Nagyobb megjelenéseknél szokás azzal kezdeni az ilyen cikkeket, hogy “végre kijött az év egyik legjobban várt játéka”. Amikor azonban a Fallout 76 című nem is tudom, micsodáról (folytatás? előzmény? spinoff? kiegészítés? szolgáltatás? sőt, játék ez egyátalán?) beszélünk, akkor kivételesen nem béna magazinújságírós modorosság ez, hanem teljes joggal tehető oda, hogy az év egyik legjobban várt játéka; sőt, az óvatoskodó “egyik” szót is elhagyhatjuk és kimondhatjuk, hogy a Fallout 76 az év legjobban várt játéka volt. Hogy miért? Két egyszerű oka van. Egyrészt azért, mert nincs még egy olyan szó, amely akkora gerinceket bizsergető érzést és izgalmi állapotot váltana ki az egyébként rendkívül kritikus, minden hibát rommá elemző játékostársadalomban, mint a Fallout. Ez az a több mint húsz éves sorozat, amelynek egyetlen része sem volt képes hibázni: ha voltak is furcsa megoldások és gyengébb pillanatok, minden epizód az első pillanatól az utolsóig lekötötte a figyelmünket (úgy érzelmileg, mint adrenalin ügyében). Pedig sokan temették, amikor kiderült, hogy a harmadik rész szakít a felül-oldalnézeti (bocsánat, izometrikus!) nézettel és a körökre osztott harcrendszerrel, és 3D-s, konzolokra optimalizált akció-szerepjátékot kapunk, de az Elder Scrolls-felelős Bethesda akkor is megugrotta volna a lécet, ha az kétszer olyan magasan lett volna, mint ahol volt. Egy gyönyörű, hangulatos és minden elemében kidolgozott, érzelmekkel és összetett sztorival telepumpált játékot kaptunk. Na jó, nem minden elemében, mert a következő Fallout: New Vegas (amely ráadásul egy másik csapat munkája) még részletesebb és ötletesebb volt. A negyedik rész úgy volt jó, hogy közben – természetesen – egy csomó vitát szított, hogy a kissé lebutított harc- és szerepjáték-rendszer, illetve a (szerencsére nem kötelező) bázisépítős szál izgalmasabbá tette-e, vagy éppen hogy visszavetette, de a kritikusok még így is imádták. Azzal együtt is, hogy a megjelenítésért és a stabil futtatásért felelős engine látványosan öregedett: a grafika már akkor, három évvel ezelőtt sem számított csúcsnak, sebesség ügyében ráadásul még így is voltak gondok, egészen a sokadik javítócsomagig. Másrészt azért várta mindenki a Fallout 76-ot, mert… Mi van? Online Fallout?! Egy sokkal nagyobb területen, mint eddig valaha? A Bethesdától, amely még sosem csinált ilyet? Egy olyan műfajban amivel Dunát lehetne (és, kövezzetek meg: nagyrészt kellene) rekeszteni?! Hát ezt látnunk kell, ha nagyon jó, azért, ha nagyon rossz, akkor meg azért! És mivel 2018-at írunk, és nincs érzelmesebb és temperamentumosabb közösség, mint a gamereké, a játék tulajdonképpen nem is lehetett más, mint a fenti kettő közül az egyik: nagyon jó vagy nagyon rossz. Azóta mindenki tudja, aki nem egy kő alatt élt, hogy a valóság – ez alatt most a játékostársadalom kollektív ítéletét értjük – az utóbbi. A Fallout 76, ha nem is a hivatásos kritikusok tesztjei, inkább a youtuberek szemében az elmúlt évek legnagyobb csalódása, buktája és vicc-alapanyaga. Unalmas, üres, bugos, céltalan és fókuszálatlan, még akkor is, ha elvonatkoztatunk a konkurens címek (mint a kisebb, de ügyes próbálkozások, lásd Rust, vagy a nagyobb vállalkozások, mint a The Division) színvonalától, sőt még akkor is, ha az előző epizódoktól függetlenül vizsgáljuk. Megvizsgáltuk mi is, és az alábbiakban megmondjuk, érdemes-e megvenned a Fallout 76-ot, ha semmit sem tudsz a sorozatról, illetve, ha rajongó vagy. A következőkre jutottunk: Még nem és nem. Köszönjük, hogy velünk voltatok, jó szórakozást (mással), sziasztok! Na jó, azért árnyaljuk egy kicsit a képet. Annyira mindenképp, hogy elmondjuk azt is, ami tetszett és azt is, ami miatt nem szabad még temetni az új Fallout-játékot. Ehhez azonban muszáj végignéznünk, mi az, ami nagyon félrement.

