10 millió dollár két nap alatt

A Pebble új okosórájának két nap sem kellett, hogy összejöjjön a 10 millió dolláros támogatás.

Megint közösségi finanszírozás, megint egy okosóra, megint a Pebble. Az a cég, aki pár évvel ezelőtt a semmiből kis túlzással felrobbantotta az okosórák piacát. Két éve egy fiatal csapat, aki azt állította, hogy készít egy olyan órát, ami egy hétig bírja, azt tudja amit kell és megfizethető, lefuttatta az egyik legsikeresebb közösségi finanszírozó kampányát és egy hónap alatt a kért 500 ezer dollár hússzorosát sikerült összegyűjteniük. Most másfél nap kellett a 10 millió dollárhoz, gyakorlatilag percenként ugrott 20 ezret a számláló és még majd egy hónapig folytatódik a kampány, így elég valószínű, hogy ez lesz minden idők egyik legsikeresebb Kickstarter kampánya.

Az új Pebble óra a Time nevet kapta és a legszembetűnőbb változás, hogy a kijelző színes lett az elődhöz képest. Ennek ellenére a Pebble Time ugyanúgy egy hétig bírja, köszönhetően az e-ink technológiának (mint az első órájukban), ám ezúttal színes a kijelző. A Time órához új felhasználói felületet készített a cég és már van mikrofonunk is, így okostelefonunk hangvezérlése, vagy hangjegyzetek készítése is lehetséges.

pebbletime1

A Pebble Time hasonlóan az első generációs Pebble órákhoz nem érintőképernyős, hanem gombokkal vezérelhető, így egyrészt nem lesz tele ujjlenyomattal, másrészt akár “vakon” is könnyen használhatjuk. Az előző Pebble eredményei alapozták meg a Time sikerét és a 150 dolláros Kickstarter ár (már el is fogyott) után valamikor nyáron, már bárki rendelhet magának 199-ért új Pebble Time órát.