Kocsmatévé a Samsungtól – SMART Signage TV bemutató

Érdekes hibrid érkezett a Dél-Koreai gyártótól. Bolti megjelenítő és normál TV egy testben.

A boltokba, üzlethelyiségekbe szánt megjelenítőkkel mindenki találkozott már, legyen az egy ruhabolti “digitális plakát”, vagy épp az a “TV” amin kedvenc burgerezőnk étlapját bámuljuk. Egy bolti u.n. commercial, vagy signage megjelenítőnek kicsit más elvárásoknak kell megfelelnie, mint egy otthoni tévének.

samkocsma1

Először is biztos, hogy többet fog menni. Egy bolt alsó hangon napi 10-12 órát tart nyitva (éttermekről, szórakozóhelyekről, plázákról nem is beszélve, ahol a 0-24-es üzem sem ritka) így az olcsóbb, alap készülékek hamar megadhatják magukat, hiszen nem erre lettek tervezve. Ráadásul hiába a 3-5 éves kiterjesztett garancia, amennyiben a szervizben kiderül, hogy a standard TV a normál otthoni felhasználásnál többet ment, még a jótállás is ugorhat. Egy signage megjelenítőt nem csak beltéren használhatunk, hanem léteznek kültéri típusok, amiket esőben, hidegben, napfényben is használhatunk. A signage készülékeket nem csak vízszintesen, de függőlegesen is fel lehet szerelni, hogy álló “poszterként” is funkcionálhassanak és ha a szükség úgy kívánja és az sem ritka, hogy egymás mellé pakolva 6-8 ilyen kijelző alkot egy nagyobb LED falat. Egy signage TV-nek általában nem kell szépnek lennie, hiszen pont nem a készülék, hanem az “adás” a lényeg, sokszor még talpat sem kapunk egy-egy ilyen megjelenítőhöz, mivel a legtöbbször úgyis a falra kerülnek. Vagyis ezek gyakorlatilag tévé dobozba bújtatott strapabíróbb monitorok, amiket általában üzletekben használnak.

A Samsung Smart Signage TV-i azonban hibridek, hiszen a klasszikus Samsung-féle tévés megoldásokat kombinálják a bolti megjelenítők előnyeivel. Vagyis ezen a tévén nézhetünk Barátok Köztöt, vagy meccset is, de ugyanakkor (és ugyanabban az időben, ami a legfontosabb) a legfrissebb ital akcióinkról is tájékoztathatjuk vendégeinket. Mi a 40 colos, RM40D típusjelzésű kistesót kaptuk meg egy pár napos ismerkedésre, lássuk hát hogyan muzsikál a való életben.

SONY DSC

Külső

Az RM40D külsőre semmi extra, egyáltalán nem csúnya, de nem is hívja fel magára a figyelmet. A klasszikus fekete készülékházon csak alul fut végig egy diszkrét ezüst csík, középen a Samsung logóval, ami pont annyit dob a készüléken, hogy ha a nappaliba tennénk, akkor sem tűnne fel senkinek, hogy ez nem egy “mezei” LCD készülék. A csatlakozók területén sincs nagy meglepetés, kapunk 2 HDMI csatlakozót (ez ma már adott esetben kevés is lehet), komponens video és sztereó hang bejáratot, külön hangcsatlakozót a VGA-val kábellel (vagy HDMI átalakítóval akár DVI kábellel) rákötött PC-hez, egy jack fejhallgató kimenetet, egy sztenderd CI kártya foglalatot, egy coax antenna csatlakozót és egy USB portot.

samkocsma2

Belső

Kezelés szempontjából pontosan azt és úgy kapjuk, mint az utóbbi időkben szinte az összes Samsung tévé és monitor esetében. A hátlapon a jobb alsó sarokban találjuk az öt irányú navigációs gombot, amivel pillanatok alatt eligazodunk az amúgy logikusan felépített (vagy csak már megszoktuk?) és természetesen magyarul is tudó menüben. A szokásos alap képi beállításokhoz képest kapunk plusz lehetőségeket is, így akinek kedve és ideje van eljátszadozhat a dinamikus háttérvilágítással, fehéregyensúllyal, színhőmérséklettel, a különböző forrásokra és akár fájlkódolásokra vonatkozó (pl. MPEG) képjavító funkciókkal, így igazán kellemes képet tudunk varázsolni a 40 colos FullHD panelen. Az RM40D természetesen képes WiFi hálózatokra kapcsolódni, így könnyedén megoszthatjuk notebookunk, okostelefonunk, tabletünk képét a készülékkel, vezeték nélkül. A hálózat beállítás és a csatorna hangolás egyszerű, logikus, amolyan beállítás-varázsló metódusban működik, senkinek nem lesz vele gondja.

