Huawei Ascend Mate 7 Premium – kutyabőrös hatcolos

A Huawei legnagyobb készülékének extra változatából kaptunk egy példányt, hogy összebarátkozhassunk.

Voltak idők (nem is olyan nagyon régen), amikor a szerkesztőség tagjai között szinte egyöntetű vélemény volt, hogy 4 col felett nincs értelme a mobiltelefonnak, mára pedig szinte nagyítóval kell keresni az ilyen méretű készülékeket. A dolog annyit változott mindössze, hogy a gyártók elkezdtek trükközni és egyre nagyobb kijelzőt pakoltak egyre kisebb helyre, így ma már keskenyebb tud lenni egy 4.5 colos készülék, mint egy 2-3 évvel korábbi több mint egy collal kisebb előd, vagyis míg a képernyők híztak a készülékházakat komoly diétára fogták a mérnökök. És ez a trükk működik, még 6 colon is. Mindeközben megjelentek a phabletek, magyarul talán inkább tabfonok, amik betöltik az okostelefonok és a tabletek közti egyre kissebb “űrt”.

SONY DSC

A Huawei hamar felnőtt, hiszen bár 2012-ben érkezett az első Ascend telefon Európába, egy évre rá már globális sajtóeseményt tartottak Londonban az év egyik legszebb készülékének az Ascend P6-nak. Most pedig itt a legnagyobb, legprémiumabb, legerősebb Ascend, a Mate 7 Premium.

Külső

Mivel az Ascend Mate 7 már lassan veterán a piacon a maga fél évével, itt volt az idő egy kis vérfrissítésre. Ne gondoljunk nagy dolgokra, egy kis csiszolás itt, egy kis tupír amott és máris készen volt a Mate 7 Premium. Nem változott technológiailag a tavalyi Mate 7-hez képest, mégis meggyőző a jövevény. Az arany színű burkolat egyáltalán nem bazári, sőt, kifejezetten elegáns, minőségi és exkluzív, semmilyen szégyenkeznivalója nincs a legnagyobb és legdrágább konkurensek mellett sem. Mint ahogy azt a bevezetőben említettük, a Huawei mérnökei is a nagy kijelző és (aránylag) kis készülékház kombinációt alkalmazták, büszke is rá a cég, hogy a 6 colos FullHD felbontású kijelző az előlap közel 80%-át uralja. A hatalmas, kifejezetten jó minőségű IPS panel szinte faltól falig ér, alul és felül még jobban kiemelve az arany betéteket. A képernyő feletti sávban találjuk a hangszórót, az állapotjelző LED-et és az 5 megapixeles előlapi kamerát.

SONY DSC

Felül egy szokásos és szabványos fejhallgató csatlakozót találunk, míg alul a MicroUSB csatlakozón tudjuk tölteni a készüléket. Jobb olldalt, a fényes arany keretben találjuk a képernyőzár/bekapcsológombot és a hangerő szabályzókat, amik a megszokotthoz képest kissé el vannak tolva lefelé, hogy ne kelljen az ujjainkat tornáztatni, ha használni is szeretnénk őket. Bal oldalt két kis fiók, melyek körül az egyikbe a MicroSIM-et, a másikba egy MicroSD kártyát ÉS egy NanoSIM-et is beszuszakolhatunk némi ügyességgel.

SONY DSC

A termetes hátlapon találjuk a Sony által fémjelzett 13 megapixeles szenzort mellette egy LED villanót, a burkolat alatt az NFC csipet, a hangszórórácsot (a bal alsó sarokban) és a kamera alatt kissé besüllyesztve egy ujjlenyomat olvasót. Az ujjlenyomat olvasó működik fejjel lefelé és vizes ujjal is, az ujjlenyomatokat pedig külön hardver tárolja titkosítva, így a Huawei szerint feltörhetetlenek az ott tárolt adatok. Mindehhez pedig tegyük hozzá hogy a 185 grammos óriás mindössze 7.9 mm vékony, ami azért elég szép teljesítmény.

Belső

Odabent majdnem pontosan ugyanazt találjuk, mint a “mezei” Mate 7-ben, így a 8 magos, saját fejlesztésű HiSilicon processzor mellett egy Mali T-628-as grafikus mag teljesít szolgálatot, 3GB RAM és 32 gigányi háttértár társaságában. A HiSilicon Kirin 925-ös processzorban két quadcore magot találunk, melyek közül a nagyobbik 1.8GHz-es a kisebb pedig 1.3GHz-en ketyeg, emiatt a Huawei Mate 7 Premium piszok gyors. Nincs akadás, nincs döccenés, de ezt el is várjuk egy közel 200 ezer forintos készüléktől. Képernyő tekintetében a FullHD panel kifejezetten jó választás, mert bár így a Mate 7 nem tud beszállni a “retina” felbontás háborúba, a hardver gyakorlatilag kacagva hajtja meg az amúgy kiemelkedően magas fényerejű és kifejezetten jó színhűségű IPS panelt.

