Az Xbox One is hasít

psxboxN

A Playstation 4 premierje után az Xbox One is átlépte az 1 millió eladott példányt, igaz ehhez 11 ország kellett.

Úgy látszik mindkét cégnek jól sikerült a rajt. Nemrégiben írtunk róla, hogy a PS 4 Amerikában és Kanadában röpke 24 óra alatt egy millió példányban kelt el, ami egészen döbbenetes adat, pláne ha azt vesszük, hogy a PS 3 anno (igaz Japánban) a százezret sem érte el az első nap. A PS 4 debüt után egy héttel megérkezett a nagy rivális az Xbox One is, ami szintén hozta az egy milliós eladást egy nap alatt, igaz nem két, hanem tizenegy országban, de ez ettől még pontosan azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban igen komoly rajongótábort sikerült összetoborozni mindkét gyártónak.

psxboxNN

A negyedik generáció tehát sikeresen elrajtolt, ám most kezdődik a „harc” hiszen azért valamennyire másképp pozicionálja a két cég a két új generációs konzolt. Míg a Microsoft folyamatosan a nappali központjaként, mint egy komoly játékra is alkalmas multimédia központként kommunikálja az Xbox One-t, addig a Sony a hardcore konzolosoknak üzeni: „ez a Ti gépetek!”. Így maga az alapgép (vagy kezdőcsomag) vásárlása egy dolog, de mostantól a szoftverek, kiegészítő szolgáltatások (pl. online applikációs boltok, video streaming előfizetések, stb.) és hardver kiegészítők is beszállnak a bizniszbe, így egy-két hónap alatt kiderül kinek sikerült jobban a negyedik generáció piacra dobása. Sírnia azonban egyik félnek sem kell, ez már most jól látszik.

3120cookie-checkAz Xbox One is hasít