A redmondi szoftvercég úgy változtatta meg a Windows 8-hoz tartozó rendszerkövetelményeket, hogy az 7 colos készülékek megjelentetését is lehetővé teszi.



A Microsoft márciusban csendben átírta azokat a rendszerkövetelményeket, amelyek a Windows 8-as készülékek gyártóira vonatkoznak. Az új leírás értelmében a Windows 8-as készülékek minimális képernyőfelbontása 1366×769 pixel, vagyis a jelenleg elterjedt notebookos felbontás helyett 1024×768 pixel is lehet



Ez elsőre jelentős visszalépésnek tűnhet, az elemzők szerint azonban egyértelműen arról van szó, hogy a Microsoft az eddigi 10 colos készülékek helyett kisebb, 7-8 colos képátlójú táblagép-modellek megjelentetését tervezi. Jelenleg ugyanis az iPad Mini rendelkezik ugyanilyen képernyőfelbontással, az amerikai piacon igen kelendő Google Nexus 7 és a Kindle Fire HD is hasonló, 1280×800 pixeles felbontással rendelkezik. A Microsoft azzal a szándékkal jelentette meg a tabletes érintőképernyőn is kezelhető Windows 8 operációs rendszert, hogy elmossa a munkára, aktív használatra szánt PC és a tartalomfogyasztásra, inkább passzív használatra szánt táblagép közötti különbséget. A váltás némileg ellentmond ennek a koncepciónak, hiszen a kisebb gépek kétségtelenül kevésbé alkalmasak munkára.

Az eddiginél olcsóbb, csak tabletként használható Windows 8-as gépek azonban minden bizonnyal kelendőek lennének, ezért várható, hogy a Windows Blue nyár elején esedékes kiadásával együtt a Microsoft partnerei ilyen készülékeket jelentetnek meg.

A redmondi szoftvercég ráadásul szerződésben áll az amerikai Barnes&Noble könyvkiadóval, így az is elképzelhető, hogy a kis tableteket cég e-könyv olvasó szoftverével és persze letöltőszolgáltatásával is összekapcsolják. Ennek értelmében még az is elképzelhető, hogy a 7 vagy 8 colos gépek a cég saját logója alatt jelennek majd meg először, akár a nálunk is kapható Nook e-könyv olvasó készülék jelenlegi hardverére épülve.

Forrás: Media Markt Magyarország