Rémkocka

Bár Halloween már odébb van kicsit, azért az ijesztő fémlények nem pihennek.

sweetcube

Nemrég írtunk róla, hogy a Lit Motors tett egy kis teherrobogós kitérőt miközben egy szinte felboríthatatlan kétkerekű, burkolt járművön dolgozik, ami egyelőre a C1 névre hallgat. A C1 stabilitását pedig pontosan ugyanaz adja, mint eme ijesztő kockáét.
A három, mini számítógép által vezérelt rotornak egyetlen feladata van csupán: minden élethelyzetben egyensúlyban tartani a kockát, egyen az mozgó talaj, vagy épp egy erősebb lökés. A rotorok csakúgy, mint a már ismert Segway és a még prototípus stádiumban lévő C1 esetében egészen döbbenetes és már-már földöntúli stabilitást adnak, ám a Cubli (ezt a nevet kapta a svájci kutatóktól, mérnököktől a fém kocka) ennél ütősebb trükköket is tud. Képes az egyik sarkára önállóan felpattanni és akár odébb pattogni, ha erre van szükség.

Ám jelenleg még emberi irányításra van szüksége a Cublinak, ha bármiféle haladásról van szó, így teljességgel természetes (persze nem!), hogy a fejlesztők tanulási képességekkel és mesterséges intelligenciával ruháznák fel a kis kockát. Részünkről, amíg a svájci laborokban ijesztgeti csak a takarítókat, addig rendben van a dolog, de nem szívesen ébrednénk egy Cubli látogatásra a hálószobánkban.