Nagy zoom, kis kép – Olympus SP-100EE bemutató

Az Olympus óriási zoommal felvértezett bridge gépe járt nálunk egy kisebb nyúzásra.

Az Olympus régi motoros a képalkotás terén és az utóbbi években remek gépeket tett le (megint) az asztalra, főleg a Micro 4/3 szegmensben, ami az APS-C szenzoros MILC-ek mellett a legerősebb cserélhető objektíves fotógép-család a profi DSLR gépek alatt. Ám nem mindenki vágyik arra, hogy komoly, vagy épp komolytalan objektívpakkal vágjon neki a nyaralásnak, mégis vannak preferenciák, ahol elsődleges lehet az, hogy milyen messzire „lát el” a gép, vagyis milyen zoom átfogással rendelkezik az adott fotómasina. Jelentem az SP-100EE ebből a szempontból ötösre vizsgázik, hiszen az 50x zoomra még az ínyencek is csak csettintenek; ez igen! Ez talán a legfontosabb jellemzője ennek a bridge gépnek, illetve még egy igen praktikus apróság, de erről majd kicsit később.

 

oly04

 

Külső

Az Olympus SP-100EE igen kellemes fogású, amolyan magát kissé talán komolyabbnak mutató gép. Szépen a kézbe simul és jó fogást biztosít, még hosszú, izzadt tenyerű „markolászás” után sem éreztük azt, hogy ki akar csúszni a kezünkből. A burkolat egy funkcionális, sallangmentes műanyag burkolat, nagy extrákra, drága magnézium vázra ne számítsunk ebben az árkategóriában, de ez nem is elvárás. A hátlapot a 3 col képátlójú 460 ezer képpontos, egészen jó minőségű LCD uralja, sajnos se nem forgatható, se nem dönthető, de legalább nem érintésérzékeny, amit mi kifejezetten jó pontnak tartunk. Nincs annál kiábrándítóbb, mint összetapicskolni azt a kijelzőt, ami sok esetben a kompozícióért felel, ráadásul a fizikai gombok vakító napfényben is használhatóak, szemben egy érintőképernyővel, de ha kell akár azt is vállaljuk, hogy maradiak vagyunk (bár a szerkesztőségben vannak akiknek nincs baja az érintőképernyővel és állványról szeretnek fókuszpontot jelölni, amihez azonban kell az ominózus állvány, amit cipelni is kell). A kijelző felett elektronikus kereső virít 920 ezer képponttal és 100%-os képlefedettséggel. A kezelőszerveknek maradt hely, így az Olympusnak nem kellett összezsúfolni a gombokat, ami igazán kellemes használatot eredményez, csakúgy mint a jól kialakított hüvelykujj támasz. Hátul a kijelző felett és mellett az LCD/kereső váltót, a dedikált funkció gombot találjuk, míg eggyel lejjebb a képvisszanézésre szolgáló play gomb mellett a videofelvételt indító klasszikus REC virít. Az öt irányú navigációs gomb alatt pedig csak a menü és az info gomb marad. A gombok nyomáspontja egyértelmű, eltéveszteni vakon sem fogjuk őket.

 

oly01

 

Ha a gép tetejét nézzük, akkor is a klasszikus felállást láthatjuk, azzal az apró különbséggel, hogy elsőre indokolatlanul hosszúnak tűnik a vaku háza. A vaku mögött helyezkedik el a sztereó mikrofon, tőle jobbra a módváltó és a paraméterezhető tárcsa (melyet mi kissé „játéknak” éreztünk, nincs kattanás és kissé csúszós a fogása) emelkedik ki a gép síkjából, utána a ki és bekapcsoló gomb, a zoom gyűrű közepén pedig az exponáló gomb található. Semmi rendkívüli és ez nagyon jól is van így. Nagyjából végére értünk a gomboknak, a vaku bal oldalán láthatjuk a manuális vaku- és a Dot Sight technológiát aktiváló rugós kallantyút, míg ugyanitt az optikán egy újabb zoom gomb mellett a fókuszt szabályozó apró gombja bújik meg. Csatlakozók tekintetében egy HDMI és egy USB (2.0) csatlakozóval kell beérnünk a jobb oldali gumírozott ajtócska mögött, az akku és az SD, SDHC, SDXC kártyanyílás alulra került. Sajnos az állványrögzítő csavar nem az objektív középvonalában van és ha már állványra tettük az SP-100EE-t, biztosan nem fogunk tudni sem kártyát, sem akkut cserélni.

