, hogy levennéd a polcról az első szembe jövő ismerős nevű, tetszetős darabot! És milyen igaza van.