Okos dugó

A Zuli egy okos konnektor, ami kényelmes távirányítást tesz lehetővé, ráadásul spórolhatunk vele.

zuli02

Olyan jó lenne, ha nem csak a telefonjaink, táblagépeink, de a legegyszerűbb dolgok is intelligensek lennének. Mondjuk a konnektorok. Mire jó ez? Például nem kell érthetetlen időzítőkkel, folyamatosan eltűnő, kis hatótávolságú távirányítókkal foglalkozni, hiszen mindent okostelefonunkról intézhetünk, ha van pár Zuli okos dugónk.

A Zuli és a telefon alacsony energiaigényű Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál, így például vékonyabb falakon keresztül is működik, illetve a normál távirányítós megoldásokhoz képest nem kell a két készüléknek „látnia” egymást. Ráadásul a Zuli nem csak manuális kapcsolgatásra jó, de akár automatikusan érzékeli, ha elhagyjuk az irodát, kikapcsolva minden konnektorba dugott eszközt, ami csak feleslegesen fogyasztaná az áramot, vagy például bekapcsolhatja a kávéfőzőt is, amint reggel, félig kómában beslattyogunk a konyhába.

zuli01

A Zulik ráadásul egymással is kommunikálnak, így (minimum három eszköz szükséges hozzá) képesek például a lakásban való mozgásunkat is feltérképezni, de mindezeken felül képesek az eszközeink energiafogyasztását mérni, ami adott esetben akár egy hosszú idő óta rejtett elektromos hibára is fényt deríthet. A jelenleg is futó közösségi finanszírozási kampány keretein belül most három darab Zulit kapunk 135 dollárért, ami a jelenlegi legolcsóbb okos konnektorrá avatja a friss szerzeményt, amennyiben január elejéig összegyűlik a 150 ezer dollárnyi alaptőke.