Red Dead Redemption 2 teszt

tesztneked

A Rockstar Games újból megcsinálta, nyolc év várakozás és több ezer ember állhatatos munkája kellett hozzá, de a Red Dead Redemption 2 személyében a kategória csúcsát üdvözölhetjük!

Már az előzetesekből látszott, hogy a Red Dead Redemption 2 le fogja tarolni a videójáték-piacot, és bizony ez a tény 2-3 óra játékidő után tökéletesen beigazolódott. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy hihetetlenül mély, számtalan változatossággal ellátott alkotás, amiben még hónapok után is garantáltan találkozni fogunk új eseményekkel és funkciókkal. A Rockstar addiktív kuriózumot szállított, amire a novemberben élesedő többjátékos mód még inkább rá fog erősíteni.

1889-ben járunk, Blackwaterben. Dutch van der Linde és bandája egy gőzhajó félresikerült kirablása után menekülni kényszerül a törvény és Allan Pinkerton ügynökségének ökle elől. A Grizzly- hegységbe jutva az egyébként is kimerült társaságot a hirtelen lecsapó hóvihar tovább tépázza, Arthur Morgan felett ekkor vesszük át először az irányítást. Az Aljas Nyolcast idéző kezdő képsorokkal koránt sincs vége a tortúrának, hiszen kompániánknak az éhséggel-szomjúsággal és a fagyhalállal dettó meg kell birkózniuk, ráadásul az előző rész főszereplőjének, John Marstonnak felderítés közben nyoma vész. Miután picit lecsitulnak a kedélyek, végre sikerül élelmet szereznünk, sőt megtaláljuk a szerencsétlenül járt, egy kisebb szakadékba zuhant John-t, a következő jelenetben pedig már az utunkba kerülő O’Driscolls banda táborát számoljuk fel. Természetesen nem lett volna igazán kerek a nap, ha kihagyjuk a közeli vonat kirámolását, szóval gyorsan megfosztjuk az utazóközönséget ingóságaiktól, majd délnyugat felé vesszük az irányt.

Pár nappal később, New Haven melegebb éghajlattal megáldott területére érkezünk, itt verjük fel első táborunkat – ettől a ponttól pedig megkapjuk a hőn áhított szabad kezet, valamint kezdetét veszi a Red Dead Redemption 2 története. A polgárháború lassan harminc éve véget ért, a vadnyugat pedig már nem is annyira vad, mint fénykorában. Manapság nem jut minden négyzetkilométerre egy bankrablás, és nem minden harangszóra húzzák elő a párbajozni kívánó revolverhősök a hatlövetűt. Mindezt a számos, az Egyesült Államok által megbízott társaságoknak (pl. a Pinkertonnak) köszönhető, akiknek feladatuk felkutatni és leszámolni az olyan összeverődött bűnszervezeteket, mint aminek Mr. Morgan is oszlopos tagja. Kezeljük helyén a következő állítást (révén mégis csak egy banditafőnök jobb kezét alakítjuk), de Arthur személyében egy esendő, ámbár kedvelhető karaktert ismerhetünk meg, aki választásaink függvényében lehet a préri hős megmentője, vagy rettegett gyilkosa. Western-szerepjátékhoz mérten szinte minden akciónkkal személyiségformáló döntéseket hozhatunk, amit a lefele mutató nyíl megnyomása után elővillanó (Honor) csúszka hivatott nekünk megmutatni.

A fősodor végig Dutch utópiájának mentén halad, aki a régi világ szülöttjeként nem hajlandó feladni a szabadság elveit, nem akarja elfogadni az ipari forradalom vívmányait, se a civilizálódás következményeit, pedig a változás elkerülhetetlen. Minden igyekezete arról szól, hogy elég pénzt összegyűjtve békében le tudjanak valahol telepedni, de ilyen erős árral szemben keservesen nehéz úszni – a hat fejezeten átívelő cselekmény erre tökéletesen rá fog világítani. Ennél többet főben járó bűn lenne elárulni a főszálról, viszont annyit mindenképpen megemlítenék, hogy szemtelen módon szippantja be úgy a játékost, hogy annak minden benne töltött percéből árad a készítők maximalizmusa. Nem probléma, ha valaki esetleg ismeri az előzmény (időrendben második) rész sztoriját, mivel a keserédes befejezés tudata az égadta világon semmit sem fog csorbítani az alaphangon 50-60 órát felölelő végigjátszás élvezeti faktorából.

