Már előrendelhető az androidos BlackBerry

Kissé nehéz követni a BlackBerry logikáját, nem először fordul elő ugyanis, hogy a kanadai gyártó látszólag véletlenszerűen mutogatja a még be sem mutatott modelljeit, melyeket hónapokkal később mutatnak be. A korábban csak Venice néven emlegetett BlackBerry Priv még ennyit sem kapott – még legalábbis, néhány sajtószereplést követően ugyanis egyszerűen csak előrendelhetővé vált a gyártó honlapjáról.

BlackBerry_Priv_press_01_MMM

Mint arról már lehetett tudni, a Priv a kanadaiak első androidos okostelefonja, azaz a cég a saját BB OS-e mellett (melynek legutóbbi verziója egyébként többé kevésbé amúgy is elboldogult az androidos programok futtatásával) a legelterjedtebb mobilplatform alkalmazásában keresi a boldogulást. Ehhez pedig elég komoly hardvert is felvonultatnak: A központi egység egy Qualcomm Snapdragon 808-as lapkakészlet, ezzel párosul 3 gigabájtnyi RAM és egy 32 gigabjátos, bővíthető háttértár. Az ezen elhelyezett rendszer 5.1.1-es Android alapokon nyugszik a gyártó saját szoftveres megoldásait felvonultatva, így többek közt mindenféle személyes adatunkhoz történő hozzáférést nyomon követhetünk az erre a célra előre telepített rendszereszközzel. A felület egy puritán alap Androidhoz hasonlít leginkább, de szerencsére a legfőbb BB jegyeket sikerült implementálni, így a cég híresen jó naptára, sőt, a mobilos berkeken belül – talán az egyik, ha nem a legjobb – üzenetkezelő alkalmazás, a BlackBerry Hub is a felhasználók rendelkezésére áll. Szintén BlackBerry jellegzetesség a fizikai qwerty billentyűzet, mely ráadásul érintésérzékeny így gesztusvezérlést is kapunk, azaz különféle mozdulatokkal érhetünk el gyorsan extra funkciókat.

A gyártó multimédia téren sem maradt le, kapásból érdemes megemlíteni a 18 megapixeles felbontású képek és 4K-s videók készítésére alkalmas hátlapi kamerát, mely optikai képstabilizátorral is rendelkezik. Az ezzel vagy a 2 megapixeles előlapi kamerával készített alkotásokat az 5,4 colos, 2560 x 1440 pixeles, kétoldalt hajlított szélű megjelenítőn is visszanézhetjük. Az akkumulátor 3410 mAh-ás és kompatibilis a Qualcomm Qiuck Charge 2.0-ás gyortöltési technológiájával.

A BlackBerry Priv előrendelési ára 699 dollár, a kiszállítást november 6-ától kezdi meg a gyártó.