Windows a zsebben – Allview WI7 bemutató

Pár évvel ezelőtt azt mondtuk volna értelmetlen. Ma már más a helyzet.

Képzeljük csak el: teljesértékű Windows egy aprócska, 7 colos gépházban és a dolog egészen használható. De ne szaladjunk a dolgok elébe ennyire.

SONY DSC

Annakidején, amikor először volt alkalmunk megismerkedni az Intel Atom platfomjával (még a borzasztó, kezdetleges, 7-8 colos mini netbookok idején) megannyi fejfájással teli, sok-sok órányi homokóra bámulás (igen, még Windows XP alatt) és megannyi bosszantóan hosszú töltési és gondolkodási idő elteltével sokan úgy döntöttünk hagyjuk az egészet. Aztán valahogy ezek az apró netbookok sehogy sem akartak kihalni, sőt, így aztán kis idő elteltével végül az AMD volt az, aki a saját belépő szintű Fusion (Brazos) platformjával egészen kellemesen használható apró gépeket dobott piacra. Mindeközben az Intel a komolyabb Core i processzorokra koncentrált, így sokat kellett várni egy használhatóbb, olcsó porcesszorcsaládra. Jelen tesztünk alanyában pedig az Intel Atom processzorok egyik legújabbika dolgozik.

SONY DSC

Külső

Az Allview WI7 burkolata egyszerű műanyag, semmi faxni, vagy formatervi bravúr. Mindenhol ugyanaz az a fekete anyag, kicsit recseg, kicsit hajlik, úgyhogy biztosan nem a WI7-el fogjuk az ajtót kitámasztani. Az előlapon gyakorlatilag csak a 7 colos 1024 x 768 pixel felbontású, olcsó TN panel teszi a dolgát egy VGA kamera társaságában.

SONY DSC SONY DSC

A hátlapon egy szükséghelyzetben használható, 8 MP-es kamera, a hangszóró és sok-sok felirat található, míg a gombok és csatlakozók nagyjából a bal oldalra kerültek. Fent, bal oldalt egy bekapcsoló/képernyőzár és egy hangerőszabályzó gombot, míg oldalt alul a Windows gombot, a 3,5-ös fejhallgató csatlakozót, a Micro USB portot és a MicroSD kártyafoglalatot (max. 32GB-ig bővíthetjük a háttértárat) találjuk.

SONY DSC

Belső

Odabent a már említett Intel Atom processzorcsalád Z3735G típusjelzésű, alapból 1,33 GHz-en ketyegő (de akár 1,8 GHz-re is turbózható) tagja mozgatja a “szálakat”, 1GB RAM és 16GB háttértár társaságában. A bevezetőben említett szomorú “Atomos” emlékek miatt a legjobban az 1GB RAM-tól féltünk, de a 32 bites Windows 8.1 meglepően fürgén teszi a dolgát, ami egyrészt köszönhető az Intel platform fejlődésének és a Windows 8.1 (XP-hez képest) sokkal jobb optimalizáltságának. És itt fordult meg nálunk a dolog és innentől kezdődik (legalábbis a szerkesztőség néhány tagjának életében) új korszak, ha azt halljuk, hogy Atom processzor.

SONY DSC

Ugyanis az Allview WI7-el az égegyadta világon semmi baj nincs, pláne ha azt nézzük, hogy ez a (a cikk írásának pillanatában) legolcsóbb Windows alapú tablet itthon, hazai forgalmazóval és hivatalos támogatással. Persze, a kijelző gyenge, mind felbontás, mind betekintési szög tekintetében, de némi Windows rendszerbeállítás után (pl. ikonok és betűméret beállítása) egy böngészésre, e-mailezésre, Facebookozásra, YouTube videók nézegetésére, zenehallgatásra tökéletesen alkalmas eszközt kapunk. Sőt, kipróbáltuk a videó lejátszást és hálózati merevlemezről, WiFi-n keresztül röccenés nélkül játszotta le a HD mozikat, amin komolyan meglepődtünk. Hangátvitelre nem csak a 3,5-ös jack csatlakozót használhatjuk, hiszen van Bluetooth, de azt vettük észre, hogy ha a gépet komolyabban igénybe vevő alkalmazás mellett használjuk, akkor bizony akadozik, sima zenelejátszásnál kevésbé jelentkezett a dolog.

A natív Windows 8 appok remekül, döccenés nélkül teszik a dolgukat és még egy-két régebbi játék is tökéletesen elfut (pl. Need for Speed Most Wanted) ezen az apró tableten. Döbbenet! A MicroUSB csatlakozó, egy átalakító segítségével képes kezelni a pendrive-okat, sőt még a külső HDD-knek (a kisebb notebook vinyót tartalmazó) is ad elegendő áramot, így hiába a kis tárterület (ami ugye bővíthető MicroSD-vel), egész jól el lehet boldogulni a WI7-el.
A kijelző mellett az akku az, ami sajnos a gyenge pontja az Allview WI7-nek, hiszen a 2400mAh-es akku nem tartozik a legnagyobbak közé, de másfél, két órát így is eldöcög, ha netezünk, nézelődünk, zenét hallgatunk.
Az Allview WI7 korántsem tökéletes, de jelenlegi 28 ezer forint alatti árával egy vállalható belépő a Windows 8-as tabletek világába, ráadásul most minden Windows 8-at futtató eszközhöz jár egy egy éves Office 365-ös előfizetés, amiért cserébe egy évre kapunk egy 1TB-os (!) cloud tárhelyet és két Office irodai csomagot, melyet egy asztali gépre, vagy notebookra telepíthetünk fel, plusz letölthetünk egy tabletes verziót is, Android, vagy iOS rendszerre. Ezen Office 365 csomag ára egy évre önmagában 21 ezer forint, így gyakorlatilag pár ezer forintért kapunk ajándékba egy tabletet is, ami azért nem rossz ajánlat, már ha amúgy is gondolkoztunk nagyobb onlin tárterületen, vagy éppen szükségünk lenne hivatalos Microsoft Office termékekre.

SONY DSC

Az Intel Atom platformja pedig ezennel bizonyított és végleg kiirtotta a rossz emlékeket, így a jelenlegi Windows 8-as tableteket bátran ajánlhatjuk azoknak, akiknek asztali operációs rendszerre van szüksége, elképesztő kis méretben, ráadásul már 40 ezer forint alatt találunk olyan Win 8-as tabletet a webshopban (jó minőségű IPS kijelzővel), ami már HDMI kijárattal is rendelkezik, így monitorra, billentyűzetre és egérre kötve teljes értékű asztali géppé varázsolható, amit ha kell akár farzsebre is vághatunk.