André Kertész világa a hadifotóktól a Polaroidig

A Media Markt nyári fotópályázatának nyertes munkáit a Westendben található áruházban tekinthetik meg az érdeklődők október 30-ig. A fotópályázat kapcsán híres művészekről gyűjtöttünk össze nektek néhány érdekességet:

Három ország is hosszú évekre otthont adott annak a művésznek, akit André Kertészként ismert meg a világ, és aki hosszú élete során a fotózás számos válfaját kipróbálhatta. Háborús fotókkal kezdte, majd békebeli párizsi pillanatképekre váltott, de megélhetési kényszerből az óceán másik partján celebek lakását is fényképezte.

A múlt század húszas-harmincas éveiben Nyugaton szerencsét próbáló magyar művésznemzedék tagja Kertész Andorként látta meg a napvilágot Budapesten, a 19. század végén. Apja korai halálával már 15 évesen félárva lett, de első fényképezőgépét egy évvel korábban még tőle kapta. Életének alakulásába nem sokkal később beleszólt az első világháború, ahová önkéntesként vonult be, hogy elfelejtse szerelmi bánatát.

A fronton számtalan hadifotója készült, majd sebesülése miatt egy év után hazatért, de a háború végén Brassóban is még a katonavonatokat és a felbomló hadsereget fényképezte. Itthon azonban csak a fotózásból nem tudott megélni, ezért főállásban hivatalnokként dolgozott, mindaddig, amíg 31 évesen végre teljesülhetett az álma, megnyílt előtte a párizsi művészvilág, ahová úgy csöppent, hogy egyetlen szót sem tudott franciául. Ez sem akadályozta meg ugyanakkor, hogy előbb-utóbb Picassot, Chagallt és a filmes Eisensteint is egy idő után már a közvetlen baráti körében tudja. Az enciklopédiák tanúbizonysága szerint a francia fővárosban élte legboldogabb napjait, a nyüzsgő város pillanatképeit fotózhatta, köztük a mindig pezsgő Montmartre-ot.

A német fasizmus terjedésétől tartva azonban három évvel a második világháború kirobbanása előtt magyar feleségével együtt átköltözött az óceán másik partjára, New Yorkba.  A tengerentúli világban azonban kezdetben igen nehezen találta meg a helyét, stílusa nem passzolt az amerikai magazinok irányvonalához. Hogy megélhetésük alapjait megteremtse kénytelen volt bérfotózásra adni a fejét, évtizedekre lekötötte magát egy ottani lakberendezési magazinhoz, híres emberek otthonát megörökíteni.

Saját és a világ szerencséjére előkerültek korábban elveszettnek hitt párizsi negatívjai, amelyeket a kor akkori technikájának megfelelően átdolgozott, újrafotózott. Ezekre figyelt fel aztán az amerikai világváros egyik leghíresebb művészeti bázisának, a Modern Művészetek Múzeumának az akkori igazgatója, aki a húszas, harmincas évek Párizsában készült képeiből önálló kiállítást rendezett neki a MoMA-ban. Erre már felfigyelt az amerikai művészvilág is, így hamarosan felhagyhatott a „nagyon nem szeretem” magazinfotós munkákkal. Felesége halálát követően eléggé zárkózott életet élt, de utolsó éveiben még technológiát is váltott, belekóstolt a színes Polaroidok világába.