SONY DSC

A kezelőfelület a Huawei saját Emotion UI felülete, amit öreg rutinos Androidosoknak bizony szokniuk kell, ugyanis nincs menü. Minden appot, beállítást, ikont a főképernyőkön tudunk elhelyezni, amitől ha az ember nem figyel oda, hamar “zsibvásár” alakul ki a kijelzőn. Szerencsére az appjainkat úgy rendezgetjük (akár mappákba), ahogy akarjuk, így ez igazából nem probléma, de öreg “zöldrobotos” rókáknak meglepő lehet elsőre. Az Emotuion UI legfrissebb felülete szép, letisztult, ráadásul a Premium kiadáshoz, prémium témákat kapunk, ami az arany burkolattal még egyedibbé teszi a telefont. A Mate 7 Premium két SIM kártyát kezel, ami egyelőre még a ritka megoldások közé tartozik a nagyobb gyártóknál, ráadásul a Huawei ebből a szempontból is odatette magát, hiszen a főmodul 4G/LTE képes, de a MicroSD melletti SIM foglalaton is tudunk netezni, ugyan “csak” 3G hálózatokon.

SONY DSC

A 13 megapixeles kamera meglepetés volt a számunkra és szerencsére kellemes. A képek kifejezetten jók, még “normál” telefonokhoz képest is, a phablet mezőnyben pedig egészen kiemelkedő. A készített fotók részletgazdagok, a dinamika rendben van, igazából nem tudunk belekötni, így teljes nyugalommal kijelenthetjük, hogy a Mate 7 a fotómániás apukák/anyukák jó barátja lesz. Dedikált exponáló gomb ugyan nincs, de a hangerőszabályzókra kitehetjük ezt a funkciót, ami kifejezetten hasznos, ha épp le kell kapni a brokkolikrém levessel beborított gyerkőcöt az ebédlőasztalnál. Természetesen videót is rögzít a Huawei Mate 7 Premium, méghozzá FullHD minőségben 30 képkocka / másodperc sebességgel és bár a videókkal egyáltalán nincs gond, a fotós rész valahogy kicsit jobban sikerült.
A Huawei phabletek mindig is híresek voltak arról, hogy (okostelefonos berkekben) sokáig bírják szuflával, így a 4100mAh-s akku két napig is bírja moderált használattal, ami szintén remek dolog, ráadásul megkapjuk az Ascend telefonokból ismert szuper takarékos üzemmódot, ami kis szerencsével még fél napot képes rádobni az amúgy sem rossz üzemidőre.

SONY DSC

A Premium kiadás dobozában a töltő és a fülhallgató mellett találunk egy kellemes, vajszínű, valódi bőr tokot is, amivel egyrészt megvédhetjük a telefont, másrészt betekintést enged az óriási kijelző egy részére, így például üzeneteket, értesítéseket olvashatunk anélkül, hogy kinyitnánk a tokot, de például speciális, erre a felületre szabott zenelejátszót is találunk a repertoárban.

SONY DSC

Verdikt

Nagyon kellemeset csalódtunk a Huawei Mate 7 Premiumban, hiszen egy magas minőségű, exkluzív “tepsit” ismerhettünk meg a személyében, ami amellett, hogy impozáns látvány, a teljesítmény tekintetében sincs szégyenkeznivalója. A hardver remek, a külcsín mutatós és még azt sem mondnanák, hogy nem éri meg az árát. Ez igenis a felső ligában játszó presztizstelefon, ami 190 ezer forintot kóstál. Egyetlen pici baj van, ami viszont nekünk vásárlóknak jó hír, hogy a Premium verziónak van egy ikertestvére 40 ezer forinttal olcsóbban. Az egy SIM-es, sima Mate 7 feketében és ezüstben érhető el, “csak” 16GB a belső tárhely (ami mindegyik modellben akár 128 gigával bővíthető) és “csak” 2GB RAM-ot kapunk, ami azt jelenti, hogy még a komolyabb felhasználók sem tudnának a mindennapi használat közben különbséget tenni a két készülék között. Ha le tudunk mondani ez előzőekben ecsetelt hardver elemekről és a bőrtokról, akkor a sima Mate 7 nyugodt szívvel ajánlható a minőségi és nagy tudású phabletet keresőknek, de mi azért szívünk szerint az aranyat vennénk.