A Sony cserélhető objektíves modellje igyekszik leküzdeni azokat a kompromisszumokat, amelyeket képminőségben a kompakt gépek, hordozhatóságban pedig a komolyabb masinák erőltetnek ránk. Néhány funkció még hiányzik róla ugyan, de nagyon kényelmes a használata és a nagy objektívnek köszönhetően remek a képminősége.
Mindössze néhány éves múltra tekint vissza a tükör nélküli, cserélhető objektíves (MILC) gépek kategóriája, de ezen rövid időszak alatt is sokat fejlődött a szegmens. Megjelenését egyre követelőbb felhasználói igény váltotta ki. A kompakt gépek hordozhatósága már nem mindenki számára ellensúlyozta a komoly fényképezőgépekkel össze sem hasonlítható képminőséget és a mindenre jó, de semmire sem elég jó beépített objektívek rugalmatlanságát. A haladó hobbifotósok egyszerre akartak zsebméretű gépvázat és jó képminőséget, kis mélységélességet és alacsony képzajt. A megoldást a kompaktoknál megszokottnál jóval nagyobb fizikai méretű képérzékelők és a sok helyet foglaló tükörmechanika elhagyása szolgáltatta. A Sony az elsők közöt lépett be erre a piacra a NEX sorozattal, amit a mai napig úgy emlegetnek, mint a MILC kategória egyik leginkább meghatározó szereplőjét. A gépcsalád háromféle kifinomultsági szintet kínál, ezeket a 3, 5 és 7 típusszámmal jelölik, s nagyjából évente készül egy-egy új változat belőlük. 2013-ban először a belépőszintűnek szánt, legkisebb NEX-3-as családtag újult meg: a februárban bemutatott NEX-3N azonban nem csak a kezdők igényeit elégíti ki.  
A 210 grammos Sony NEX-3N 16 megapixeles, APS-C méretű CMOS szenzort kapott, amelynek érzékenysége ISO 200 és 16 000 között állítható, 4 kép/másodperces sorozatot és full HD 50i videót képes rögzíteni, 25 pontos kontraszt-alapú élességállítása és 4-es kulcsszámú beépített vakuja van, valamint 180 fokban felhajtható, 3 inches és 460 ezer szubpixel felbontású kijelző került a hátfalra. Így néznek ki a száraz adatok, de ezt a fényképezőgépet nem az adatokat tanulmányozva fogjuk megszeretni. Mit várunk egy fényképezőgéptől? Könnyen elüthető a válasz azzal a közhellyel, hogy mindenki mást, de azért ebben a kategóriában talán ennél pontosabb megoldás is adható. A belépőszintű rendszerkompaktokat a jó képminőséget egyszerű kezeléssel és kis mérettel elegyítő összeállításra vágyók választják, akiknek a megfizethetőség is fontos összetevő. Ebből a szempontrendszerből következik néhány olyan tulajdonság, amit a legtöbb potenciális vásárló megvizsgál majd: képzaj, mélységélesség, haszhálhatóság kevés fényben, videó és egyszerű kezelhetőség. Szinte biztos, hogy ha ezekben megfelelő a gép, a kreatív szűrők, manuális finomhangolási és beállítási lehetőségek megléte, avagy az olyan speciális alkalmazási területek funkciói, mint a sport- vagy természetfényképezés, kevesebbet nyomnak a latban. A Sony tervezői legalábbis így gondolhatták a NEX-3N specifikációjának összeállításakor, és a végeredmény is a célcsoport szája íze szerint való lett. Külső A Sony NEX-3N váza nagyon kicsi. Ezt úgy kell érteni, hogy tényleg nagyon kicsi, és érdemes lenne a merőben praktikus “nagyon” kifejezés helyett a lelkesebb “hihetetlenül” vagy “elképesztően” jelzők valamelyikét használni, mert ahhoz képest, hogy egy DSLR tudása és egy ugyancsak a legnagyobbaknál megismert méretű (APS-C) képérzékelő és a hozzá tartozó mechanikus zár is elfért benne, sőt még egy kihajtható kijelző is van a hátfalon, a váz egyáltalán nem nagyobb a lapos kompaktoknál, mindössze 3 és fél centi