SONY DSC

A kocsmaság

Amiben az RM40D eltér egy szokásos, mezei tévétől, az az alapból 3 év garancia, a kiterjesztett 16 órás folyamatos üzemidő és egy egyedi megjelenítő megoldás, amivel a teljes 40 colos felületet és mind a 2 073 600 pixelt kihasználhatjuk a bolti, üzleti promóciók megjelenítésére. Ehhez kapunk egy extra szoftvert (MagicInfo Express néven), amit a Samsung oldaláról tölthetünk le (sajnos PC-re csak Windows alapokon), de létezik Androidos és iOS-re szánt verzió is, így szinte bármiről editálhatjuk a megjelenítendő képet. A lényeg, hogy a megadott forrás (TV, multimédia lejátszó, PC, stb.) képe köré a saját információinkat, akcióinkat is kitehetjük, de az RM40D képes sima digitális poszterként is működni, ha arra van szükségünk.

SONY DSC

Maga a MagicInfo Express szoftver egyszerűen használható: miután az alap sablonokból kiválasztottuk melyik képi elrendezés tetszik nekünk, beállítjuk, hogy mely forrást használjuk (TV adás, HDMI, PC, stb.) és amellett hogyan és mikor (és ez az igazán hasznos funkció) jelenjen meg a céges üzenet. Ha megszerkesztettünk és elhelyeztük a képeket, szövegeket, etc. a videó/mozgókép mellett nincs más dolgunk, mint a tévére WiFin keresztül átküldeni az RM40D-re (akár direkt WiFi kapcsolaton keresztül) a sablonunkat és a tévén elindítani a szerkesztett programot, ami aztán szépen, időben megjeleníti az információkat. Ha nincs WiFi az épületben, akkor sincs gond, hiszen pendrive-ról is beolvashatjuk a TV készülékkel a szerkesztett template-ket.

SONY DSC

Az időzítés az egyik leghaszonsabb funkció, mivel így (mondjuk egy étterem esetében) a heti menüt, ital akciókat, stb. előre beprogramozhatjuk, ami igazán fontos funkció, mivel egész biztosan nem lesz rá ideje a személyzetnek, miközben zajlik az élet az “objektumban”. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy kis előkészülettel a rendszeres eseményeket biztonsággal promozhatjuk üzletünkben. Természetesen, ha szükséges akár szinte valós időben is módosíthatjuk a tartalmakat, akár okostelefonról, vagy tabletről, így felkészülhetünk olyan helyzetekre akár, hogy elkerüljük a meccs félidejében a torlódást a bárpultál, meccs közbeni kedvezményeket promotálva. Természtesen telefonon és tableten egy egyszerűsített felületű szoftvert kapunk, így nem kell megijedni a dologtól.

Amennyiben nem a szórakoztatás a cél, hanem az “old-school” táblákat, posztereket váltanánk ki az RM40D-vel, akkor sincs semmi probléma, hiszen a sablonok között találunk ilyeneket is bőséggel, így akár a napi menüt, akár az aktuális akciókat is megjeleníthetjük házon belül, ami egy kellemes grafikai arculattal megtoldva kifejezetten hasznos, ráadásul alkalmas a vásárlóközönség lojalitásának erősítésére is. Plusz mivel a dobozban ott pihen egy igazán ötletes és egyszerűen felszerelhető fali konzol, semmi akadálya, hogy az RM40D-t oda és úgy tegyük, ahogy nekünk jól esik.

samkocsma3

A Samsung RM40D Smart Signage TV tehát egyszerre bolti tájékoztató tábla, figyelemfelkeltő reklámfelület és szórakoztató megjelenítő is, amit könnyű használni, mindezt rengeteg kényelmi funkcióval. Kicsit körbenéztünk a webshopban és ahogy láttuk normál, otthoni 40 colos Samsung TV-t 130 ezer forinttól kapunk, így azt kell mondanunk az RM40D ára (most éppen akcióban 162 ezer forint alatt van) nagyon a helyén van. Ezért egy kifejezetten jó tévét és egy felhasználóbarát “digitális hirdető táblát” kapunk egyszerre. Ha pedig a 40 col esetleg túl kicsi, létezik egy nagy testvér 48 colos képátlóval. Azok a cégek, akiknek fontos a megjelenés, azon belül is a bolti, helyszíni megjelenés bizony vessenek egy pillantást az RM40D-re, mert sok lehetőséget rejt ez a hibrid eszköz.

26990cookie-checkKocsmatévé a Samsungtól – SMART Signage TV bemutató