A Sony majdnem félmilliós tablet-ultrabook hibridjét néztük meg közelebbről.



Ha egy notebook árcéduláján 479.900 Ft van feltüntetve, akkor ott kell lennie valami turpisságnak. A Sony VAIO Duo 13 esetében például rögtön látszik, hogy rosszul van a kijelző, hiszen kifelé áll, pont fordítva, mint egy normál notebookon. Ezen felül a szokásos drága külcsínt kapjuk. Vékony készülékházat, ahogy egy Ultrabookhoz illik mostanság, szögletes formákat, ami kifejezetten jól áll a mostani VAIO gépeknek, így a Duonak is. Kicsi, könnyű és szép, de ez még korántsem ér meg közel fél millió forintot. De kicsit lassítsunk és nézzük meg közelebbről az ezüst gépcsodát.




Megközelítőleg egy éve, hogy elkezdtük „tapicskolni” a notebookok képernyőjét. Természetesen nem a már a kétezres évek eleje óta jelen lévő méregdrága, főleg az üzleti szegmensbe szánt tablet-notebookra gondolunk, ahol az irreális árcédulák mellé úgy ahogy működő technológiákat kaptunk. A nemrégiben megjelent érintőkijelzős notebookok nagy többsége teljesen klasszikus kialakítású notebook, ami nem túl kényelmes érintéses használatot tesz lehetővé. A klaviatúra felett átnyúlva, egy izgő-mozgó, rugózó képernyőt bökdösni ugyanis nem túl nagy élvezet. Mindezek felett az első ilyen gépek kijelzői finoman szólva sem voltak meggyőzőek, ami a pontosságot és a technológiai megoldásokat illeti. Közben azonban megszoktuk a WIndows 8 csempéit, a legnagyobb gyártók pedig rájöttek, hogy ha kicsit megbolondítják a notebookok zsanérjait és jobb paneleket használnak, akkor még értelme is lehet a dolognak. És lám elárasztották a piacot a már használható, a Windows 8 érintéses vezérlését kihasználó, egyedi zsanérmegoldásokkal felvértezett hibrid Ultrabookok, amik közül most a Sony 13.3 colos VAIO Duo névre keresztelt gépét kaptuk meg pár napra.




Az ezüst és fehér burkolat szinte teljes egészében magnéziumból készült, a zsanér kapott egy komolyabb alu merevítést, és a kijelző környéke maradt fényes fehér műanyag, így egyrészt a gép könnyű maradt, másrészt megfelelően, sőt meglepően merev lett a gépház. A Sony VAIO Duo legnagyobb trükkje az érintőkijelző és az ehhez kapcsolódó zsanérmegoldás, aminek köszönhetően notebook állásban ugyan csak egy szögben használhatjuk, de a kijelző mereven áll, semmilyen lötyögés, vagy mozgás nem tapasztalható, ráadásul még kényelmes is. A klaviatúra szigetes és természetesen háttérvilágítást is kapott, ám a lapos gépekhez méltóan kopogósan, rövid úton járnak, ami mindenképp igényel pár óra megszokást azoknak, akik még nem találkoztak Ultrabookos billentyűzettel. Van touchpad, de igazából felesleges, hiszen a gyufásdoboznál is keskenyebb apró beviteli eszköz majdnem használhatatlan, de az érintőképernyőnek hála legalább teljesen felesleges.