Mihez kezdünk a ránk ruházott szabadsággal? Természetesen teljes mértékben rajtunk áll merre, mennyit és pontosan mit csinálunk. Személy szerint az első utam Valentine békés városának helyi Saloonjába vezetett, ahol a határozott lengőajtós belépést követően letoltam két shot whiskey-t, majd jöhetett az ilyen esetekben már-már kötelezővé vált kocsmai verekedés, aztán a nem túl szimpatikus hústorony általi ablakon kipenderítés. A tesztoszterontitán legyűrése után egyszerűen lemostam magamról a sarat, és a két házzal arrébb lévő „zöldségest” felkeresve ellátmányt (mindenekelőtt szivart, cigit és bourbont) vettem. Nagyjából a fenti pár mondat volt az első élményem Valentine-ban, és mindez természetesen csak a kezdet. Pár óra után menthetetlenül beszippant a Rockstar Games családról, összetartásról, rasszizmusról, túlélésről, na meg persze a törvényen kívüli életről szóló opusza. Nem szeretek szuperlatívuszokban beszélni, de ez a részletes, grandiózus és szabad világ, amit a New York-i srácok megalkottak szinte példátlan a játékipar történelmében! Szó sincs a sandbox műfaj megreformálásáról, viszont az a helyzet, hogy a Red Dead Redemption 2 abban a ligában játszik, ami vajmi keveseknek adatik meg, lásd: The Witcher 3: Wild Hunt.

Mivel a történet elején igen szűkösek az anyagi lehetőségeink, ezért mihamarabb pénzt kell csinálnunk. Megpróbálhatunk békés állampolgárként vadászva, halászva, kereskedve zöld hasúhoz jutni, de mennyivel tökösebb kirámolni mondjuk a Strawberrybe tartó vonatokat! Persze nem árt számolnunk a következményekkel: ha bűncselekményt követünk el, vérdíjat kaphatunk a fejünkre (nyilván ennek mértéke a cselekedet súlyosságától függ), de pánikra semmi ok, a büntetést a közeli vasútállomáson akármikor be tudjuk fizetni. Bármilyen illegális dologban törjük a fejünket mindig érdemes valamivel eltakarni az arcunkat. Bár az előző etappal ellentétben itt nem működik túl hatásosan identitásunk elrejtése, viszont bűnelkövetés után elrakva, picivel gyorsabban telik el a hajtóvadászatok (Wanted) közti idő. Minél nagyobb vérdíjat tűznek ki a fejünkre, annál inkább felismernek minket az adott régióban, a civilek megjegyzéseket intéznek felénk, köpnek ránk, mindennek fejében pedig drasztikusan megnövekszik a törvény embereinek jelenléte.

Néha komoly dilemma beavatkozni két csoport összezörrenésébe, ugyanis honnan tudhatnánk ki kezdte és miért? Hasonló szituációba csöppenhetünk, amikor észreveszünk egy láthatóan rosszban sántikáló emberek alkotta csoportot táborozás közben, ugyanis legyilkolásukkal egyáltalán nem biztos, hogy angyali szárnyunk malmára hajtjuk majd a vizet. Az akciót végignéző szemtanú ebből csupán annyit fog látni, hogy halomra lőjük a népet, szóval ne érjen minket meglepetésként, ha a következő útja a helyi seriffhez fog vezetni. Az ehhez hasonló eseteknél érdemes megvárni, hogy miként reagálnak ránk a kurafik, ha ők kezdik a csetepatét, akkor minden gond nélkül csattanhat a forgótár, hiszen csupán önvédelmi céllal rántottunk fegyvert, így tettünk miatt legalább a Honor-szintünk nem szenved csorbát.

