Új sminkben – Huawei Ascend P7

A Huawei jelenlegi csúcsmodellje tette tiszteletét a szerkesztőségünkben. Kicsit csinosabb és nagyobb lett elődjénél, de a rokonság letagadhatatlan.

A Huawei kicsivel több, mint egy éve gondolta azt, hogy elég volt a másodvonalból és megmutatja mire képes, ha a felső szegmensről van szó. Az eredmény az igen népszerű és kelendő Ascend P6 lett, ami akkor a világ legvékonyabb készüléke címet is elnyerte. Az elegáns dizájn, a kiemelkedő minőség adta el az elődöt és most itt az utód, az Ascend P7, ami egyértelműen az előd vérvonala, ám némileg frissült, ahogy kell.

 

SONY DSC

Külső

Ha nem egymás mellett látjuk, az avatatlan szem biztosan összekeveri első látásra a P7-et a tavalyi modellel. Egymás mellett (fenti képen: Ascend P6 és P7), azonban rögtön szembetűnik, hogy a P7 öt colos kijelzőjének bizony kell a hely. A P6 sílusa megmaradt, ám (a méretnövekedésen felül) történt egy-két apró változás. A hátlap bár fém, ezt sosem fogjuk (remélhetőleg) megtudni, ugyanis a FullHD kijelzőhöz hasonlóan most már a hátlapot is teljes egészében Gorilla Glass védi a karcoktól.

 

SONY DSC

Ezen felül talán a legfontosabb, hogy a jack csatlakozó felülre költözött a MicroUSB mellé, illetve az elődhöz képest picit módosult a jobb oldali gombcsokor, hiszen a bekapcsoló gomb a hangerőszabályzó alá került. Szintén a jobb oldalon találunk két kártyanyílást: egyikbe a MicroSIM-et, másikba a MicroSD kártyát applikálhatjuk be, ha a dobozból előkotort kis tűvel kinyitjuk a fiókokat. Hátul a 18 megapixeles kamera mellett a LED villanót, a Huawei logót és a hangszóró nyílását találjuk. Elöl az IPS technológiával felvértezett, 1080 x 1920 pixel felbontású képernyő felett egy immár 8 megapixeles kamerát, a közelségérzékelőt és a hangszórórácsot találjuk, az Android 4.4.2 oprendszer vezérléséhez szükséges gombokat pedig szokásos módon a képernyőn keressük.

 

SONY DSC

Az összeszerelési minőség egészen kiváló, az üveg hátlap alatt apró pöttyökkel mintázott fém ház igazán elegáns, kézbe fogva pedig az egész gép olyan érzést kelt, mintha egy fémtömbből faragták volna a készüléket, prémium termék ez, ebben nincs vita.

 

Belső

Anno a P6-ot több helyről érte támadás, hogy bár a külső abszolút csúcsmodellt sejtet, addig a belső ugyan nem rossz, de nem veszi fel a versenyt a piacvezető gyártók készülékeinek “gigaherzeivel”. Ettől még a P6 nem volt rossz, így ezen a recepten az Ascend P7 esetében sem változtatott a gyártó. Nyilván fejlődött a belső, de simán találunk a piacon olyan “vasat” ami bizony megeszi a P7-et, ha szintetikus tesztekről van szó. A szintetikus tesztek azonban a legkevésbé tükrözik a valódi életet, és mint ahogy a P6 esetében is elég volt a hardver, úgy a P7-nek sincs oka a szégyenkezésre.

 

SONY DSC

 

A négymagos, magonként 1,8 GHz-es proceszzor, az immár (a szoftverfejlesztők körében is) népszerűbb Mali grafikus gyorsítóval szépen meghajtja a FullHD kijelzőt és a KitKat oprendszert, amihez a 2GB RAM bizony jótékony támogatást nyújt. Belső tárterület szempontjából 16GB áll a rendelkezésünkre, de ezt a jobb oldali MicroSD kártyanyílás segítségével tovább bővíthetjük, akár további 64GB-ot adva a belső tárhelyhez.