vastag (amúgy 11×6 cm, ha szemből nézem). Ha nem lenne rajta objektív, bármelyik farmer zsebében elférne. Viszont van rajta objektív. A dobozban található 16-50 mm-es (azaz 3x-os zoommal ellátott, f3,5-nél induló fényerejű) alapobjektív körülbelül ugyanolyan vastag, mint a váz maga, így már egy közel hét centisre dagasztható zseb kell a külön táska nélküli hordozhatósághoz, és bizony ekkora zsebet nem sok ruhánkon találunk. Az oldalzsebes nadrágokba begyömöszölhető ugyan, de ettől a járás fájdalmas küzdelemmé válik, viszont a legkisebb táskákban is vidáman elfér a gép. A méretből következően a fogása, kezelése is a kompaktokéra emlékeztet, ám a gumírozott hatású markolat azoknál némileg (de csak némileg) kényelmesebb kezelést tesz lehetővé. A felhajtható kijelző azonban szinte kiköveteli, hogy alsó gépállásból, mellmagasságban tartva használjuk a masinát – nemcsak kevésbé feltűnő így fotózni, de szerencsés esetben saját árnyékunkkal javíthatunk a kijelző láthatóságán. Erre amúgy nincs okvetlen szükség, az állítható fényerejű, 3 inch képátlójú LCD legfényesebb beállítással erős napsütésben is használható marad. Kezelés Az aprócska téglatesten nem lehet úgy elhelyezni a kezelőszerveket, hogy ujjtorna nélkül is kényelmesen hozzáférhető legyen mindegyik, de a Sony egészen jól elbánt a feladattal. Igaz, ehhez az is kellett, hogy olyan alapvető fontosságú kezelőszerveket száműzött a vázról a menübe, mint a módválasztó tárcsa vagy a dedikált funkciógombok. Ugyanakkor az öt irányba billenthető, forgatható hátsó tárcsa és a két, helyzethez igazodó funkciójú gomb jól használható, elfogadható ergonómiájú kezelést tesz lehetővé. Mindössze az AF segédfényt sikerült eltakarni mutatóujjal olyankor, ha kihajtott kijelzővel és hüvelykujjal exponálva használtuk a gépet, illetve ugyanekkor az objektív zoom-gombjai is hajlamossá váltak az önállóskodásra. Apropó, zoom-gombok: a NEX-3N a saját zoomvezérléssel ellátott objektívek ellenére kapott egy zoom-gyűrűt az exponáló gomb köré, ami a kompaktos életérzést erősíti, így összesen már három módunk is van a képkivágás beállítására (a sebes zoombeállításhoz kapunk még egy objektív gyűrűt is, ami szintén elektronikusan mozgatja a lencsetagokat). Ide tartozik, hogy a használt objektív képességeit a tele állásban megduplázza a Sony Clear Image Zoom nevű technológiája. Ez tulajdonképpen egy fejlettebb digitális zoom, ami nem csak simán belenagyít a kép közepébe (megnövelve az egyes pixelek méretét és ezzel rombolva az élességet), de a képpontokat elemezve közéjük saccolja a hiányzó pixeleket, azaz nem csökken a felbontás, nem romlik a kép. Hiszem, ha látom, de bizony látható a különbség digitális zoom és a CIZ technológia között, így itt újragondolhatjuk a digitális fotósok első alapszabályát, miszerint a digitális zoom azonnal kikapcsolandó. (példakép) Összefoglalva elmondhatjuk, hogy aki kompakt fényképezőgépekhez szokott, remekül használhatónak találja majd a NEX-3N-et, sőt a kihajtható kijelző még plusz örömet is okoz majd. Azt is meg kell azonban említeni, hogy a belépőszintű árnak betudható spórolás legfájóbb áldozatai a kezelőszervek, amelyeket az egyébként áttekinthetetlen és végeláthatatlan menükbe deportáltak a tervezők, azt az érzetet keltve, hogy ők sem gondolják komolyan, hogy a gép vevői tényleg ki fogják használni a kifinomult funkciókészletet. Kell a sok funkció? Mert bizony a funkciók sora igen hosszú, szinte semmiben nem különbözik a belépőszintű DSLR-ek