Techfesztivál Vegasban – Néhány érdekesség a CES 2016-ról

A tech-világ elitje minden év januárjában összegyűlik a sivatagos Nevadában, hogy bemutassák a jövőt. Ez egyáltalán nem túlzás, mivel olyan, mára már mindennapinak tekintett eszközöket fedtek itt fel, mint a legelső okos háztartási eszközök, a plazmatévé, de még a világ első „modern” kameráját is a CES-en mutatták be 1981-ben. Mára olyan hatalmassá nőtte ki magát a rendezvény, hogy a legnagyobb zenei fesztiválokhoz hasonlóan nulladik és mínuszegyedik napot is tartottak. A kiállított eszközöktől pedig azoknak is leeshetett az álla, akiket egyébként kevésbé hozott lázba a téma.

A CES 2016 sztárjai egyértelműen a virtuális valóságot alkalmazó, úgynevezett VR-eszközök voltak. Számos gyártó próbált előrukkolni a saját szemüvegével, amik – bár első ránézésre furcsának tűnhetnek – egy-egy új világba repítik el a használókat, egyenesen a kanapéról. A szerencsés kipróbálók egyértelműen a VR-úttörő Oculus Riftet és a HTC Vive-ot tartották a kategória legjobbjainak. A legnagyobb fanatikusok már 2016 közepétől beszerezhetik a saját szemüvegeiket, bár az eszközök elterjedéséig még biztosan várnunk kell néhány évet.

Az Oculus Rift, vagy a HTC Vive a jobb vajon?

Az Oculus Rifttel jásztani is lehet majd:

A kiállítás természetesen a „hétköznapi” felhasználóknak is tartogatott meglepetéseket. A gyártók szinte egymásra licitáltak a képernyőik pixeleivel, rengeteg 8k tévét mutattak be, de a legnagyobb durranásnak talán az LG Signature elnevezésű 4k televíziója számított. A készülék OLED kijelzője képes a közel tökéletes feketék megjelenítésére, a fantasztikus tévénézési élményt pedig tovább erősíti a keret nélküli kialakítás. Az LG egyelőre nem árazta be a terméket, de abban biztosak lehetünk, hogy a későbbi vásárlóknak nagyon mélyen a zsebükbe kell majd nyúlniuk a tévéért. Az LG 4k-élményért egyébként már nem kell Vegasig mennünk, és az árak is nagyot zuhantak az elmúlt évek során.

A játékosabb hobbipilótáknak és a légi felvételek szerelmeseinek sem okozott csalódást a CES: az óriási tévék és a VR-szemüvegek mellett a Parrot drónjai is nagy visszhangot keltettek. A kategóriájában egyedülálló, fix szárnyú Disco végsebessége megközelíti a 80 kilométert óránként, és akár 45 percig is képes a levegőben maradni, több ízben túlszárnyalva a jelenleg elérhető többi drón teljesítményét.

Egy biztos: a szervezők és a résztvevők egyaránt eseménydús héten vannak túl. A hétnapos rendezvény minden mozzanatát összefoglalni szinte lehetetlen lenne, de az érdeklődök, rengeteg beszámolót találhatnak még a kiállítás legfontosabb történéseiről.