Magyar tesztelőket is keres a Huawei

Huawei okostelefonok, egész konkrétan a Honor 6-os modellek tulajdonosait keresi a gyártó a még kiadás előtt álló szoftverek tesztelésére.

image

A kínai vállalat kifejezetten az észak- és kelet-európai régióban élő vásárlókat szeretné bevonni az Android Marshmallow és a vállalat egyedi kezelőfelülete, azaz az EMUI 4-es verziójának együttes tesztelésére. A január 15-étől induló program résztvevői közt kisebb ajándékcsomag is kisorsolásra kerül, de vélhetően nem ez lesz legfőbb motiváló erő a vállalkozó szellemű tesztelők számára. Az érdeklődők a Honor és a Huaweitől magyar Facebook oldalain keresztül tudnak csatlakozni a tesztprogammal kapcsolatos információkhoz.
Nem egyedi kezdeményezés ez a Huaweitől, a tél folyamán a P8 tulajok juthattak így előbb az új rendszerverzióhoz, a P8 Lite vásárlók pedig a következő hónapok során vehetnek részt hasonló kezdeményezésben.