A Peachy Printer olcsón hozza az otthonokba a 3D nyomtatást.
„A 3D nyomtatás megváltoztathatja a világot.” Hangzott el pár évvel ezelőtt és valóban, az ipari szegmensben és a kutatások terén már milliókat spóroltak a fejlesztők a 3D nyomtatókkal, hiszen egy ilyen masina segítségével ki lehet nyomtatni egy, vagy több új alkatrészt, így nagyon hamar kiderül, hogy az adott fejlesztés/prototípus működik-e, még mielőtt (adott esetben) dollár ezrekért legyártatnak belőle egy-két próbadarabot. Ám egy olyan eszköz, amit csak ipari szinten használnak, ráadásul drága projektekben, az csak nagyon lassan szivárog be a mindennapokba. A 3D nyomtatás is ilyen, hiszen a sokmilliós ipari nyomtatók után csak 1-2 éve vannak megfizethető, de még mindig súlyos százezrekbe kerülő otthoni 3D nyomtatók, amit még mindig csak kevesen engedhetnek meg maguknak. A Peachy Printert azonban fejlesztői 100 dollár alatti áron szeretnék tartani mindenképp.
Ahhoz, hogy ezt az árat sikerüljön tartani egész egyszerűen újra kellett gondolnia RylanGraystonnak a 3D nyomtatót. Ugyanis ha ugyanazon az elven építene ilyen eszközt, rengeteg drága alkatrészt kellett volna használnia, így új ötletre volt szüksége. Elmondása szerint a Peachy Printer kezdetleges, de működő prototípusa az otthonában található eszközökből épült meg, majd több hónapnyi tervezés, csiszolás, majd 10 ezer dollár alkatrészre való költése után megszületett a már majdnem végleges 100 dolláros 3D nyomtató.
Az alapelv egyszerű. Egy speciális folyadék lebeg a sós víz tetején, mely folyadékot a megfelelő helyeken egy tükrök segítségével precízen vezérelt lézersugár keményít szilárd tárgyakká. Vagyis a lézersugár, csak 2D-ben mozog, míg a fenti tartályból (elektronikus szelepen keresztül) csöpögő sós víz folyamatosan emeli a lézerre keményedő folyadékréteget, így alakulnak szépen a kisebb-nagyobb tárgyak. Az egészben az a legzseniálisabb, hogy mindehhez nincs szükség másra, mint egy mezei notebook, vagy PC, aminek van fejhallgató kijárata és fut rajta a Blender nevű 3D tervezőszoftver. Ugyanis a Blenderben látható modellt tudjuk legyártani a Peachy Printerrel, úgy hogy ez egészet a fejhallgató jack csatlakozójából érkező jelek vezérlik. A Peachy Printer máris óriási siker, hiszen bár csak jövő tavasszal érkeznek az első megvásárolható modellek, pár nap annyit gyűjtöttek a projektnek, mint ami a sorozatgyártás beindításához szükséges lenne.
Forrás: Media Markt Magyarország