Ahogy arról egy korábbi pletyka felmerülésekor is beszámoltunk, a Samsung következő évi csúcsmodellje, azaz a Galaxy S7 kapcsán már mindenféle méretváltozásra számíthatunk. Ezt erősíti és korrigálja most egy diagram, melyet ugyanaz a Twtiter felhasználó tett közzé, aki tavaly először szivárogtatott ki ilyesmit a Galaxy S6 Edge Plus-ról. Galaxy-S7-Leak-Shai-Mizrachi_Size_01_MMM A legfrissebb információk szerint a következő csúcs-Samsung kiterjedései nem igazán változnak, marad a 143 mm-es hossz és a 70,5 mm-es szélesség is, miközben a kijelző 0,1 collal nagyobb képátlójú lesz – legalábbis a hagyományos kialakítású változaton, a hajlított kijelzős Edge modell valamivel nagyobb, 5,5 colos megjelenítőt kap 151 mm hosszú és 73 mm széles készülékházba szorítva. A két variáns közt azok képernyőjén és méretein kívül az eddigiek alapján nem lesz sok eltérés, a központi egység állítólag továbbra is Exynos, azon belül is a 8890-es lesz, míg az Egyesült Államokban és Kínában megjelenő verziók a Qualcomm Snapdragon 820-asát használják majd. A rendszermemória 4 GB-ra tippelhető, a háttértár 32 vagy 64 gigabájt lehet. Itt akadhat még egy különbség, a friss pletykák szerint ugyanis az S7 Edge nem lesz bővíhető microSD kártyával. A Samsung idei felsőkategóriás modelljei szinte biztos, hogy a február 22-ei, barcelónai Mobile World Congress alkalmával kerülnek leleplezésre.