War… war never changes (It just gets boring)

Először is: a hype. Todd Howard Bethesda-főnök kész videojáték-istenként sétált ki a bejelentéskor az E3 színpadára barna bőrjakójában, hogy széles gesztusokkal előadja: ez a Fallout-evolúció következő lépcsőfoka, a stúdió eddigi legnagyobb vállalkozása, egy merőben új játékmenettel és sokkal fejlettebb grafikával bíró komplett csomag, amelyet egyedül is lehet élvezni, és amely sokkal inkább a világ felfedezéséről szól majd, mint egymás öldökléséről. Az online szó kimondásakor hallható aggódó-lemondó sóhajok és szisszenések ellenére ez azért elég jól hangzott. Meg az is, hogy Howard a jelek szerint tisztában volt vele, hogy az előző játékoknak (Fallout- és Elder Scrolls-fronton is), izé, voltak technológiai hiányosságai, boldog is volt tőlük a YouTube és a mémgyárak! Szóval kezdtük elhinni, hogy ez végre egy a megjelenéstől kezdve maximálisan élvezhető darab lesz, már csak azért is, mert egy későbbi interjúban elmondta: még soha nem dolgozott ennyi ember egyszerre egy projekten mint ezen. Mekkorát tévedtünk, te jó isten! Egészen addig nem volt baj, amíg ránk nem támadt az első T-pózba merevedett ghoul, amíg el nem tűntek bizonyos tárgyak, textúrák, amíg el nem kezdtek össze-vissza villódzni a fények, vagy amíg bele nem sétáltunk egy fába vagy sziklába, hogy aztán a világ geometriája alá bukva zuhanjunk a végtelenségbe. Az sem segített, hogy a segélycsomagokat szállító dropshipek rendszeresen megvadulva pörögtek össze-vissza, vagy hogy egy csomó játékos karakter egyszerűen eltorzult, és/vagy eltűnt róluk a szuperpáncél. Az alapkonzolokon, de még PS4 Pro gépen is itt-ott játszhatatlan sebesség csak hab volt a tortán. (Az Xbox one X rendben van, bár bajok azon is akadnak.) Mondanám, hogy lépjünk túl a hosszas buglistán (majd csak kijavítják őket, nem?), és nézzük magát a játékot, az a baj, hogy nem lehet túllépni rajta, mert alig látszik valami a bugoktól. A bugok így maga a játék, beépültek a DNS-ébe, nem idegesítő mellékzörej többé, hanem a kontent szerves része és szépen alakuló negatív legenda egyik alappillére. Mindenesetre térjünk azért rá a játékra, legalábbis próbáljunk meg, és szögezzük le gyorsan: a Fallout 76-nak nem az a baja, ami, illetve, ami lenni próbál. Bárki bármit mond, önmagában semmi baj azzal, hogy Todd Howardék új terepen próbálják ki magukat és a többjátékos kalandtól a túlélőszimulátoron át a hagyományosabb, VATS nélküli FPS-ekig más, ma divatos műfajokkal flörtölnek. Inkább azzal van a baj, hogy nem jutottak túl a flörtölésen és nem döntötték el, mit is szeretnének letenni az asztalra. Így aztán egyszerre próbáltak meg mindent és semmi sem sikerült igazán. Amit kapunk, az egy stílusban és műfajban is vegyes (mondhatni, mutáns, hehe) előzmény-spinoff-továbbgondolás, amely nagyon sokat ígér és végül szó szerint egyedül hagy. Például azzal ígér nagyon sokat, hogy pont úgy kezdődik, mint egy igazi Fallout-játék, ez pedig (rögtön a videojáték-történelem leghíresebb mondatával: “War… war never changes”) mindenkit izgalmi állapotba hoz, aki játszott már eggyel is. Hogy aztán felébredj a 76-os bunkerben, ahol búcsúbuli volt (eljött ugyanis a Reclamation Day, azaz a nap, amikor a lakók visszafoglalhatják a sugárfertőzött, de már élhető külvilágot), senki sehol, összeszeded hát magad és a cókmókod némi szájbarágós, de