Idén lesz utoljára Motorola mobil

Egy újabb nagy márkanév tűnik el a telefonos piacról, ezúttal ráadásul pont a mobilozási mániád elindító Motorola. A márkanevet (és persze a céget) birtokló Lenovo az idei CES expó alkalmával jelentette be a márka nyugdíjba küldését.

Motorola_logo_01_small_MMM

A több, mint 30 éve piacon levő gyártót 2014 őszén vette át a kínai Lenovo a Google-től, s akkor még úgy tűnt, a két márkanév megfér egymás mellett és továbbra is külön piacokon indulnak. Az anyavállalat nemrég jelentette be, hogy gyengélkedő mobiltelefonos részlegük irányítását átadják a Motorola Mobility-nek. Ezzel együtt megindultak olyan pletykák is, hogy a Lenovo telefonok a jövőben már Motorola néven futnak majd, kihasználva a brand népszerűségét. A bejelentés azonban egyértelműen tudatta, hogy a Lenovo pont fordítva képzelte el a jövőt, az amerikaiak logója ugyanis idén szép lassan kikopik a piacról. Az egyes típusok és termékcsaládok nem kerülnek kifizetésre, csak a korábbi helyett Lenovo néven kerülnek piacra.