Cserélhető objektíves iPhone?

Az idei év az új, 6-os iPhone éve. Lehet, hogy az Apple ezúttal a fotózásra fókuszál?

iphoneobi01

Az Apple idén mutatja be aktuális, immáron 6-os jelzéssel ellátott okostelefonját. Az iPhone még mindig nagyon fontos a cég számára, még akkor is, ha csökkent a siker és közben a konkurencia felnőtt az Apple termékéhez, így ismét nagyot kell durrantaniuk. És most a kamerát vették (ismét) célba, hiszen a mobilfotózás gyakorlatilag az életünk szerves részévé vált. Láttunk már 41 megapixeles Nokia telefont, nemsoká érkezik az 50 megapixeles trónkövetelő az Oppotól, de hiába a hatalmas számok, ha még mindig apró lencséken érkezik a fény a még oly remek érzékelőkre. Egy objektívvel nagyot lehetne szakítani a mobilpiacon, kár hgy mind a dizájnra, mind pedig a telefon súlyára és árára iszonyúan negatívan hat.

Elsőnek áprilisi tréfának gondoltuk a tegnap elfogadott szabadalmakat, de úgy látszik a cég a cserélhető objektíves telefont tervez. Persze ez nem jelenti azt, hogy már az iPhone 6-ra is felaggathatjuk a legprofibb Canon, vagy Nikon objektíveket, de az tény, hogy a DSLR fotómasinák objektív bajonettjéhez hasonló csatlakozót láthatunk a képeken. A cég márkastratégiáját ismerve mi inkább arra tippelünk, hogy a rednszer abszlút egyedi lesz és az Apple maga forgalmazza majd a speciális iPhone (és később talán iPad) objektíveket, akér úgy, hogy a legnevesebb lencse és objektívgyártókkal „bútorozik össze”.

iphoneobi02

Az Apple bajonettet biztonsági funkcióval is felvértezték, mer bár stabil tartást igér a fém csatakozó, ha egy bizonyos erőnél nagyobb éri az obit (például esésnél), akkor képes lepattanni a telefonról, hogy a készülékben minél kisebb kár keletkezzen. Ha nem is feltétlen az iPhone 6-ra fogják az újdonsült tuajok az objektíveket csavargatni, a későbbi 7-esnél ez már alap felszereltség lehet.