2018. jan. 29.
A téli deprimáltságról már szóltunk, sőt pofon egyszerű tippet is adtunk, hogyan szálljunk szembe az elemekkel, mint sötétség és hideg. A jó kedélynek és az ép léleknek azonban ép testben a helye. Még akkor is, ha szegény Iuvenalis elhíresült mondását kissé félreértette a világ. Nem baj, az általános igazságtartalom 100%-os, úgyhogy segítünk kicsit a testek tatarozásában is. Mert ennek pont most van a legjobb szezonja!
Az ünnepek utáni túlevésen, megemelt cukor és alkohol fogyasztáson túllépve lassan kénytelenek leszünk észrevenni, valami nem stimmel. A testünk kezd egyre zavarosabban viselkedni, a fáradékonyság és az ingerültség mutató csúcsra jár, miközben időnként már fájnak az ízületek, meg úgy általában véve minden, ami csak fájhat.
A jelenség oka egyszerű: lassan teljesen lemerül a belső akkumulátorunk.
Nyilván a rendszeresen sportoló, tudatos étkezéseket abszolválókra ez a jelenség csak egészen enyhén hat ki, de azért az ő
testük – és közvetve a pszichéjük és lelkük – is érintve van a téli amortizáció során.
Hát még azok, akik a hiányzó örömforrást – endorfint – túl sózott chips-ekkel és hatalmas tábla csokikkal próbálják bejuttatni a szervezetükbe. Az alkoholról nem is beszélve!
Nem akarunk hipokriták lenni, a nyalánkságok és rágcsák sajnos jó holmik. De ahhoz, hogy a gyomrunkat, érrendszerünket, majd ezek után szépen lassan minden egyes szervünket és porcikánkat ne tegyük tönkre az 50-es éveinkre (elég az amortizáció 80 felett, nemde?), muszáj kicsit tennünk a testünkért. A hála nem marad el:
az öregedés lassabb és kíméletesebb lesz, és ami még jobb, a boldogság faktorunknak hála sokkal ellenállóbak leszünk az élet viszontagságaival szemben, mint lustább kortársaink!
A most következő tippek és tanácsok lényege első sorban nem a fogyás. Hanem a tisztulás. Érdemes elgondolkodni azon, az évnek miért pont ezen szakaszára esik pl. a nagyböjt. Számos vallás és kultúra él a szellemi és testi tisztulás módszerével. Nem kell sem hívőnek, sem tudósnak lennünk, hogy belássuk, ezek a gyakorlatok és időszakok okosan a természet törvényeihez igazodtak. És bár az évezredek, év tízezredek során genetikailag sokat változott a
homo sapiens, azért az alapvető felállás mind bennünk, mind a bolygó kapcsán nagyjából változatlan.
- Vissza a forráshoz – a víz szerepe
A cukros üdítők és kávé őrület korában egyre kevesebben iszunk vizet. Aki igen, azok pedig napi akár több PET palackot is elhasználnak a célra, amivel bár a saját testüknek jót tesznek, az élő bolygóét szép lassan kikészítik.
A víz kapcsán mindenki tudja, aki járt általánosba, hogy testünk nagyjából 70%-a ebből az értékes anyagból áll.
A sejtek folyadéktartalmának kóros esése komoly következményekkel járhat, a súlyos kiszáradás pedig akár végzetes is lehet. Bár annyit azért mindenki iszik, hogy ez ne következzen be, a megfelelő víz bevitellel kapcsolatban rettentő lusták tudunk lenni. Pedig az előnyök között olyan apróságok szerepelnek, mint
- a makulátlan, rózsaszín bőr! – Lehet, hogy a hollywood-i hírességek kinézete mögött szakemberek is állnak, de hogy mindegyik emelt mennyiségű vizet iszik, az is biztos. Vízhiány kapcsán a ráncok is rosszabbul festenek, de ami talán még borzasztóbb, a szürkés, halottsápadtság még a fedőrétegeken is átüt.
- lumbágó mentes élet! – A derék becsípődés egyik legjobb ellenszere az extrémebb mennyiségű víz ivás, melynek következtében a geirinc csigolyák közötti részek folyadékkal telnek, a távolság megnő, a rossz helyen kallódó ideg pedig egyszerűen helyreúszik, kipattan. Aki megjárta már az ügyeletet lumbágóval tudhatja, hogy a pácienseknek első körben infúziót adnak. Jé? Folyadékot!
