Dropbox para

Érdemes ellenőriznünk a Dropbox fiókunkat, ugyanis elképzelhető, hogy törlődtek a fájljaink.

A világ egyik legismertebb és legnagyobb cloud tárhely szolgáltatója a Dropbox ma hivatalosan is megerősítette, hogy egy szoftverhiba révén elképzelhető, hogy néhány felhasználónál véletlenül törlődtek a fájlok. Ez elsősorban azoknál lehet gond, akik a Dropbox egx régebbi, asztali gépre szánt verzióját használják és emellett bekapcsolták a Selctive Sync szolgáltatást, ami lehetővé teszi, hogy csak a felhasználó által meghatározott mappákat szinkronizáljuk és ne az összes foldert.

Ez pedig azt jelenti, hogy pont a “heavy userek” közül kerülnek ki a károsultak, hiszen ők azok, akik adott esetben a Dropbox speciális funkcióit is használják, mint például a Selective Sync. A Dropbox elmondása szerint folyamatosan állítják vissza a sérült, vagy törölt fájlokat, de sajnos nincs rá garancia, hogy mindent sikerül az eredeti állapotra visszaállítani. Mi is utánanéztünk a kollégákkal a szerkesztőségi fiókokban (és néhány barátnál, családtagnál is rákérdeztünk), de szerencsére eddig úgy néz ki megúsztuk a dolgot, így biztosan kijelenthető, hogy nem minden felhasználót érint a probléma.

dropbox1

Hogy az ehhez hasonló fiaskókat elkerüljük, célszerű a szoftverek frissítéseit, hibajavításait mindig telepíteni (amennyiben meggyőződtünk, hogy az tényleg a szoftver valódi fejlesztőjétől érkezik) és az sem hátrány, ha nem csak felhőalapú szolgáltatásra bízzuk a fontos adatok, fájlok archiválását.