Az ASUS hordozható gaming PC-je pont olyan erős, amilyen karcsú, teljesítményben lazán veri a konkurenciát, és bár esztétikailag akadtak kifogásaink, őszinte, jól árazott gép ez, amelyet mindenhova magaddal viszel majd.

A Nintendo Switch váratlan sikere után – főleg, hogy az egész ipar kész volt leírni a céget a Wii U fiaskója után – tulajdonképpen meglepő, hogy csak most pörög fel a hordozható konzolok szegmense. A Valve ugyan már egy ideje pörgeti a Steam Decket, amely nem más, mint egy mini PC, amely természetesen a névben nevezett piactérre épül, de a trónkövetelők csak az utóbbi fél-egy évben érkeznek meg. Szinte természetes, hogy a gaming térben hiperaktív ASUS-hoz fűződik az eddigi legmeggyőzőbb próbálkozás: ROG termékcsaládjuk Ally névre hallató tagját annak idején hihetetlennek tűnő ígéretekkel harangoztak be, konkrétan azt mondták, kétszer is gyorsabb a Valve konzoljánál.

Azóta tudjuk, hogy ez így, ebben a formában nem igaz (a legújabb frissítésekkel 20-30 százalékkal gyorsabban futnak a játékok adott felbontásban és minőségben), ám egyrészt szinte minden szempontból jelentős előrelépés, másrészt sem az ASUS-nak, sem nekünk nincs szükségünk arra, hogy a SteamDeckkel, vagy bármi mással összehasonlítva vizsgáljuk, elég, ha önmagában, a saját jogán nézünk rá. Kezdjünk is bele!

Mi ez?

A ROG Ally nem más, mint egy Windows-alapú, AMD-architektúrára épült mini PC, amelyen minden integrált: a nagyszerű, gyors képfrissítésű kijelző és a kontroller. Univerzális USB-C csatlakozójának és a Bluetoothnak hála külső perifériák is csatlakoztatható, azaz akár irodai PC-ként is használható, hiszen teljes értékű Windows 11-gyel érkezik. Nincs dedikált videokártyája, de ez ne riasszon el senkit: a Z1 Extreme chipnek köszönhetően a legújabb címeket is elfogadható sebességgel futtatja alacsony-közepes beállításokkal.

Ami a specifikációkat illeti:

  • 1080p felbontású 7” 120 Hz kijelző;
  • AMD Z1 Extreme 8 magos processzor integrált GPU-val;
  • 16 GB LPDDR5 memória;
  • 512 GB PCIe Gen 4 tároló;
  • Könnyű (608 g), ergonomikus kialakítás;
  • Elülső kettős hangszórók Dolby Atmos technológiával.

Értsd: könnyű, strapabíró kézikonzol, amely bármely hátizsákba befér, szinte észre sem veszed, hogy ott van, a teljesítménye pedig ehhez képest lenyűgöző.

Miért jó, ha egyszer van egy gaming laptopom?

Röviden: sokkal kisebb és könnyebb, és bár a teljesítménye lehet, hogy elmarad egy dedikált videokártyával felszerelt laptopétól, beépített kontrollerének hála perifériák nélkül játszhatsz bárhol, bármikor. Főleg, ha harmadik nézetű akciójátékra, vagy egyéb, hagyományosan „kontrolleres” műfajokra vágysz.

A ROG Ally raádásul nem zárja ki a laptopot, ahogy a laptop sem az Ally-t, sőt, nagyszerűen kiegészíthetik egymást: egészen más élmény használni őket és másra is jók.

Milyen érzés használni?

A „milyen érzés” kérdés, bár számokkal leírhatatlan, mégis pont olyan fontos, mint maga a nyers teljesítmény egy kézikonzol esetén. Jobb híján tehát szubjektívek maradunk. Az Ally egészen kis dobozban érkezik, amelybe éppen csak, hogy belefér az egység, a hálózati töltő és egy műanyag talp, amely nem jó másra, mint hogy az asztalon tárolva „kiállíthassuk” az eszközt.

A gépet kézbe véve három dolog tűnik fel. Az első a súlya: az Ally tényleg nagyon könnyű, addig tolhatjuk a gaming sessiont elfáradó csukló, alkar nélkül, amíg le nem merül az akksi, amely még hardcore címek esetén is bírja vagy két óráig. A másik az, hogy strapabíró, kellemes tapintású műanyagból készült: indokolt a fém alkatrészek hiánya, így maradhatott könnyű, viszont így sem hajlik, recseg, teljesen stabil az egész. A harmadik a markáns gaming esztétika: éles szögek, kemény élek, határozott minták jelzik, hogy ez az eszköz bizony nem a minimalizmus jegyében született, hanem elkötelezett játékosoknak szánják. Ezt üzeni a thumbstickek körül felvillanó, és persze szabályozható RGB-fény is. Az egyetlen kritikánk, hogy a fehér színű modell gyorsan koszolódik, pár nap után máris felbukkantak a gombok és thumbstickek körüli elszíneződések, ha tehát érzékeny vagy az ilyesmire, jobb, ha készülsz, hogy rendszeresen tisztítanod kell.

