Menő E-Ink karóra

A FES óra alkalmazkodik a stílusunkhoz, hiszen nem csak a számlap, de a szíj is tetszés szerint variálható, egyetlen gombnyomással.

Az E-Ink, vagy másnéven elektronikus tinta remek dolog, így nem véletlen, hogy a dizájnerek előszeretettel használják. A FES dizájnerei pedig nem csak az óralapot (mint például a népszerű Pebble esetében), de a szíjat is ebből a speciális kijelzőből “faragták” ki.

FESWatch1

A FES Watch ezzel a világ első olyan órája, ahol nem csak a számlapot módosíthajuk egyetlen gombnyomással, de a szíj is más-más dizájnt kap, ha épp úgy tartja kedvünk. A FES sajnos nem okosóra, így nem extra információkat jelenít meg, hanem az előre beprogramozott mintákat váltogathatjuk, így lehet fém szíjat imitáló, minimál számlapos elegáns óránk, vagy épp olyan, ahol az égegyadta világon minden fekete, kivéve az óra mutatóit.

A FES Watch ára 167 dollár, ami igen barátságos, bár ehhez sikeresen be kell fejeződnie a közösségi finanszírozó kampánynak és az sem baj, ha van japán ismerősünk, akinek a címére kipostázzák az órát.