5 ok, amiért fényterápiára van szükséged!

Ha a téli depresszió elleni küzdelem nem lenne elég, van még pár aduász a tarsolyunkban. Legyen az idei télutó kiegyensúlyozott, boldog és persze ragyogó! Szó szerint is!

 

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a téli (vagy bármely típusú) depresszió fontosságát. A sokak számára csak nyavajgásnak, lustaságnak tartott jelenség kortünet, elsősorban a nagyvárosok zárt rendszerében. Persze félreértés ne essék a dús legelők és hófödte havasok között is érinthet valakit a depresszió, amelyhez hajlam és a káros szocializáció is elvezethet. Felnőtt fejjel azonban megvan az a lehetőségünk, hogy eldönthessük, igenis akarunk tenni az állapotunk javítására. Hogy kinek mi válik be tartósan, egyén függő. Mindenesetre a fényterápiát, de akár csak a rendszeres (de óvatos!) szolárium látogatást is sok pszichológus és pszichiáter ajánlja.

Az egyre összetettebb kutatásoknak hála a fény erejét és annak agyunkra, bőrünkre, mirigyeinkre stb. gyakorolt hatását már bizonyítottan alkalmazzák a szépségipar vagy épp a gyógyászat területén. Mi most – a hosszabb értekezést is megérő depressziót egyelőre félretéve – összeszedtünk 5 tünetet és jelenséget, amely kapcsán a fény komoly hasznunkra válhat. Hajrá, előre a fényesebb jövőért!

 

1. Allergia kezelés? Naná!

 

Szénanátha, allergiás orrnyálkahártya-gyulladás. Ismerős tünetek? Jó eséllyel igen, hiszen a népesség 20-30 százalékát érintik. Tüsszögés, vizes orrfolyás, orrdugulás, szemviszketés, könnyezés, szájpadlás-, torokviszketés: csupa csodálatos tünet, amely megkeseríti az életünket. De kísérő jelenség lehet még a fejfájás, fáradtság, fénykerülés, ingerlékenység, alvásprobléma is. Ahogy mindig, most is hangsúlyozzuk, hogy az önjáró Google keresés és népi gyógymódok helyett (vagy mellett) keressünk fel allergológiai és a fül-orr-gégészeti szakembert is. Ki kell ugyanis zárni az egyéb okozati betegségeket, mint pl. az orrpolip, nagyfokú orrsövényferdülés, túltengő orrkagyló, daganatos elváltozás.

Ha csak allergiánk van, fellélegezhetünk (már ha épp megy), a Szegedi Tudományegyetem kutatói ugyanis megalkották a szabadalmi védettség alatt álló Rhinolight kezelést, mely tulajdonképpen egy fényterápiás beavatkozás. A néhány hétig, hónapig tartó fénykezelés a pollenek okozta szezonális allergiás náthán kívül az egész éven át panaszt okozni képes, úgynevezett perenniális allergiás orrnyálkahártya-gyulladás esetén is alkalmazható. Mi ez, ha nem fény a fullasztó alagút végén!

 

  1. Le a ráncokkal!

 

Bár a túlzásba vitt és felelőtlen napozás roncsolhatja a bőrt, a megfelelően bevitt fénykezelés pont az ellenkező, sokak által kívánt hatást éri el. Vagyis lassítja a bőr öregedési folyamatait. Miért? A fény javítja a bőr kis és nagy ereinek keringését, mely kihat a vérellátásra. A javuló anyagcsere, tápanyag- és oxigénellátás, valamint a salakanyagok és bomlástermékek kiválasztásának folyamata optimalizálha bőrünk faggyútermelését és vérkeringését is. A tökéletes bőrhöz persze fontos a megfelelő hidratáltság is (ezért látni folyton, hogy a modellek vizet isznak). Sok esetben ugyanis a bőr vízszegénységét a táplálkozási, emésztési problémák, túlzott napozás és/vagy szolárium használat, de akár a távfűtéses lakás is okozhatja. Alapvetően azonban a bőrben lévő hyaluronsav vízmegkötő képességének csökkenése váltja ki a nem kívánt állag romlást. A faggyútermelés mennyisége és minősége szintén táplálkozási, kiválasztási okokra vezethető vissza, bár fontos megjegyezni, hogy elsősorban hormonális okai vannak. Egy biztos, a fénykezelés hatására a bőr öregedési folyamatai lelassulnak, ráadásul a fényterápia nem csak a ráncképződés megelőzésben, hanem a már kialakult ráncok esetében is hatékony ellencsapás lehet!

 

  1. Tisztább, problémamentesebb bőrfelület!

 

A fentiek alapján (javuló vérkeringés, ideális anyagcsere folyamatok stb.) nemcsak a vér-, hanem a nyirokkeringés is javul. Ennek előnye pedig a narancsbőr hatékonyabb kezelési lehetősége is. A fénykezelés hatására a bőr rugalmasságát biztosító rostok állapota is megőrizhető, így a dohányzás következtében létrejövő bőrrenyheség is korrigálható. A bőr savköpenyének feladata a kórokozók elleni védelem. A baktériumok (pl. szőrtüszőgyulladás, körömágygyulladás, felülfertőzött pattanás), vírusok (herpesz, szemölcs), gombák (bőr és körömgomba) által okozott tünetek is javíthatóak és csökkenthetőek a fény erejével!

 

  1. Egy izzasztó probléma

 

A fényterápia segíthet a verejték-rendellenességek kezelésében is, mivel képes szabályozni a kis és nagy verejtékmirigyek működését.

 

  1. Ha a hajad tépnéd, de nincs mit…

 

A 4. ponthoz kapcsolódik a fejbőrrel kapcsolatos problémák korrigálása is. Mára egyértelmű, hogy a fejbőr zavarainak kezelésében (hajhullás, fejbőr korpásodás) is eredményesen alkalmazható a fényterápia.

 

Kapcsolódó MediaMarkt termékek:

fényterápiás készülékek