Apró döccenéseket azért láthatunk, ha nagyon “erőszakoskodunk” a P7-el, de ezt inkább a Huawei saját (és legfrissebb) Emotion UI felületre fognánk, mint a hardverre. Ha már megemlítettük a grafikus kezelőfelületet, itt is, mint a legtöbb új Huawei telefon esetében, ha valaki a klasszikus Android felületekről jön, egy darabig szoknia kell, hogy minden, de az égegyadta világon minden app és funkció a kezdőképernyőn van, vagyis nincs a klasszikus értelemben vett menü. Aki nem szereti az “ikonkáoszt”, szépen csokorba szedi (pontosabban mappákba) az appokat, így némileg el lehet rejteni azon alkalmazásokat, amiket nem sűrűn használunk. Maga a felület ugyanolyan átgondolt és letisztult, mint a készülék, ráadásul a számtalan letölthető téma közül egész biztosan mindenki megtalálja a magának valót.

 

SONY DSC

A hátlapi kamera 13 megapixeles és egész ügyes automata módban, ráadásul ha nem is kimagaslóak az eredmények a fotók szempontjából, egészen rendben lévő képeket és videókat (akár FullHD-ben) készíthetünk a P7-el. Ha valaki nagyon állítgatni szeretne, akkor arra is van lehetőség: ISO értékkel, fehéregyensúllyal, telítettséggel, stb. lehet játszadozni, de tapasztalataink szerint az automata mód egyrészt kényelmes, másrészt ez hozza a legtöbbször a legjobb eredményeket. Az előlapi kamera (ami a tesó, a P6 nagy trükkje is volt) nem hétköznapi, hiszen egy 8 megapixeles optika csücsül a kijelző felett, amihez némi extra szoftvert is csomagolt a Huawei, így akár UFO-ra is facsarhatjuk a képeinket, de pár perc szöszöléssel egész vállalható profilfotót varázsolhatunk egy kocsmai sörözés képéből is. Nyilván megvan ennek is a felhasználási területe, és tény, hogy ha ésszel használjuk, akkor szépen kisimulnak a bőrhibák, eltűnnek a szarkalábak, karikák és egészen “megportréfotósodhatnak” a fényviszonyok is.

 

_DSC8566

 

A Huawei Ascend P7 vezetékmellőző funkcióira nem lehet egy rossz szavunk sem. Annyi három-, négybetűs terminust pakoltak a géptesbe a kínai mérnökök, amennyit csak jelenleg lehet. Nem kell nélkülöznünk a navigációhoz elengedhetetlen GPS-t, természetesen van WiFi (méghozzá elég jó érzékenységgel), kapunk energiatakarékos és gyors 4.0-ás Bluetooth adatátvitelt és természetesen mint minden csúcsmodellben a P7-ben is megtaláljuk a negyedik generációs mobilhálózatok hipersebességét kihasználó 4G modult. Mindemellé az egyre több helyen használható NFC technológiát is megkapta a készülék, így semmi akadálya, hogy például mobil pénztárcának használjuk a P7-et, vagy egy arra alkalmas Bluetooth hangszóróval egyetlen érintéssel párosítsuk a telefont.

 

SONY DSC

 

Szép, okos, letisztult, átgondolt, kellemes készülék a Huawei Ascend P7, még akkor is, ha vannak nála erősebb, nagyobb versenytársak akár a saját árszegmensében is. Ha valakinek rossz érzése van attól, hogy nem a legeslegeslegdurvább hardvercsokor lapul a zsebében, akkor a Huawei Ascend P7 nem az ő telefonja, de ha valaki egy kifinomult és az elődhöz képes sok tekintetben javított “presztízsmodellt” keres, érdemes megnéznie testközelből a P7-et. Még akkor is, ha a jelenleg 119 ezer forintos árcédula nem a legbarátságosabbak közül való.

12890cookie-checkÚj sminkben – Huawei Ascend P7