Az Xbox-kiosztású gombok és D-pad jól elhelyezett, ergonómikus, ujj- és kézmérettől függetlenül könnyedén hozzáférsz mindenhez. A szokásos ravaszon és elülső gombon kívül oldalanként még egy-egy plusz gombot kapott a hátlapon, ez természetesen programozható és a hagyományos kontrollereken kívül egy csomó lehetőséget ad, ha taktikai játékkal, vagy akár RTS-szel játszanál.

Felül, a hangerőgombokon és az ujjlenyomat-olvasóval ellátott be- és kikapcsoló gombon kívül ellátták még egy ROG XG Mobile Interface csatlakozóval, amellyel külső videokártyát is igénybe vehetsz – igaz, az ilyesmi drágább, mint maga az Ally –, SD-bővítővel, jack audioporttal, és persze itt az USB-C csatlakozó, amely DisplayPort 1.4 szabványú képátvitelre is képes, azaz lazán csatlakoztathatsz külső monitort, főleg, ha az még tölti is közben az eszközt.

Apropó, töltés: hálózathoz vagy powerbankhez csatlakoztatva az Ally teljesítménye tovább nő, akár 35 wattot is felvesz ilyenkor, azaz a játékok sebessége akár 15-20 százalékot is ugrik felfele. (Akkumulátorról maximum 25 wattot igényel, hogy az üzemidő és a melegedés még vállalható legyen.) Szerencsére mindezt nagyszerűen kiszolgálja a meglepően halk, mégis hatékony hűtés, amely kizárólag előre tolja ki a forró levegőt, maga az Ally alig-alig melegedett a tenyerünkben: ez kész mérnöki bravúr.

Hogy futnak a játékaim?

Röviden: elképesztően jól, legalábbis az eszköz méreteit tekintve. Az AMD csúcsprocesszora csodásan muzsikál, de azt azért ne felejtse el senki, hogy mégiscsak egy „alternatív” (értsd: nem Intel Core és AMD Ryzen) rendszerre épült, dedikált GPU nélküli gépről van szó, azaz némi kísérletezésre szükség lesz minden egyes játék esetében. Általánosságban azonban elmondható, hogy a felbontással és az AMD felskálázási módszereivel az újabb címekből is elő tudtuk csalogatni az 50-60 fps-t alacsony és közepes beállítások vegyítésével. Az egyetlen csalódás a Doom Eternal volt, amelyet minden létező platformon és módon próbáltunk, de sehogy sem indult el; érdekes, hogy egy másik, ugyanilyen specifikációjú kézikonzolon gond nélkül futott.

Hatalmas fegyvertény az Ally mellett, hogy képes a váltakozó képfrissítésű megjelenítésre a FreeSync Premium technológiának hála, azaz a kép nem szakadozik, a játékok gyorsabbak, mint V-Synccel, és így az akku is tovább bírja. Azaz a megfelelő – egyszerűbb grafikával ellátott – címek akár 100 fps fölé is mehetnek, ha bekapcsoljuk a 120 Hz-es üzemmódot, mégpedig szakadás nélkül. Mindenki tudja, hogy ez mennyit számít a versenyjátékok, az FPS-ek és más, gyors reflexeket igénylő műfajok esetében.

60 (+/- 10) fps-sel futott 720p felbontásban például:

  • Sekiro;
  • Lords of the Fallen (az első, 2015-ös);
  • Dead Space Remake;
  • Fallout 4.

Kissé kiszámíthatatlanabbak voltak az ezeknél is GPU-igényesebb játékok, mint a God of War, vagy a Forza Motorsport, de 40 fps alá egyik sem esett, azaz bőven játszható maradt mind. Itt-ott azért számolni kell apróbb akadásokkal, főleg azoknál a címeknél, amelyek mindig is küzdöttek a shaderek előtöltésével, ilyen például a Dead Space, vagy nagyjából az összes Unreal Engine 4-gyel készült alkotás.

Végszó

Többször meg kellett csípnünk magunkat, hogy nem hallucinálunk-e, miközben a kedvenc játékainkat toltuk Steamről, Xbox Games Passról és Epic Game Store-ról. (Amely piactereket egyébként mind egyesít az Asus Armory Crate applikációja, amely külön gombot kapott az előlapon.) Egészen szürreális volt ugyanis látni, hogy ekkora teljesítmény beleférhet egy ilyen kis, karcsú testbe. Az ASUS ROG Allyt nyugodt szívvel ajánljuk minden sokat utazó, vonatokon fészkelődő, reptereken várakozó gamernek: egy izmos power bank kelleni fog mellé, de az unatkozásnak ezennel vége.

Az ASUS ROG Ally-t itt vásárolhatod meg.