Két bankrablás között bármikor kiélvezhetjük a vadászat, halászat élményeit. Nem mindegy, hogy több mint 200 állatfaj egyedeit mivel ejtünk el, sőt nyilunk típusát attól függően kell beállítanunk, milyen zsákmányra fáj a fogunk. Nem érdemes sörétes puskával nyúlra vadászni, hiszen ezzel értéktelenné lyuggatjuk a szőrméjét. Halászat közben leginkább a csalikkal tudunk trükközni, a különlegesebb halakat csak adott csalétekkel akaszthatjuk horgunkra. Amint meguntuk az ökoszisztéma bolygatását, elmehetünk pókerezni, dominózni, Black Jacket játszani vagy „késezni”, ott vannak továbbá a „Challange” feladatok, melyekkel ruhákat oldhatunk fel, elvállalhatunk fejvadász-küldetéseket, összegyűjthetünk dinoszaurusz csontokat, cigarettakártyákat, de rajzolt térképek nyomán kincsvadászatra is áldozhatjuk drága időnket.

Láthatólag nem fogunk unatkozni, azt már meg se merem említeni, hogy gyakorlatilag minden állatnak megtalálható a maga legendás változata – prémjeiket a „Trappernél”, vagyis az orgazdáknál értékesíthetjük. Ruhát, kiegészítőt, illetve bizonyos tárgyakból úgynevezett „Trinketeket” gyárthatunk, amik javítják az alaptulajdonságainkat, oroszlánmancsból például az állóképességünket növelő talizmánt tudunk kovácsolni. Érdemes minden hosszabb kaland előtt jól betárazni elemózsiából, lőszerből és a megfelelő öltözékből, utóbbira szintén figyeljünk, mivel fontos a hideg elleni védelem. Arthur Morgan kemény legény, de otthon felejtve a medve szőrből készült kabátunkat hősünk fázni fog, és sokkal lassabban töltődnek vissza értékei.

Bár számos kritika érte a programot a rengeteg lovaglással kapcsolatban a készítők tengernyi, véletlenszerűnek tűnő eseménnyel próbálták kompenzálni a lovas túrákat. Való igaz, hogy a térkép méreteiből adódóan hosszúnak tűnhet az utazással eltöltött idő, viszont a váratlan események megannyi pluszt szolgáltatnak a Red Dead Redemption 2 egyébként se sekélyes hangulathoz. Bármelyik pillanatban elénk ugorhat egy jajveszékelős férfi, akit az út melletti tisztáson megmartak a kígyók. Kiszívhatjuk a mérget a lábából, adhatunk neki gyógyszert, de sorsára is hagyhatjuk – mint mindig, döntés a miénk. Érdemes egyébként megmenteni a manust, mivel a közeli városában bármikor összeakadhatunk vele. Szerencsére jó cselekedeteinket se feledi a lakosság, így a szerencsétlenül járt hapsit megtalálva felajánlja, hogy életének megmentéséért cserébe kifizet egy általunk választott fegyvert – nem hiába, a kegyetlen vadnyugaton is megéri néha rendes fiúnak lenni.

A fenti példa csak egy a megszámlálhatatlan közül; egyik pillanatban rablóbanditákba ütközünk, máskor egy mexikói céllövő szeretné összemérni velünk tudását, de bármikor belefuthatunk pár rosszarcúba, akik kalapáccsal próbálják kinyitni a (vélhetőleg) nemrég ellopott széfet. Ökölszabály, néhány rúd dinamit még a legmakacsabb acélt is hajlékonnyá teszi! Összességében elmondható, hogy működnek az első mondatban említett scriptelt találkozások, néhányuk ráadásul tuti emlékezetes marad, mondjuk Lamoyne mocsaras vidékén a Ku-Kluksz-Klán éjszakai légyottjainak egyikét nézhetjük végig. Megzavarjuk, netán végignézzük, hogy mi történik a fehér csuklyások gyülekezetével? Mint minden, ez csak rajtunk áll!

