Megújulnak az energiabesorolások, energiacímkék 2021

FONTOS! 2020 júliusában írtunk először nektek az új energiaosztályok bevezetéséről. Azóta a legfrissebb aktualitásokkal és naprakész információkkal frissítettük a cikket, hogy minden fontos dolgot megtudhassatok a témával kapcsolatban és a megfelelő termékek kiválasztása is könnyebben mehessen.

2021 márciusára minden rendeződik, hisz megújulnak az energiabesorolások, azaz az energiacímkék. Segítünk, elmagyarázzuk, mi folyik itt.

Feltűnt már, hogy összes elektromos árammal működő termék a boltok (például a MediaMarkt) polcain extra energiatakarékos, szuperzöld, szinte nem létező ökolábnyommal megáldott? Nem véletlenül: mára szinte mind legalább az A, A+-os, vagy A+++-os energiaosztályokba tartozik. A helyzet odáig fajult, hogy a gyártók kénytelenek voltak még ennél is „zöldebb” jelöléseket, címkéket bevezetni, hangsúlyozandó, mennyire jót tesz a mosó– és mosogatógépük, hűtőjük, tévéjük, mikrójuk és légkondijuk a környezetnek és a vásárló pénztárcájának. Ez két dolgot jelent: egyrészt azt, hogy eljutottunk oda, hogy az új (márkás) elektronikai termékek, kis- és nagygépek tényleg takarékosan működnek; másrészt azt, hogy az energiaosztályok különböző jelölései mára alig-alig jelentenek bármit is.

Pedig fontos lenne, hogy jelentsenek, hiszen a (magyar) vásárló két dolgot néz árgus szemmel, amikor böngészik. Az egyik az ár, a másik a fogyasztás – a vágyott gép tényleges tulajdonságával (legyen szó térfogatról, decibelről, vagy a pixelek számáról) csak ezután foglalkozik. A jó hír az, hogy az Európai Unió kapcsolt: a technológiai fejlődést szem előtt tartva hamarosan rendet vágnak az energiatakarékosság-jelzések túlzsúfolt és sokszor zavaros rengetegében az új energiaosztályok bevezetésével. A rossz hír, hogy ennek hatására (legalábbis egy ideig) még túlzsúfoltabb és zavarosabb lesz minden. Ez nem az ő hibájuk: elkerülhetetlen, hogy a vásárlók nehézségekbe ütközzenek, miközben átszoknak az egyik rendszerről a másikra, ráadásul úgy, hogy pár hónapig a kettő egymás mellett él majd, párhuzamosan, szó szerint, a termékek dobozain, kéz a kézben.

Szerencsére a helyzet egyszerűbb, mint elsőre tűnhet. Mi pedig most elmagyarázunk mindent, hogy még egyszerűbb legyen. Mi történik most ősszel, jövő tavasszal, hova tűnik a régi jó A+++ címke, amin oly’ büszkén díszelgett a frissen vásárolt, vadiúj hűtő fogyasztása?

Ezért annyira fontos az energiaosztály jelentése!

Mindenki tudja: a háztartási gépeket energiafogyasztás szempontjából A-tól D-ig különböző kategóriákba sorolják a gyártók egységes szabvány szerint, ahol az A arányosan (tehát a készülék teljesítményéhez képest) a legkevesebbet, a D pedig a legtöbbet fogyasztó terméket jelöli. Ahogy teltek az évek, megjelent az A-nál is jobb energia osztályozás egészen az A+++-ig, sőt, ezen felül is feltűntek újabbak, aszerint, hogy hány százalékkal fogyaszt kevesebbet az adott gép még a hárompluszos szinthez képest is. Az eredmény: az rendszer egész jelentőségét vesztette, ugyanis 2017-re eljutottunk oda, hogy a hűtők és a mosógépek 90 százaléka az A-n felüli energiaosztályok tagja lett.

Belátható, hogy ennek nem sok értelme van, leszámítva, hogy jól mutat a dobozon a sok-sok pluszjel az A mögött. Az EU tehát úgy döntött, hogy az energiaosztályok kapcsán új címkéket vezet be, a régit pedig eltünteti, sőt: pár év alatt kivezetteti a piacról az új, még életbe sem lépett (!) kategóriarendszer szerinti legtöbbet fogyasztó gépeket. A vásárlók így biztosan energiatakarékos és viszonylag környezetbarát termékeket kapnak majd kézhez, és pontosabban látják majd azt is, mire számíthatnak, ami a havi villanyszámlájukat illeti, mindezt ráadásul egy mozdulattal leellenőrizhetik majd okostelefonjuk segítségével. (Erről később.)

Milyen változások történnek az energiaosztályok kapcsán?

