Megérkezett idén is a legfrissebb FIFA EA Sports FC, ami persze a szokásos „minden eddiginél élethűbb játékmenet mellett” mellé bedobta a FC IQ-t, hogy ezzel pörgesse fel az érdeklődést. Az ígéretek szerint ez a funkció nyitja meg az ajtót egy még kifinomultabb taktikai irányítás előtt a pályán, ráadásul minden egyes játékos football IQ-ját is felturbózza a rendszer. Szóval mindenki úgy fog mozogni, mintha egy valódi profival lenne dolgunk. Ja, és itt van még a Rush mód is, ami a korábbi verziókhoz képest egy teljesen új színt hoz a játékba.

Nézzük, mit adnak nekünk az újítások, és érdemes-e leigazolni teljes áron az EA Sport FC 25-öt csapatunkba!

Rush játékmód: az új generációs foci élmény!

Az EA talán még soha nem bízott ennyire egy újfajta játékmódban, mint most a Rush-ban, és hogy mennyire komolyan veszik, azt az is mutatja, hogy a játék konkrétan rákényszerít, hogy kipróbáljuk. Két „finom” eszköze is van: a FUT és a Karrier mód. A FUT-ban pontokat zsebelhetsz be, ha Rush-meccseket játszol és teljesíted a kihívásokat. A Karrier módban pedig az akadémiai ifjú titánjaidat küldheted el Rush-tornákra, hogy villámgyorsan fejlődjenek, és egyből kipróbálhasd őket a pályán – akár a max potenciáljukkal. És ezt imádtam, mert végre láthatod, mennyire passzol a stílusuk a te taktikádhoz, így eldöntheted, hogy érdemes-e abba a kis tehetséges tinibe komoly energiát ölni.

Mire képes a Rush? Pörgős játék és új stratégiák!

Először azt hittem, a készítők direkt egy TikTok-generáció kompatibilis cuccot akartak összedobni, hogy becsalogassák a fiatalabbakat, mert tényleg pörgős és intenzív. De ennél azért sokkal több rejlik benne.

Talán még sohasem bízott ennyire az EA egy újfajta játékmódban, mint az idei kiadásban bemutatkozó Rush-ban, és hogy ezt mennyire komolyan veszik, azt az is mutatja, hogy a játék konkrétan rákényszerít, hogy kipróbáljuk.
Erre 2 eszköze is van, a FUT és a Karrier mód. A FUT-ban pontokat zsebelhetünk be, ha különféle kihívásokat teljesítünk egy ilyen meccseket játszva, míg a Karrier módban az akadémia ifjú titánjait küldhetjük el Rush-tornákra, hogy villámgyorsan fejlődjenek, és egyből kipróbálhassuk őket a pályán – akár a max potenciáljukkal.

Ez kifejezetten tetszett, hiszen végre láthatjuk, mennyire passzol egy-egy játkos stílusa a mi taktikánkhoz, így eldönthető, hogy érdemes-e abba a kis tehetséges tinibe komoly energiát fektetni.

Először azt gondolná az ember, a készítők direkt egy TikTok-generáció kompatibilis élmányt akartak összedobni, hogy becsalogassák a fiatalabbakat, mert tényleg pörgős és intenzív. De ennél azért többről van szó.

A Rush játékmenet fejlesztései és újdonságai

A Rush tulajdonképpen a Volta utódja, de annak minden idegesítő hibáját szépen maga mögött hagyta. A pálya mérete nagyobb, ahogy a kapuk is, amelyek előtt már kapusok védik a becsületet. A mozgások és a cselek megegyeznek a nagypályás meccsekével, szóval nem kell újratanulni a trükköket. Itt 4+1-es csapatok feszülhetnek egymásnak pörgős, 7 perces mérkőzéseken, ha az alapbeállításokat választod. A kezdés külön pikantériája, hogy a fociban megszokott középkezdés helyett a vízilabdából ismert „ráúszás” segítségével indul a harc a zsugáért – gyors reflexek előnyben!

A les szabály itt kicsit másként működik: nem a félpályánál lép érvénybe, hanem az ellenfél térfelének felétől. Ami a szabálytalanságokat illeti: a sárgalapok ugyanúgy megvannak, de a piros lap helyett itt kék kártya van, ami egy percet jelent a „kispadon”. Ha az ellenfél betalál közben, akkor 15 másodpercet lefarag gólonként a hátralévő büntetési időből.

