FIFA 21 – Futball vírus nélkül

Az EA minden évben gondoskodik arról, hogy a fociszerető közönség ne maradjon virtuális sportélmény nélkül. Habár 2020 nagyon rajta van azon, hogy mindent elvegyen tőlünk, elmondhatjuk, hogy a számítógépes játékok iparágában ez csak mérsékelten sikerült neki. A FIFA 21 például nem szeptemberben, hanem október elején jelent meg. Na, bumm!

Tavasszal azzal riogattak minket, hogy idén itt már semmi jóra ne is számítsunk, sorra törölték el a koncerteket, sporteseményeket és fesztiválokat. Mire kicsit látszott valamennyi fény az alagút végén, addigra sok helyen olyan késések halmozódtak fel, hogy nem lehetett megmenteni többek között a 2020-as Európa Bajnokságot sem. Aztán amikor minden beindulhatott végre, olyan érdekességekkel találkozhattunk, mint például a Bajnokok Ligája selejtezői már zajlottak, de még vége sem volt az előző kiírásnak. Talán ennek is köszönhető az, hogy a Ferencváros 2020-ban kivívta a főtáblára kerülést, és olyan csapatokat fog elhozni nekünk még idén, mint az FC Barcelona vagy a Juventus. Válogatottunk egyetlen meccsre van attól, hogy EB résztvevő lehessen, ehhez Izland nemzeti tizenegyét kell majd novemberben megvernie Budapesten.

Gondolataim rögtön azon kezdtek el cikázni, hogy milyen jó is lesz majd a FIFA 21-ben látni egy magyar klubcsapatot, és majd sorra megverni vele Európa nagyjait. Itt is van az első pont, ahol le kell törjem a hasonlóan lelkesedő játékosokat, mert a Fradi helyett mindig egy random csapat van a számunkra kijelölt csoportban, ráadásul a Juventus licenc hiánya miatt még ők is csak Piemonte néven szerepelnek. Előbbit nagyon remélem, hogy korrigálni fogják, utóbbira viszont sajnos nincs remény, mert a Konami birtokolja az olasz csapat névhasználati jogait.

Ami viszont már ennél is érthetetlenebb, az az argentin Boca Juniors esete. A dél-amerikai ország nemzeti bajnoksága szerepel a FIFA 21-ben is, de ahogy tavaly is, idén is Buenos Aires néven kell keresni őket. De lévén, hogy a BL-hez hasonlóan a Libertadores kupa jogai is az EA kezében vannak, ott is szerepelnie kell a csapatnak. Kitaláltátok ugye? Csodálatos módon a kupában minden teljesen korrekt, a csapat neve és címere is. Cserébe más játékmódokban nem használhatóak eredeti formájukban. Miért nem tudott ez a megoldás a Juventus esetében is működni? Azt javaslom, hogy engedjük el ezt a dolgot, de kicsit fáj, hogy a PES egyik legnagyobb hiányossága ilyen szinten kezd begyűrűzni a FIFA világába is.

Mit ad nekünk a FIFA 21, ha már a jogászok ennyi mindent elvesznek? Amit eddig is tudott. A legtöbb esetben szórakoztató futballélményt, akár egyedül, akár barátainkkal vagy a nagyvilág játékosaival akarjuk megmérettetni magunkat. Az 1990-es évek közepe óta játszom a sorozat játékaival, és valahogyan mindig megtalálom az aktuális epizódot magamnak, vagy az adott játék talál meg engem. Bevallom őszintén, hogy a FIFA 21 nem szerepelt az idei terveimben, de mivel az EA újra betört a Steam virtuális polcaira is, szinte naponta szembejött velem a hirdetés. Az első dolog, amivel találkozhattunk, az mindenképpen a játék borítóképe volt. Nem vagyok egy nagy grafikus, de ha megkértek volna, hogy valamit dobjak össze hirtelen, akkor biztosan többet gondolkodtam volna rajta, mint akinek ez ténylegesen feladata lett volna. Mindenki ítélje meg maga, de az EA idei sportprogramjai talán a leggyengébb borítódizájnt mutatták fel a hosszú évek alatt. Szegény Kylian Mbappé volt a szenvedő alany a FIFA esetében.  

