20 éves az okostelefon

Egész pontosan 20 éves és 1 napos az IBM Simon.

1994 augusztus 16-a minden valamire való okostelefonőrült naptárában piros betűs ünnep kell legyen, hiszen ezen a napon született meg a mai értelemben vett telefon, mini pc hibrid, méghozzá nem kisebb gyártó az “apuka”, mint az IBM.

 

simon1

Ami a dologban a legmeglepőbb, hogy mennyire hasonlított a 20 éves nagyapó (legalábbis technológiai értelemben mindenképp az), a mai készülékekre funkcionalitásban. A 1,5 x 4,5 colos kijelző érintésérzékeny volt és képes volt faxot, e-mailt és szöveges üzenetet küldeni és fogadni, volt névjegyzék, naptár és természetesen telefonálni is lehetett vele.

 

simon2
Miért nem lett sikeres? Egyrészt az ára miatt, hiszen a 900 dolláros induló ár bizony meglehetősen borsosnak számított (még most is sok lenne), amihez mindössze egy órányi beszélgetésre elegendő akkuidő társult. Boldog születésnapot Simon!