Ahogyan említettem, a Red Dead Redemption 2 inkább western- RPG, mint mezei lövölde. Mivel egy közösség tagjai vagyunk, így nemcsak a résztvevők, hanem maga a kompánia is kiveszi a maga jussát az aktuális balhéból. A szajré minden esetben háromfelé oszlik (tettestársak, tábor és szerény személyünk), de a banda kalapjába szintén kénytelenek leszünk bankókat pakolni, ugyanis táborunkat csak ezzel a módszerrel fejleszthetjük. Ennek apropóján érdemes legelőször Dutch, majd a saját sátrunkba fektetni a lóvét, ugyanis a gyorsutazást csakis velük oldhatjuk fel. Borsos árat kell érte fizetnünk (körülbelül 500 dollárt), de megéri, hiszen legalább kempingünkből gyorsabban juthatunk el a távolabbi városokba. Néhány vélemény szerint buta döntést hoztak a fejlesztők azzal, hogy nincs retúr lehetőség. Valóban, konkrétan visszafelé tényleg nem működik a gyorsutazás funkciója, viszont a közeli települések közti menetidőt minden gond nélkül lerövidíthetjük. Erre a célra – a hátasunkkal való ügetést leszámítva – két fajta eszközt vehetünk igénybe; jegyet válthatunk és felpattanhatunk a legközelebbi vonatra, vagy beszállhatunk a városokból induló lovaskocsikba.

A nyolc éve megjelent elődhöz képest óriási változás, hogy főhősünknek szükségletei vannak. Bizonyos időközönként ennünk-innunk kell, ha pedig nincs nálunk elég harapnivaló, akkor kénytelenek leszünk tábort verni, ahol megsüthetjük az elejtett vadak húsát, különböző tölténytípusokat készíthetünk és aludhatunk. A következő fontos szereplőt maga az aktuális hátasunk alkotja. Bárkinek elvehetjük a paciját, viszont sokkal jobban járunk, ha törődünk vele és szépen fokozatosan kialakítunk egyfajta „bondot”, vagyis köteléket a kiválasztottunkkal.

Számos interakciót tudunk irányukba kezdeményezni; mosdatni, kefélni, simogatni, etetni, szóval mindent, amivel kedvenceinket ápolhatjuk. Ha így teszünk, akkor sokkal kezesebb jószágot faraghatunk belőle, kellőképpen fog ránk hallgatni (pl. a kantárt hátra rántva azonnal megáll) és bizalma lesz velünk szembe, tehát mögötte elsétálva nem fogja lerúgni a fejünket, ami a megijedt négylábúak esetében nagy valószínűséggel bekövetkezne. Nemcsak a hús-vér szereplőket, hanem arzenálunk is folyamatosan karbantartásra szorul. Minél többet használjuk őket, annál jobban koszolódnak, aminek következtében fegyvereink tulajdonágai leromlanak – ne várjuk meg, amíg elkezdenek rozsdásodni, menjünk be a fegyverboltba, vegyünk olajat és rendszeresen tisztogassuk őket.

Minden fegyver elsütésének, sőt magának a karakterünk mozgásának és cselekedeteinek súlya van. Amennyire realisztikus ez a fajta ritmus, egyben annyira pepecselős, szóval szükség lesz pár órára, amire ráérzünk. A bunyó két gombos kiosztása (védekezés, támadás) egyszerű és nagyszerű, a tűzharcok pedig (már amennyire nem zavar a kissé fapados kivitelezés) kellően látványosan, mégis életszerűen működnek. Attól függően, hogy mennyire vagyunk negatív figurák, bizonyos lövéseknél belassul az idő, majd egy másik kameraállásból mutatja meg aktuális találatunkat. Ez emiatt fontos, mert pozitív ember lévén Arthurt, ellenkező esetben a kendőzetlen gyilkosságra fog fókuszálni a képzeletbeli operatőr. Nem vagyok biztos benne, hogy mindenkinek feküdni fog a harcrendszer, hiszen a kis pont alkotta célkereszttel borzasztóan nehéz rásegítés nélkül sikeres találatot bevinni, lóháton pedig mindez csak súlyosbodik.