A tablet jellegből és az Ultrabook vékonyságból fakadóan a csatlakozók furcsa helyre kerültek, konkrétan leghátulra, így két oldalt és elöl az égegyadta világon semmit sem tudunk a VAIO Duo 13-ba dugni. Hátul a csatlakozók, amolyan Ultrabookosan kevesen vannak és a legszükségesebbekre szorítkoznak, így balról jobbra a hűtőbordák szellőzőrácsa mellett találunk egy kártyaolvasót, majd egy HDMI csatlakozót, két 3.0-ás USB portot, egy 3-5-ös fejhallgató/mikrofon ki-bejáratot és a tápcsatlakozót, pont. A két USB kicsit kevés véleményünk szerint, de a 3.0-ás szabványnak köszönhetően egy megfelelő elosztóval szépen ki lehet bővíteni a csatlakoztatható perifériák számát, viszont a két port kissé túl közel került egymáshoz, így ha például ha egy régebbi, vastagabb pendrive-ot dugunk az egyikbe, akkor a másik csatlakozót ezzel el is vesztettük, ami nagyon nem szerencsés. Ha csatlakozót nem is, de három extra gombot találunk a készülékház alján a hangszórórácsozatba illesztve: két hangerőszabályzót és egy Assist feliratú gombot, ami a biztonsági mentést és a karbantartásért felelős szoftvercsomagot indítja. LAN csatlakozót ne keressünk a gépen, hiszen egyszerűen nem férne el, így a VAIO Pronál megismert mini WiFiroutert kapjuk a Duo mellé is. Érdekesség, hogy a gép alján találunk egy a Sony fényképezőgépekből ismert Exmor RS technológiát használó, 8 megapixeles kamerát, amit tablet módban fotózásra és FullHD videók készítésére használhatunk, a képernyő fölött pedig egy 2 megapixeles FullHD kamera kapott helyet, példáulvideotelefonáláshoz. Mindezek mellett van még egy elsőre érthetetlen gumírozott pöcök a gép jobb felső sarkában, ami a VAIO Duohoz kapott kapacitív toll tartója, ha épp nem használjuk.

De használni fogjuk, ez biztos. Egyrészt azért, mert a 13.3 colos, a Sony saját Triluminos technológiáját használó, FullHDIPS kijelző egyszerűen pazar. A fenti videó is a kizárólag érintéssel és a kapott kapacitív tollal történő bevitelt példázza,tabletmódban, összecsukott állapotban. A képernyő (és a toll is) meglehetősen pontosan érzékel és már-már grafikai munkákra alkalmas színekkel kényeztet, tényleg élmény használni. Ráadásul a gépben lévő hardver is partner lesz ebben, hiszen az alacsony fogyasztású i5-ös processzor az SSD-vel villámgyorsan teszi a dolgát, főleg, ha a tápkábelt is csatlakoztatjuk, hiszen ilyenkor a processzor órajele 1.6GHz-ről 2.6-ra ugrik, ami azért érezhető gyorsulást eredményez. A 4GB RAM elég, de ebben az árkategóriában azért a dupláját simán elfogadnánk, ráadásul utólag nem is bővíthető, csakúgy, mint az alapból 128GB méretű SSD, ami szintén nem túl sok, de legalább egy „pörgősebb” darab. A Windows 8 meghálálja,ha rendes hardvert pakolnak alá.A VAIO Duo esetében, csak akkuról használva és ott is csak a nagyobb igénybevételű alkalmazásoknál voltak apróbb döccenések, de ugye ilyenkor a processzor (hogy spóroljon az energiával) lejjebb veszi az órajelet.




Ha már energia, ejtsünk szót gyorsan a beépített akkuról is, hiszen a 6320mAh-es energiaforrás közel hét órán keresztül képes normál használat mellett életben tartani a gépet, ami az 1.3 kilós tömeget, a FullHD kijelzőt is figyelembe véve nagyon szép adat. Mindeközben pedig (még 100%-os terhelés mellett is) szinte hangtalan a VAIO Duo, mindezt úgy, hogy eközben mindössze 64 fokra melegedett fel a processzor, ami szinte hihetetlenül jó adat. Ennek köszönhetően a készülék burkolata sem melegszik fel annyira, hogy kellemetlen legyen ölben használni, ami egy 13.3 colos tabletnél sűrűn elő fog fordulni. Mindent összevetve a Sony megint kitett magáért, hiszen bár az árcédula igen vastag, cserébe egyedi megoldásokat és egy nagyon jól használható eszközt kapunk. Egész biztosan nincs mindenkinek szüksége egy könnyű, FullHD felbontású gyors tabletre, de ennek ellenére a VAIO Duo egyedi, eredeti és minőségi darab!

Forrás: Media Markt Magyarország