kínálatától, sőt. Ez azonban veszélyes terület, mert a megcélzott felhasználói kör (a kompaktról továbblépni szándékozó amatőrök) vélhetően szívesen hallja ugyan a teljes manuális beállíthatóságot, az expozíciósorozatot, a zajszűrés finomhangolhatóságát és a hisztogramkijelzés képességét, ám kihasználni szinte biztosan nem fogja a mindennapokban ezeket a lehetőségeket. Nem csupán azért, mert ezek meglehetősen tudatos kezelést vagy nagy gyakorlatot, profi-szerű multat kívánnak meg, hanem mert mindezeket menüből vezérelni igazán macerás, időrabló és megfeszített koncentrációt igényel. A sokféle funkció ugyanis részben ömlesztve érhető el egy semennyire nem strukturált menüben, részben sajátos logika szerint olykor olyan helyeken bukkan fel a menürendszerben, ahol igazán nem várnánk. Magyarul először is emlékeznünk kell, az adott lehetőség melyik menüben lehet, aztán hosszan görgetni a menüpontokat, míg odaérünk. Eltekintve a programválasztó és a visszanézéssel kapcsolatos főmenüpontoktól, négy menüpontba léphetünk be, ezek a Fényképezőgép, Képméret, Fényerő / Szín, végül a Beállítások. Nos, vajon a vaku kompenzációt hol kell keresni? Fényképezőgép? Beállítások? Nem, a Fényerő / Szín a helyes válasz. Nem illogikus, de a másik kettő sem lenne az. Egyszóval hiába a tekintélyt parancsoló funkciókészlet, ha körülményes a használat és messze nem intuitív a felhasználói felület, ugyanakkor ez mégsem akkora baj, mert nagy tétekben lefogadható, hogy a Sony NEX-3N életének túlnyomó részét a Superior Auto, azaz teljesen automatikus módban tölti majd. Egyszer-egyszer rövid tanulmányi kirándulást tesz használója a záridő- és rekesz-előválasztás módban (“S” és “A” a virtuális módválasztó tárcsán), és eleinte még a Jelenet (Scene) nevű témamódok közül is válogat majd, míg rá nem jön, hogy az automata ezt is ügyesebben dönti el, mint ő maga. Intelligens automata A NEX-3N-nek ugyanis kifejezetten intelligensre sikerült az automatikája. A hosszú együtt töltött idő alatt talán egyszer sikerült megzavarni, amúgy sorra-rendre helyes döntéseket hozott az alapvető paraméterek beállítása, a fehéregyensúly, az érzékenység, sőt még a fókuszpont kiválasztása terén is. A gép egyébként képes arra is, hogy a pillanatnyilag érzékelt kép alapján válasszon a témamódok között, amit egy kis ikonnal jelez is, s az valahol már-már ijesztő, de mindenképpen lenyűgöző a laikus számára, amikor a gépet körbeforgatva azzal szembesülünk, hogy az automatika érti, amit lát! Pillanatok alatt vált makró és tájkép, portré és ellenfényes téma között – és még igaza is van. Bátran állítható, hogy a NEX-3N használható ugyan teljesen manuális beállításokkal is, de az is elégedett lesz a képekkel, aki automatán hagyja mindörökké. Már csak az zavarhatná meg a felhőtlen örömöt, ha a képminőség hagyna kívánnivalókat maga után. Képminőség A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője. Gyanítható, hogy a legfinnyásabb fotós szakújságírókon kívül aligha találnánk olyan felhasználót, aki látott már ekkora géptől ilyen meggyőző optikai teljesítményt. És bizony ez itt a lényeg. Ez a fényképezőgép még az alapobjektívvel is egyértelműen a nagyobb DSLR-ekkel összevethető képminőséget produkál. Az intelligens elektronika remekül működik együtt a kategóriában ritka nagyságú, APS-C szabványméretű, 16 megapixeles érzékelővel. Márpedig az érzékelő fizikai mérete (nem pedig a felbontása!) egy fényképezőgép legfontosabb minőségmutatója, ezen múlik ugyanis a kép