Paripánk kettő, mi pedig három fejleszthető értékkel (élettel, állóképességgel és a Dead Eye-mérővel) bírunk. Életerőnket például vadászattal, állóképességünket sok futással, míg utóbbi a precízen leadott fejlövésekkel fog szépen lassan javulni. A fejlesztők védjegyévé vált lassítás még mindig az egyik legvagányabb funkciója a játéknak, ami ráadásul számtalan alkalommal fog minket kihúzni a csávából. Egyedül a növények gyűjtögetését látom picit értelmetlennek, belőlük tudunk ugyanis életerő italokat kotyvasztani, de minek szánnánk rá az időt, ha a lelőtt ellenfeleket kifosztva lesz nálunk bőven.

Az aprólékos munkába belefért az FPS nézet implementálása, amit bevallom csak ritkán használtam, helyette inkább elmerültem az elém terülő, festői tájban. Látványvilágban iszonyat erős a Red Dead Redemption 2, a Rage motor teszi a dolgát, aminek hála rengeteg miniatűr részletet sikerült megalkotniuk a srácoknak. Mindennek tetejében lehengerlő terekkel, mélységekkel és karakter animációval dolgozik – tudták ezt jól a Rockstarnál, nem hiába tolta el a stúdió kétszer is a premierdátumot, hiszen egy ilyen komplex világ megalkotása és annak optimalizálása borzasztóan nehéz feladat lehetett. A filmes élményeket növeli a mozis „Cinematic” kameraállás, amit vágta közben megnyomva filmes snittek keretein belül élvezhetjük a változatos környezetet. Technikailag sem panaszkodhatunk, PlayStation 4 Pro-n döccenőmentesen 30 fps-el fut, viszont a 4K felbontásnak csak a felét (1920×2160-at) képes hozni, míg Xbox One X-en a stabil képfrissítés mellett natív 4K-t tud felmutatni. Lehet, hogy a Detroit: Become Human és God of War jobban néz ki, de ennél szebb nyílt világú cím nincs jelenleg a piacon. Gondoljunk csak a dinamikusan változó időjárásra, az elővilág naturalisztikus ábrázolására, vagy az eltérő hangulattal és művészi megvalósítással bíró régiókra – egyszerűen példaértékűek!

Napestig sorolhatnám mikre fektettek figyelmet a csapat tagja, de ezt az élményt mindenki maga tapasztalja ki. Egyedül talán a szereplők arcán és a mesterséges intelligencián lehetett volna még valamennyi csiszolni, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás. A zenék és különböző hangeffektek ugyancsak csillagos ötöst érdemelnek, hiába próbáltam beléjük kötni, egyszerűen nem tudtam. Kiemelném a szinkronhangokat, amire a kreatív brigád mindig sok energiát fektetett, a hírek szerint itt se történt másképp. Több mint 1000 ember munkája van benne, akik kétségtelenül lubickolnak a szerepükben. Főleg Roger Clark (Arthur Morgan) és Benjamin Davis (Dutch) „badass” orgánumai viszik a prímet.

Írhattam volna sokkal többet a Red Dead Redemption 2-ről, de akkor sem tudtam volna jobban elmesélni azt a páratlan élményt, amit a zseniálisan építkező forgatókönyv, közel tökéletes prezentáció és a nagyszerű karakterekkel sodródó narratíva nyújt. Persze megvannak a hibái: az ellenfelek intelligenciája nincs mindig a toppon, az első órákban eszköztárunk menedzselése meglehetősen körülményesnek hat, valamint a gunplay se fogja elnyerni néhány ember tetszését. Nem mindenki osztozik azon a véleményen, hogy az elmúlt tíz év legjobb játékát kaptuk meg, viszont abban biztosak lehetünk, hogy az utóbbi esztendők egyik legkiemelkedőbb művéhez van szerencsénk.

A Red Dead Redemption 2 október 26-án Xbox One és PlayStation 4 platformokra jelent meg, mi az utóbbi konzol Pro változatával teszteltük.

72000cookie-checkRed Dead Redemption 2 teszt