 

oly02

 

A gép méretéhez képest termetes optika (F2.9-F6.5 Olympus Lens, ekv. 24-1200 mm) egyrészt érthető a hatalmas zoom miatt, másrészt jót tesz a stabilitásnak, szépen meg lehet markolni, így az optikai és elektronikus képstabilizátort könnyedén ki lehet „egészíteni” két kezünkkel. Most hirtelen ugorjuk a gép tetejére, amivel el is értünk a külső legfurcsább részéhez, a hosszú vakuházhoz. Az oldalsó kis kallantyút meghúzva felpattan a vaku, jó magasra, ami bár elsőre viccesen néz ki, bizony jótékony hatással van a képekre, hiszen minél messzebb van az optikától a vaku annál biztosabb, hogy nem vet árnyékot az objektív a képeken. A Dot Sight kallantyút „aktiválva” igazi harcászati bevetésen érezhetjük magunkat, hiszen egy pofonegyszerű és zseniális funkciót rejt, pontosabban fed fel a vaku burkolata. A teljes nevén Dot Sight Framing Assist technológia a fegyverek „kivetített” vörösen izzó célkeresztjét másolja, ami főleg a távoli, mozgó célpontok követését könnyíti meg, ráadásul igen hatékony. A kamera előtt lebegő célkeresztet használva sokkal nehezebben veszítjük el a témát (pláne, ha kihasználjuk az 50x zoomot), mintha a keresőben, vagy az LCD kijelzőn próbálnánk meg „utolérni” a távolban suhanó utasszállító gépet. Egyszerű, zseniális, hatékony!

 


Belső

Az Olympus SP-100EE egy tipikus bridge gép, mint ahogy a neve is mutatja, próbál hidat képezni a kisebb-nagyobb zoommal rendelkező kompakt fotógépek és a közepes méretű APS-C szenzoros MILC-ek és Micro 4/3-os gépek között. Épp ezért egy ilyen géptől már elvárunk néhány manuális beállítási lehetőséget, de még kezdő kezekbe szánja a gyártó a masinát, így nagyon nem mélyülhetünk el a funkciók tengerében, nehogy megijedjen a sok szakkifejezéstől és rövidítéstől az újdonsült tulaj. Játszhatunk az ISO beállításokkal, állíthatunk fehéregyensúlyt, rekeszidőt, stb., szóval el lehet játszogatni a géppel. Videót FullHD minőségben (1080p) 30 képkockával rögzíthetünk, ám ekkor minden manuális beállításról le kell mondanunk, a gép intézi a dolgot. Játékra az ugyan alacsony felbontású, de akár 240 képkocka/másodperces szuper-lassításos videók (ekkor már csak 432 x 324 pixeles méretben) adnak lehetőséget, más trükkre ne számítsunk, bár ezzel el lehet lenni egy darabig. Ha fotózás közben nincs kedvünk elmélyülni a magyar nyelvű menüben és beállításokban, választhatunk az előre beállított sémákból, de jó néhány művészi effekt is a rendelkezésünkre áll: HDR-szerű képi világ, fekete-fehér, retro és egyéb színező és kreatív effekt között szemezgethetünk. Kapunk panoráma funkciót, ami egész szépen és automatikusan működik, elég ha a gépet megfelelő tempóban (ezt kis nyíl mutatja menet közben) mozgatjuk, ám a panoráma képek minősége egyáltalán nem meggyőző. Ez sajnos, mármint a képminőség erős átlagossága jellemző a gépre, aminek viszont egészen racionális okai vannak. Legfőképp az apró, 1/2,3” CMOS szenzor és pont a nagy zoom, aminek bele kellett férnie a 135 ezres ár alá. Ha egy jobb fényerejű, hasonló zoomátfogással rendelkező objektív mellé egy méretes és ezáltal jobb képminőséget biztosító képérzékelőt pakol az Olympus, akkor kis túlzással már csak hátizsákban visszük magunkkal a gépet és az árcédula is többszörös összeget mutatna. Nagyjából a zoom feléig, esetleg nagyon szép napsütésben a kétharmadáig és maximum ISO 800-ig tudunk értékelhetőt alkotni az Olympus SP-100EE-vel, ami még mindig nem rossz hír, csak épp pont a nagy zoom miatt érdekes leginkább a masina.

 

oly03

 

Összegzés

Bármennyire is szeretnénk mást mondani, nincs varázsrecept. Ebben az árszegmensben vagy nagy zoomot és gyengébb szenzort választunk, mint tesztalanyunk esetében, vagy beérjük kisebb zoomátfogással, cserébe a jobb szenzorért és képminőségért. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. A Dot Sight célzórendszert mi minden fotógépben kötelezővé tennénk, sanszos azonban, hogy ez az Olympus gépek sajátja marad, ám ez sajnos nem elég, hogy igazoljuk az SP-100EE majdnem 135 ezer forintos árát.