Célegyenesben a világ első Braille okosórája

Az okostelefonok fejlődésével az évek alatt a vakok és gyengénlátók is egyre aktívabb részesei lehettek a mobilkommunikációs világnak, melyet a Dot nevű okosóra most egy új szintre emel azzal, hogy ez az első ilyen viselhető eszköz kifejezetten látássérülteknek.

Dot_Braille_Smartwatch_01_MMM

A Dot alapelve pofonegyszerű: Adott egy készülék, mely szinte bármilyen információt képes megjeleníteni, amit a hozzá csatlakoztatott mobileszköz közöl, méghozzá Braille írással. A készülék egyszerre négy karaktert tud megjeleníteni, melyeket a kijelző helyét elfoglaló apró „lábak” mozgatásával ér le. A kezelés az oldalsó gombok segítségével történik, a mobileszközzel történő kapcsolattartásért pedig a 4.0-ás Bluetooth chip felelős.

Dot_Braille_Smartwatch_03_MMM

 

S hogy mit képes megjeleníteni a Dot? Az aktuális idő és a a következő riasztás időtartama mellett különféle csevegő programokkal, sőt, még navigációs szoftverekkel is kompatibilis, ezen felül kiválthat egy E-braille olvasót (azaz az e-book olvasók Braille megjelenítővel kombinált változatát is), mely utóbbi például jóval költségesebb a 300 dollár alatt nyitó karpántnál és csak az átdolgozott könyveket képes megjeleníteni.