A játék elindítása után sem kell arra számítani, hogy óriási meglepetések fognak érni minket:

  • a tavalyi év menüelrendezése köszön vissza, csak más színvilágban 
  • a megszokott, már hatékonyan működő csempék közül kell kiválasztanunk azt a játékmódot, amit játszani szeretnénk

Alapvetően két játékostípust különböztetek meg magamban. Vannak az olyanok, mint én, akik elsőként azonnal az egyjátékos karriert helyezik előtérbe, illetve akik azonnal a Fifa Ultimate Team felé veszik az irányt, és jóformán hozzá sem nyúlnak más játékmódokhoz.

Hogy ez miért is lényeges?

Azért gondolnám annak, mert a FUT már régóta előnyt élvez a klasszikus játékmódokkal szemben. A legmarkánsabb és legötletesebb újítás is itt lelhető fel a FIFA 21-ben, mégpedig a co-op meccsek lehetősége. A magányos „kártyázgatás” helyett akár barátainkkal vezethetjük sikerre a legjobb csapatunkat. Ez a csapat minden esetben a kapitányé, vagyis a többjátékos módot kezdeményező csapata lesz. Mindenki egyénileg kap díjazást, legyen az FUT Coin vagy tapasztalati pont, de mindenkinek limitált az, hogy egy héten hány meccsért kaphat pontokat. Nem mondom, ez a fajta megközelítés már nekem is vonzóbbá tette a FUT világát és egy gyakorlottabb baráttal akár még igazán jó élményekkel is gazdagodhatok majd. Ha ez még nem lenne elég, akkor a stadionjaink is testreszabhatóak. A kinyitott kártyáinkon immáron szurkolói hangok is szerepelhetnek, és az atmoszféra teljesen másként fog hatni, attól függően, hogy milyen napszak van. Ha engem kérdeztek, akkor egy esti mérkőzés fényeinél nincsen látványosabb. Még egy okot tudok mondani, amiért érdemes lehet csomagokat nyitogatni. Ez pedig nem más, mint a valaha volt legjobb magyar futballista, Puskás Ferenc legendás ikon kártyája. Egyes hírek szerint azonban ennek kinyitása akár többszáz órányi játékunkba is telhet.

Visszakanyarodva a játékstílust taglaló elméletemre, a fentiek nem befolyásoltak abban, hogy rögtön elindítsak egy karriert is. Miután elkészítettem a női szíveket megdobogtató pontos másomat, nem is lehetett kérdés, hogy melyik csapatnál nyomom majd a golyóstoll hegyét a papírra. A tavalyi Sepsiszentgyörgyön eltöltött boldog évem után a kínai pontvadászatban találtam meg a számításaimat. A Wuhan Zall FC tárt karokkal fogadott, így a 2009 óta íródó történelmükben kiemelkedő helyet foglalhattam el már az első meccs után. Azonnal kezdőként számoltak velem, ami akkora lelki töltést adott nekem, hogy azonnal 2 gólt és egy gólpasszt raktam le az asztalra. Maximális 10-es értékeléssel jöttem le a pályáról az 55. percben. Hogy mi? Lejátszok a pályáról mindenkit, nincs egy rossz labdaérintésem sem, erre ilyen hamar le kell jönnöm? Igen, sajnos ez a mentalitás semmit sem változott az idők során. A játék nem mérlegeli jól a helyzetet, még egy ilyen teljesítmény hatására sem hajlandó azzal az elvvel szakítani, hogy a fiatal játékos ne töltsön 55-60 percnél többet a gyepen, hiába varázsol. Miután ezt konstatáltam, azért elgondolkodtam azon is, hogy miért volt ez a nagyszerű kezdés lehetséges, egy mindent figyelembe véve is 66-os értékelésű játékossal?

Itt jön a képbe az átdolgozott hosszanti passzok és beívelések szerepe. Legutoljára a PES 2019-ben tapasztaltam ilyen szinten pontos és hatékony előkészítéseket. Mintha egy mágnes vonzaná a labdát a fogadó félhez, annak ellenére is, hogy nem Cristiano Ronaldo a támadás kiindulópontja. Általában üres hadoválásnak és szószaporításnak gondoltam ezeket a hangzatos nevekkel ellátott újításokat, és a FIFA 21 sem okozott ájuláshoz közelítő izgalmakat ilyen téren. Mégis az a helyzet, hogy annak ellenére, hogy legalább 3 indokolatlan kapufát is sikerült összehoznom, a lövéseim pontossága nagyon sokat javult. Aki a FIFA 96-on nőtt fel, annak például a cselezés sem nevezhető a legkeresettebb elemek között, mert mi a klasszikus angol beívelgetős focitól is iszonyatosan le voltunk ám nyűgözve. A FIFA 20-ban és most a 21-ben is megbillennek azok a kontrollerkarok, amelyeket általában messze kerülni szoktam, mert egy-egy esetben igenis kell váratlant húzni a faék egyszerűségű taktikám mellé. Főleg akkor, ha a Soccer Aid elnevezésű csapatot küldöm pályára, ahol olyan zseniket irányíthatunk, mint Pelé vagy Diego Maradona. A tömény „joga bonito” élményt sugárzó trailerek azonban annyira tömören tudnak hatni rám, hogy legszívesebben csak egyenesen átrúgnám a labdát a másik kapuig.

