3,6 GB-es sebességet produkált az 5G hálózat tesztje

Manapság a mobil adatátvitel kapcsán minden a 4G-ről szól, a szolgáltatók folyamatosan kampányolnak a nagysebességű hálózat előnyeiről s szó mi szó, az LTE hálózat bizony nagy sebességbeli ugrás a korábbiakhoz képest. A 300 megabites elméleti maximumot nyújtó rendszer sokszor az otthoni kábeles internet eléréssel is felveszi a harcot, persze nyilván ez eszköz és szolgáltató függő.

adotornyok_01_MMM

A következő megálló az 5G (meglepő módon), melynek első teszteredményeit közölte most az NTT Docomo és a Huawei. Japán legnagyobb mobil szolgáltatója és az okostelefonok mellett hálózatépítési téren is igencsak ismert kínai vállalat által publikált első tesztek szerint az új hálózati technológia nem kevesebb, mint 3,6 gigabites(!) másodpercenkénti letöltést produkált. A gyakorlatban ez nagyjából másodpercenként 450 megabájt letöltését jelenti, egy DVD méretű adat hozzávetőlegesen 10 másodperc alatt tölthető le. Ezt az eredményt a két cég ráadásul nem is laborkörülmények közt, hanem nyilvános helyen történő tesztek során érte el. A két cég ígéretei szerint a technológia 2020-rá válik elérhetővé a nagyközönség számára, már csak az a kérdés, hogy igazán mire fogjuk tudni kihasználni ezt a sávszélességet.