- lappangó húgyúti fertőzések gyorsabb távozása! – Főként télen kellemetlen az esetleges felfázások és bakteriális fertőzések okozta konstans és fájdalmas vizelés. Hajlam esetén, de csak átlagos, logikus megelőzésként is érdemes kis figyelmet fordítanunk e hasznos szervünk karbantartására. Hölgyek esetén már csak azért is, mert vészesen közel van az utódnemzési központhoz. Annak egészségét meg azátn tényleg miért reszkírozná bárki?
Vizet inni tehát KELL! Sok vizet inni pedig iszonyatosan ajánlott. Ha egy kicsit is fontos számunkra, hogy milyen rendet hagyunk magunk után a Földön, hanyagoljuk a palackos megoldást, és álljunk át a víztisztító kancsókra, szűrőrendszerekre, ízlés esetén a javasolt kőzetek és kristályok bevetésére.
A megemelt – tehát a normális 2 liter helyetti 3-4 liter/nap – adag kapcsán egyértelmű lesz, hogy többet kell majd mosdóba járnunk. Ne essünk pánikba, 2-3 nap után a szervezet beáll az új szintre, így kevesebbet kell majd a WC-re rohangálnunk!
2. Teák
A tisztítókúrák egyik alap kelléke a gyógynövényekből főzött teák árja. Az eltérő panaszokra természetesen eltérő levelekre és virágokra lesz szükségünk. A tisztítás nagy mestere azonban egyértelműen
a csalán! Bár első hallásra nem tűnhet kedvencnek, a csalán tea íze egyáltalán nem rossz, sőt, kifejezetten kellemes.
A csalán nagy előnye, hogy gyors és alapos munkát végez, hátránya, hogy még a víznél jobban is meghajt, így szorgalmasan lehet vele toilettre járni. Lefekvés előtt pl. ezért nem is érdemes nagyon inni belőle.
A növény magas vastartalma miatt kúra szerűen szabad csak inni! Tehát jobb nem rászokni, mert pár hét intenzív használat után – hacsak nem akarunk valami kellemetlen mellékhatást – le kell állni a főzettel. Cserébe azonban kívül-belül megújít az ereje! [A helyes felhasználásról és további gyógynövényekről itt olvashatsz bővebben!]
Koffein függők számára ajánljuk a tisztulás időszakában a teinre való átszokást. A zöld tea frissen fogja tartani az agyat a hajtásban, csak pszichésen kell átállnunk a a fekete anyagról a zöldre. Ennek hatására azonban erőfeszítéseink sokkal intenzívebb, látványosabb eredményt fognak produkálni!
Extra tipp: Fokhagyma…Igen, talán az illatunk nem lesz tökéletes, de a természet egyik „legbikább gyorsítójával” egyszerűen tökéletes lesz a végeredmény. És még a téli vírusoknak is annyi.
MediaMarkt segítség a tisztuláshoz
3. Levek, smoothie-k, shake-ek
Bár vitaminokat bogyókkal is bevihetünk, a természetes úton – és élőhelyén – növekvő zöldségek és gyümölcsök préselése, passzírozása, trancsírozása mégis csak hagyományosabb és szerethetőbb módszer.
Már csak azért is, mert így akár egy-egy étkezést, vagy annak legalább egy részét is letudhatjuk. Ja, meg mert finomak!
A január-februári időszakban érdemes odafigyelni a tápanyag bevitel során a rostban, vitaminban és tápanyagban gazdag, értékes ételekre. Ha tudunk, szerezzünk be mindent termelőtől, megbízható, tiszta forrásból, ha ezt életmódunk nem teszi lehetővé, legalább törekedjünk a szezonális termékekre!
Az okos háziasszony persze lefagyasztott néhány zsák epret és málnát és zsenge borsót. A kevésbé előrelátóknak maradnak a téli holmik. Ez azonban nem okozhat gondot!
A reggeli turmixok egyébként a gyomor kipárnázásán kívül hatalmas energia többletet is adhatnak. A házi zabkása elkészítésére szánt pár perc pedig tényleg hatalmas előrelépés lehet a testünk számára! Az ízlés szerint szikárabb és nyákosabb verziókba aztán mehet gyümölcs és akár zöldség is, attól függően, ki milyen ízekre vágyik.