zajosodásának mértéke, illetve a háttér elmosásáért “felelős”, minél kisebb elérhető mélységélesség. Ez az a két terület, ami határozott vonalat húz a gyufafejnyi érzékelős kompaktok és a nagyobb gépek között – akárhogy trükköznek is az előző gépek tervezői, gyenge fényben ezekkel nem lehet rendesen fotózni, ahogy a háttér elmosása is közel lehetetlen feladat. A Sony legkisebb cserélhető objekjtíves gépe ezen a vonalon messze túllépett, és ha semmi másról nem írhatnánk ebben a bemutatóban, eme két képesség leírása önmagában is elegendő lenne. A magas érzékenység mellett helyesen adagolt zajszűrés lehetővé teszi, hogy szürkület után vagy egy lesötétített szobában is megfelelő képek készülhessenek, még a nem különösebben nagy fényerejű (f3,5-5,6) alapobjektívvel is. Ide társul még egy kreatív üzemód is, amiben a gép több képet exponál gyors egymásutánban, s ezekből szerkeszti össze a végleges, bemozdulástól és zajtól mentes felvételt. Ugyanígy rendelkezésre áll a témamódok között a portré téma is, amely tágra nyitja a rekeszt, ezzel megnyitva az utat a kis mélységélesség, azaz az elmosott háttér előtt. Természetesen ugyanez a hatás érhető el manuális üzemmódokban tágra állított rekesszel is. A portrézást segíti egyébként néhány igazi “gyorstüzelő” funkció azoknak, akik nem szaktudásra, hanem szép képekre vágynak: az arcfelismerés, a mosoly exponálás (amelyben a gép kivárja, míg az alany elmosolyodik), a “sima bőr effektus” (elmossa a bőrhibákat) és az auto kompozíció (ez pedig – elsősorban portréfotózás közben -, miután elmenti az éppen elkészített képet, javasol egy olyan képkivágást, amelyben a kompozíció megfelel a klasszikus képszerkesztési szabályoknak, s ezt a javaslatot is elmenti új képként) mind a remek arcképek készítését támogatják. Fontos még megemlíteni, hogy a felpattanó vakut olyan módon alakították ki, hogy ujjunkkal elfordíthatjuk felfelé és megtarthatjuk ebben a pozícióban a villanót, így egyfajta barkács-derítésre is alkalmassá vált a beépített vaku. Ez már csak azért is szerencsés, mert külső vakut nem lehet a géphez kapcsolni. Video A Sony NEX-3N 1080i felbontású, Full HD videofelvételek készítésére képes, automatikus követő fókusz gondoskodik az éles felvételekről (ami rossz fényviszonyok között igencsak küzd, de nappali világosságnál tökéletesen teszi a dolgát) és a zoomot is használhatjuk, ez azonban a gyenge pontja a gép videoképességeinek: részben csak egy sebességgel zoomolhatunk, részben pedig (és ez a fő probléma) a zoom motorjának működése recsegő kerregésként hallatszik a felvételen. Összegzés Az eddigiek mellett már csak hab a tortán az elektronikusan javított képdinamika és a HDR felvételek készítésének képessége (3 különböző expozícióból összerakva), a RAW képformátum támogatása, a kézi élességállítás segítése a kijelzőn vörös vonalakkal jelölt éles részek megjelenítése, vagy az arcfelismerés mentési funkciója, amely miatt a későbbiekben előnyt élvez a fókuszálásnál a már ismert arc. A hasonló támogató és kreatív funkciókat még hosszan sorolhatnánk, de valószínűleg nem ezek adják majd el a NEX-3N-et. A méretéhez képest kivételes képminőség és a cserélhető objektívekkel való fejlődés lehetősége bőven ellensúlyozza a menübe száműzött funkciók nehézkes elérhetőségét vagy a csak felfelé kifordítható kijelzőt és a kereső hiányát. Igényes hobbifotósoknak és apró másodgépet kereső profiknak egyaránt bátran ajánlható a Sony NEX-3N. ” . „” . „”; } ?> Forrás: Media Markt Magyarország