Az előző cikkünkben körbejártuk az Európai Uniós szabályozáson alapuló, a pilóta nélküli légi járművekre (UAS) vonatkozó rendelkezést. Míg ott leginkább a szabályozás alapjairól, a vizsgákról és az A osztályozásról (pilóta kategóriákról) esett szó, most jöjjenek az eszközök.
Előrebocsájtjuk, hogy ez sem lesz sokkal könnyebb menet…
A “dróntörvényt” sok kritika éri, mivel sokak szerint túl szigorúra sikeredett (a magyar szabályozás pedig még szigorúbb mint az uniós verzió), ráadásul bőven akad hézag és néhány helyen azért vak folt is, így most is csak azzal kezdhetjük a cikkünket, hogy akit mélységeiben érdekel a dolog (mert mondjuk a munkájához szükséges valamilyen UAS rendszer üzemeltetése), az keresse fel az illetékes hivatalt, ahol remélhetőleg a 2023-as határidőig (erről lesz még szó később), azért kikristályosodik a jelenleg még picit kusza helyzet.
Idézve az előző cikkből, ha valakit csak felületesen izgat a dolog: 120 gramm súlyig, a kép és hangrögzítő eszköz nélküli, 100 méternél messzebb repülni nem képes UAS (Unmanned Aircraft System, vagyis pilóta nélküli légi jármű) esetén nincs semmi dolgunk. Ezeket az EU is a játék kategóriába sorolja és szinte bárhol, bármikor repülhetünk velük. Ezek az eszközök egyik lent taglalt C jelzésű osztályba sem tartoznak, ezek játékok.
De ha a sorolt jellemzőkből (kamera, súly, repülési távolság, stb.) akár csak egyet is teljesít a 90 grammos gépünk (pl. ilyenek a nagy népszerűségnek örvendő, apró, de kamerás “Tiny Whoop” drónok), akkor onnantól mind a gépnek, mind pedig a pilótának meg kell felelnie az eszköz kategóriájába sorolt feltételeknek. Ehhez pedig a legjobb iránymutató az eszközünk súlya: 250 gramm felett már biztosan kell biztosítással és pilóta jogosultságokkal is rendelkeznünk.
Az hazai és uniós szabályozás ugyanazt az elvet és jelölést követi, a különbség azonban az, hogy míg mondjuk néhány környező országban 250 gramm a játék kategória határa, addig itthon hiába felelne meg a gyereknek vett ajándék quadkopter a szabályozásnak (nincs kamerája, nem tud 100 méternél messzebb repülni, stb.), ha 121 gramm a súlya, akkor azt regisztrálnunk kell (a pilótával együtt) a hatóságoknál a C0-ás osztályba. A dolgot nehezíti, hogy a boltokban jelenleg a C osztály jelölést egyetlen drónon sem találjuk meg, ám 2023-tól már csak olyan gép kerülhet forgalomba, amin eleve feltűntetik ezt, így azonnal tudni fogjuk, hogy az eszköz megvásárlásával milyen utólagos kötelezettségeink lesznek. Addig azoban amíg ez meg nem valósul, mindenkinek magának kell kideríteni hogyan, milyen “jogosítvánnyal”, biztosítással, hol és hogyan repülhet.
A C osztály legerősebb indikátora ugyanúgy a súly (a hasznos teherrel együtt értendő u.n. felszállótömeg), mint a pilótára vonatkozó A osztályozás során (ezt itt taglaltuk részletesen), vagyis ez a legfőbb jellemző, ami alapján be tudjuk majd sorolni valamelyik kategóriába a gépünket:
A C0 osztályba tartoznak a 250 grammnál könnyebb UAS eszközök
A C1 osztály esetén a maximális felszállótömeg nem haladhatja meg a 900 grammot
A C2 osztálynál már ugrunk egy nagyot, akár 4000 gramm is lehet a gépünk össztömege
A C3 osztályba pedig a “nagy vadak” kerülnek: akár 25 kilós monstrumokkal is repülhetünk, ám itt már van egy plusz kitétel: a maximális jellemző méret, nem lehet több 3 méternél. Ez utóbbi kitételnél egyelőre nem pontosít a szabályozás, hogy ez a maximális méret pontosan mit jelent (rotor, fesztávolság, stb.), így a legegyszerűbb ha most az UAS valós, teljes fizikai méretét vesszük alapul.
A C4-es osztályba kerül minden más UAS, ami az előzőekbe valamiért nem fér bele: pl. RC modellek, vagy a 3 méternél nagyobb gépek, de ezek tömege sem haladhatja meg a 25 kg-ot.
Az UAS rendszerek általános osztályai a nyílt kategóriában
(bizonyos esetekben lehetnek eltérések,és/vagy kiegészítések, pl. az azonosítás, a fail-safe rendszer, a zajszint tekintetében, stb.)
Van egy érdekes kitétel a szabályozásban, mely szerint a C0, C1, C2 és C3 kategóriába tartozó gépek esetében “tilos a drónon változtatásokat végezni a gyártó engedélye nélkül”. Ez azért furcsa (és kérdéses), mivel rengeteg olyan komplett, felszállásra kész (u.n. RTF, vagyis Ready To Fly), vagy pl. félkész verseny-, vagy “filmes” drónt is lehet kapni a világban, ami kifejezetten a személyreszabhatóságról, a továbbfejlesztés lehetőségéről szól, a repülés és filmezés élvezete mellett. Jelenleg nem tisztázott pontosan az sem, hogy konkrétan mit jelent ez a gyártói engedély (pl. elég ha bele van írva a gép leírásába?), de továbbra is kérdéses, hogy mi a helyzet a 100%-ban épített drónokkal (ki a gyártó, mely komponenseket kell alapul venni, stb.?). Mondhatnánk, hogy minden épített drón automatikusan C4-es osztályba kerül és jelenleg talán ez a legcélszerűbb és legbiztonságosabb megoldás pl. a versenydrón pilótáknak, ám érdekes gondolatkísérletként itt jegyeznénk meg hogy jelen állás szerint építhetünk magunknak olyan 100-110 grammos, kamera nélküli, maximum 99 méter távolságig repülő apró drónt, ami elvben a játék kategóriába tartozik, de jelenleg mégis (a biztonság kedvéért?) a 3 méteres, 25 kilós gépeket tartalmazó C4 osztályba soroljuk.
Mint említettük 2023-tól annyiban egyszerűsödik a helyzet, hogy a gyártóknak és forgalmazóknak (reméljük így a Ready To Fly gépeket gyártó cégeknek is), fel kell tüntetni a gépen a C osztályozást, addig azonban a legjobb, ha jó alaposan áttanulmányozzuk a fenti táblázatot és jogszabályokat, bújjuk kicsit a fórumokat (bár ezeken a helyeken sok ellentmondásos infóval is találkozhatunk, így legyünk nagyon óvatosak) és mindent megteszünk, hogy ezt a gyönyörű hobbit és sokaknak hivatást az új szabályoknak megfelelően és ami a legfontosabb, a környezetünkre figyelve, biztonságosan űzzük.