Ha már a cselek és a pörgős foci került szóba, akkor nem mehetünk el a tavaly debütált Volta mellett sem.  Aki nem találkozott még vele, elég annyit tudnia, hogy egy FIFA Street-szerű  világban kell érvényesülnünk, amelyhez kapunk némi sztori (mint a hajdani Journey) töltetet, és rengeteg tényleg kiváló hangulattal bíró városi helyszínt. A pályák méretei és kiépítései eltérőek, ezért mindenhol másak a szabályok is. Van ahol inkább a komolyabb futsal vonal dominál, de másutt pedig csak a laposan tartott labdákból lehet profitálni, mert a kapuk a térdünkig sem érnek fel. Mindeközben a közönség őrjöng, igazi fesztiválhangulat uralkodik. A FIFA 21 elődjéhez képest sokat fejlődött az előre leszkriptelt mechanizmusok terén. Túlzás nélkül féltem korábban attól, hogy egy izmosabb lövést eleresszek kispályán, mert a kapu közelébe még véletlenül sem ment, hanem valami indokolatlan trükköt hajtott végre helyette a játékosom, vagy csak ellőtte a labdával a közeli panelház muskátlis balkonládáit. A FIFA 21-ben tehát sokkal inkább érzem úgy, hogy én irányítom a melegítőnadrágban feszítő másomat, mintsem a játék engem. A cél idén nem más, mint eljutni Dubajba, és felülkerekedni a csapatunkból kivált Kotaro Tokuda új bandáján. A kaland során rengeteg öltözetet, hajstílust és tetoválást gyűjthetünk be, és skillpontokat oszthatunk el a stílusunkhoz passzoló módon. Mindenkinek sok sikert hozzá, mert tényleg helyenként vicces és szórakoztató tud lenni a körítés.

Aki ennyire sem szereti túlbonyolítani, akkor válassza a sima Kickoff módot, ahol a saját szabályaink szerint is játszhatunk. A szintén tavaly bemutatkozó lehetőségek (gólok számának limitálása, szabályok teljes kikapcsolása stb.) is képesek arra, hogy egy-egy vitás szituációt eldöntsünk, vagy csak feldobjunk vele egy baráti összejövetelt. A mostani vírusos időkben persze hagyatkozzunk inkább az online megvalósításra, hiszen fő az egészség! Ezek után már jogos a kérdés, hogy milyen élmény a FIFA 21-gyel játszani? A teljes őszinteség azt mondatja velem, hogy nem sokkal nyújt többet, mint a FIFA 20. A sorozat rajongójaként persze mindig találok majd valamit, ami megfog majd benne, de nagyon várom már a generációváltásban rejlő lehetőségeket. Jelentősebb haladást így csak a FIFA 22 hozhat majd, amelynek tükrében igen szimpatikus volt a KONAMI húzása az eFootball PES 2020-at illetően. A 2021-es verzió ugyanis nem egy teljesértékű játék lett, hanem csak egy nagyobb volumenű frissítés a tavalyi programhoz, így ez az árcímkén is meglátszott. Azért 30 euró, és a FIFA 21-re biggyesztett 60 euró között tekintélyes a hóvégi zsíroskenyérben mérhető különbség. 

Csalódni viszont egészen biztosan nem fogtok, mert akinek a FIFA 20 tetszett, annak a 21 is fog. Csak a Bajnokok Ligája mentésem ne szálljon el, mint tavaly…

A FIFA 21 megvásárlásához kattints ide!

A FIFA 21 október 6-án Xbox One, PlayStation 4, Nintendo Switch és PC platformokra jelent meg, mi az utóbbival teszteltük.

112200cookie-checkFIFA 21 – Futball vírus nélkül