Ezentúl komplexebb és szigorúbb tesztekkel ellenőrzik le a háztartási és szórakoztató-elektronikai gépeket. A rendszer alapvetően nem változik: a jövőben is betűk szerint jelzik az energiaosztályokat a különböző termékek esetén. Nagyon fontos azonban, hogy eltűnnek a pluszos jelzők, a legzöldebb (tehát leghatékonyabb) termékek az A jelzést kapják meg, míg a leggyengébbek a G-t. Még fontosabb, hogy a gyártóknak sokkal, de sokkal nehezebb lesz megszerezni, az A minősítést: nagyon szigorú kritériumoknak kell megfelelniük. Sokat elmond, hogy több termékcsoport esetében az, ami elég volt az A+++-hoz, ezentúl már az A-hoz, sőt, sokszor a B-hez sem lesz elég.

Forrás: MediaMarkt

Jelentős visszaminősítésekre lehet számítani tehát az energiaosztályok területén, ami olyan háztartási nagygépekre terjed ki, mint a mosógépek, hűtőgépek, mosogatógépek, fagyasztók, tévék és borhűtők. Ez azonban nem azt jelenti, hogy például egy eddig A++-os hűtő, amelyet ezentúl C-kategóriásként árulnak, hirtelen rosszabb lett, egyszerűen a rendszer lett szigorúbb. Éppen az a cél, hogy a gyártókat rábírják, hogy jobb minőségű gépeket állítsanak elő. Az új felosztás jövőbiztos: készülnek a gyártási technológiák fejlődésére, azaz arra, amikor sokkal egyszerűbb lesz A- és B- energiaosztályokba tartozó termékeket piacra dobni. Addig azonban arra kell számítanunk, hogy sok termékcsoport esetében egyszerűen üresen maradnak a kategóriák, sokáig nem nagyon lehet majd például A-s vagy B-s mosogató- vagy szárítógépet kapni. Még egyszer: ezzel nincs baj, így tervezték meg a rendszert. Ami eddig A+++-os volt, az ezentúl C-s lesz.

Itt egy energiosztály táblázat, ami megmutatja, hogy mit is jelent mindez a mosógép fogyasztás tekintetében:

mosógép energiacímke változás 2021
Forrás: MediaMarkt

Hogy a vásárlónak könnyebb dolga legyen, az új energiaosztályokat szemléltető energiamatricák tartalmaznak majd egy QR-kódot is, amelyek az adott termék adatlapjára vezetnek az európai energiafogyasztási termékadatbázis (EPREL) nyilvános felületén, itt részletesen megnézhetitek, mit tud és mennyit fogyaszt a kinézett gép. Az adatlapok formátuma egységes lesz – mégiscsak az Európai Unióról beszélünk.

Akkor megyek és megnézem az új energiaosztályokba tartozó termékeket a Media Marktban!

Lassan a testtel! Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet. A jelenlegi címke-rendszernek ugyanis van egy kifutási, az újnak pedig egy bevezetési ideje. Ez a következőképpen néz ki:

  • Az energiaosztályokra épülő új energiabesorolás bármikor feltüntethető, akár már most is.
  • 2020 november elseje óta a régi és az új matricát is kötelező felragasztani egymás mellé.
  • 2020 november 1. és 2021. február 28. között mind a két címkét fel kell ragasztaniuk a gyártóknak. Ezután már csak az új címkével küldhetik őket a boltoknak, forgalmazóknak. Az interneten és a marketinganyagokban is ki kell cserélniük mindent március elejére.
  • A boltokban maradt régi vagy duplacímkés termékeket az eladóknak 2021. március 1. és 14. között kell átcímkézni, hogy csak az új energiabesorolás maradjon.
  • 2021. 03.15-től csak az új energiabesorolással találkozhatunk majd mindenhol az Unió területén.

Azaz még egy kis ideig zavaros lesz ez az időszak, ezért senkit sem hibáztatunk, ha nem látja át elsőre és jegyzi meg a fentieket. Mi a legtöbbet azzal segítjük, hogy megmutatjuk. Az energiaosztályok megmutatására szolgáló régi és új matricák így néznek majd ki egymás mellett:

hűtőszekrény energiacímke változás 2021
Forrás: Electrolux

Értelemszerűen az az új, amelyen A-tól G-ig terjed a skála és QR-kód is van rajta.

Így a végén pedig kénytelenek vagyunk még egy kicsit bonyolítani az eddig sem éppen söralátét-méretű helyzetjelentésünket. Energiosztályok tekintetében a G-kategóriát ugyanis hamarosan gyártani sem szabad, azt csak a már forgalomban lévő legkevésbé energiatakarékos termékek kapják meg, amelyek hamarosan eltűnnek a piacról. Az Unió pedig az F-es termékeket is kivezeti 2024-ig, azaz a mostani skála jelentősen zsugorodik majd.

Addig viszont nem árt, ha könyvjelzőzitek ezt a cikket.