Aki inkább csak “kísérőnek” inná a gyönyörű, színes összetevők levét, azok számára a technológia már szinte 0 mp-re csökkenti az elkészítési időt. Gyömölcscentrifugák, botmixerek, citrusfacsarók tömkelege várja, hogy utolsó cseppig kipréselhesse számunkra a hőn szeretett gyümölcsök, zöldségek levét. A “sűrűjéről” ne feledkezzünk meg, a gyomrunk hálás lesz érte!
MediaMarkt segítség a tisztuláshoz
4. Bőrápolás, a téli “vedlés”
Ahogy a víz kapcsán már említettük, az általános sápadtság nem túl szép látvány. Ahogy a széteső pólusok, megviselt arcbőr sem. Nem is beszélve a többi felületről! Egy jól átgondolt, kitartó tisztítókúra során a bőr szinte magától fog megújulni. Ennek ellenére az sem baj, ha kicsit rásegítünk a folyamatra. Ehhez a legegyszerűbb és legolcsóbb módszerek:
- gőzölés – Kamillás víz feletti görnyedezés. Talán mindenkinek megvolt gyerekkorában. Most azonban, önkéntes alapon abszolválva sokkal jobb az egész!
- otthoni hámlasztás és bőrradírozás – A már említett csalántea – és/vagy bármely más, a kúra során fogyasztott gyógynövény – visszamaradt levelit nem csak iváshoz, de bőrtisztításhoz is használhatjuk. Mi a magunk részéről több lépcsős arckezelést szoktunk otthon csinálni, amely az alábbi fokozatokból áll
a, első gőzölés, pólus nyitogatás
b, cukros-citromos bőrradírozás
c, tealeveles bőrradírozás
d, második gőzölés
e, olivaolajas-joghurtos arcmasszázs
f, gyógynövényes, pólusösszehúzó tisztítás
A dolog nem vesz olyan sok időt igénybe és fillérekbe kerül. Utána az arc viszont: mint a babapopsi! A dekoltázsra is rá lehet ugyanígy menni, aki a teljes testét szeretné hámlasztani és regenerálni, azoknak már egy kiadósabb szaunázást javasolunk, majd egy lazító, otthoni fürdőt, mézzel, tengeri sóval és teafaolajjal. Tinédzsereket megszégyenítő bőrünk lesz, csak szólunk!
MediaMarkt segítség a tisztuláshoz
5. A várva várt pihenés, avagy így aludj dolgod végeztével!
Mindenki kedvenc része jön, az ötödik, utolsó lépés ugyanis nem más, mint az alvás. DE! Aludni sokféleképpen lehet. Ahogy arról korábban egy írásban már szóltunk,
a pihentető alvás
- háton történik
- nyugalomban
Ez sok ember számára nehézség lehet, pár percet igénybevevő gyakorlás, légzés figyelés és elmélyülés után azonban 99%-ban egyszerűen “be fogunk ájulni”. A következő pillanat pedig már az ébredésé lesz.
Ahhoz, hogy a gerincünk hosszútávon jól szolgáljon, tökéletes ágy (matrac, rács és keret!) kell! Egyik alapvető elemen sem szabad spórolni, inkább legyek kisebb a tv és eggyel régebbi a telefon, de ezen a területen nem számít az ár! Természetesen a megfelelő párna kiválasztása is elengedhetetlen, fekete övesek azonban el is hagyhatják ezt a tárgyat.
A relaxáló alváshoz érdemes megtanulni – valójában csak pár perc alatt átszoktatni magunk – a
csukott szájjal történő légzésre. Ez egyes esetekben nem csak a horkolás terén lesz hasznos, de a reggeli szájszárazságot is megúszhatjuk.
A minőségi pihenést csendben kell kezdeni és csendben kell befejezni. A nyugalmat szolgáló zenék és hangeffektek használata sokat segíthet eleinte, főleg, ha megszoktuk, hogy folyton valami filmre ájulunk el. Mint minden, ez is csak szokás kérdése. Így egy-két nap után szinte elképzelhetetlennek tűnik majd az addigi, zajos álomba merülés.
MediaMarkt segítség a tisztuláshoz
Nos, akaraterőtől és elszántságtól függően érdemes 3 napos, 1-2-3 hetes periódusba belevágni. Ha valakinek segít, szálljon be a Nagyböjtbe, így pont Húsvétra – amely idén elég korán köszönt be – újjá éledhet! Kezdés ez esetben Hamvazó szerdán, azaz Valentin-napon! Hát nem isteni?