Játékélmény: pörgős, dinamikus és tele izgalommal

Az új szabályok, a pörgős tempó és a legtöbbször gólzáporos mérkőzések miatt egy sokkal frissebb, dinamikusabb élményt ad a Rush, mint a hagyományos nagypályás foci. Itt minden mozdulat, csel, megindulás és döntés végzetes hatással lehet a végeredményre. Így ez számomra egy sokkal izgalmasabb élményt adott, főleg online és coop-ban. Persze az online játék csak addig szórakoztató, amíg a csapattársak nem kezdenek el labdakergetős üzemmódba kapcsolni, és ne csak a jobb sticket teketgetve próbálják egyedül megoldani a helyzeteket.

Ezek a meccsek frusztrálók tudnak lenni, mert ha az ellenfél egy kicsit is taktikusan játszik, akkor az ilyen önjelölt zsonglőrök miatt sorozatban kapod majd a gólokat a labdavesztések után. A Rush-ban tényleg minden játékosnak óriási szerepe van, ahogy neked is – így növelve az izgalmat, feszültséget.

Egy pár szót a kommentátorról is ejteni kell: muszáj volt lenémítani. Minden egyes gól olyan „GÓÓÓÓL” üvöltést kapunk a fülbe, mintha a VB döntő 94. percében lennénk, ahol berúgják a mindent eldöntő találatot. Ez a túl intenzív, nonstop kiabálás és 120%-on pörgő kommentálási stílus egy idő után (egészen pontosan 5 meccs után) túl sok volt, de lehetséges, hogy másoknak ez passzol a Rush-hoz.

Virtuális foci: javult a játékmenet 2024-re?

2 focizó játékos az EA Sport FC 25 játékból

Mindig az a kérdés, jó-jó, új kiadás, de javult-e érdemben az új verzió, esetünkben a FC 25 játékmenet? Nos, a válasz… nem olyan egyszerű. Bár változtatások történtek, de a játék mostani formájában, több fronton is visszalépésnek éreztem pár dolgot. A játékosok helyezkedése meghökkentően egyszerűnek érződik. A legvégsőkig ragaszkodnak a posztjaikhoz, ami olyan idegesítő momentumokhoz vezet, hogy például az ellenfél 9-ese gond nélkül veszi át a labdát a két belsővédőnk között, akik a mágnestáblán felrajzolt pozíciójukból egyszerűen nem hajlandók kilépni, hogy egyikük kivegye a játékból a centert.

Na, de hogy valami pozitívat is mondjunk, sokkal részletesebben állíthatjuk be csapatunk taktikáját. Már meccs közben is könnyen ugrálhatunk az előre beállított stratégiák között, ami mondhatni életmentő funkció, tekintve, hogy a fent említett „szoborszerű” védőket is terelgetni kell. Egy figyelmeztetés: nem elég csak beállítani egy zseniális taktikát, aszerint is kell játszani. Sőt, muszáj! Ha nem, akkor hiába lenne hely bőven a pályán, az AI csak áll és vár, mintha azt kérdezné: „Most akkor elinduljak, vagy mi?”

A meccsek érzetre  egy kicsit lassabbak, több a hibás passz, a labda se úgy pörög lábról-lábra, mint korábban. Persze ezek az apróságok simán változhatnak egy masszívabb patch formájában– EA-nál sosem lehet tudni, mikor jön a nagy javítás, ahogy már többször is láthattuk.

Összegzés

Az EA Sports FC idén is hozta a megszokott színvonalat, és bár a változások inkább finomhangolások, mint forradalmi újítások, mégis számos előnnyel büszkélkedhet. A Rush játékmód például egy új, pörgős élményt kínál, a játékosok helyezkedése és a taktikázás mélyebb dimenziókat kapott. A legtöbb animáció viszont évről-évre ugyanaz, a játékmenet nem tud tökéletesedni, csak mindig egy kicsit más, és idén sem lehet azt mondani, hogy egyértelműen jobb, mint tavaly. Az újítások nagy része olyan látszati megoldásokban merül ki, mint Fabrizio Romano bekerülése a karrier módba, vagy a pár POV felvétel, amelyek érdemben nem adnak hozzá a játékélményhez.

Hol vásárolhatod meg az EA Sports FC 25-öt?

A játék elérhető a következő platformokon: PlayStation 5, PlayStation 4, Xbox Series X & Xbox One, Nintendo Switch, és PC.

Ne felejtsd el megnézni a blogunk többi izgalmas cikkét is, ahol friss hírekkel, tippekkel és trükkökkel várunk! Kattints a gamer oldalunkra a legújabb bejegyzésekért!

A teszteléshez a játékkódot a Cenega biztosította.