szerencsére gyors tutorialnak hála, aztán kilépsz a világba (ez minden epizód legkúlabb pillanata volt eddig), és aztán nos… nem történik semmi. És ez bizony így is marad. Van egy laza szövésű és tét nélküli történet, amit követhetsz (ezúttal nem kell senkit megmentened, csak követned a bunker elöljáróját, és gyűjtened a nyomokat, amiket maga után hagyott), illetve vannak mellékküldetések, napi és heti kihívások, közösségi események és így tovább, semmi meglepetés a Destiny és a The Division után. Nagyjából ennyi. Ja, ott van a többi játékos, akivel szövetkezhetsz (harcolni velük nem érdemes, ez a játék nem erről szól és ezzel önmagában nincs semmi baj) a közös küldetésektől a közös zenélésig (ez utóbbi mondjuk nagyon vicces!), világraszóló barátságokat azonban nehéz kötni, már csak azért is, mert hús-vér szereplővel még az elvileg megtelt szervereken is nehéz összefutni. (Barátokkal elvileg jobb élmény, én ezt nem tudtam kipróbálni, mert sajnos egyetlen barátom sem volt kíváncsi a Fallout 76-ra, még a fekete péntekre fogott, valójában azonban nyilván a rettenetes kritikák miatti leárazások után.) Mi lesz itt, ha elkezdenek tényleg elpártolni?!

Száz óra magány

És itt érkeztünk el az új Fallout legnagyobb ellentmondásához. Ez az elvileg élő, lélegző többjátékos világ konkrétan a legüresebb és legmagányosabb, amit videojátékban valaha láttam, főleg olyanban, amely folyamatos emberi interakciókkal kecsegtetett. A fel-felbukkanó játékosokon kívül nincs benne egyetlen élő emberi lény is, kommunikálni kizárólag robotokkal, számítógépes konzolokkal tudunk, illetve hátrahagyott szövegeket olvasni. Ezt persze más játékokban (mint a már említett Rust, vagy az Ark – Survival Evolved) már megszokhattuk, egy Fallout-epizódban, ahol a nem játékos (emberi) karakterek voltak a legérdekesebb, nagyon-nagyon fájdalmas ez. A többi túlélőjátékban ezt értettük: egyedül vagy, mindenki ellened, mindenhonnan veszély les rád, maradj életben! A 76-ban viszont csak simán tanácstalanul lődörögtünk. Esetleg bázist építettünk, mert az a negyedik résztől eltérően ezúttal kötelező. Nem tesz jót kicsi hátizsák (értsd: szűkös inventory), az, hogy az imádott, időlelassítós-célzós V.A.T.S. rendszer ezúttal nem szünetelteti a harcot (ez mondjuk érthető: online játékról van szó), és hogy figyelni kell az éhségre és a szomjúságra is, de ez még akár hasznára is válhatna: ha máshol nem, a Red Dead Redemption 2-ben megtanultuk, hogy mindez lehet értelmes, hasznos kifejezőeszköz is, nem csak büntetés, ami fölöslegesen nehezíti a játékot. Itt viszont sima plusz macerának érződik. Oké, azt hiszem, kipanaszkodtuk magunkat. Úgyhogy jöjjön is a de, és ez szerencsére egy elég nagy de. Szóval: De. A Fallout 76 még így is néha működik, és amikor működik, akkor nagyon jól működik. Vannak pillanatok, amikor minden összeáll: amikor egy kicsit eltűnnek a bugok, amikor nem foglalkozunk a kihívásokkal, a küldetésekkel, csak barangolunk össze-vissza, figyelünk az egyébként nagy gonddal összerakott környezetre (az elhagyatott lakóházak némelyike telitalálat), a fényekre, az erdőre (a játék jóval a negyedik rész előtt játszódik, szóval a világ sokkal bizalomgerjesztőbb) és az egyébként végig nagyszerű zenére. Ilyenkor pedig egy kicsit eszünkbe jut, miért is szerettünk bele anno a sorozatba – hogy aztán beleütközzünk egy láthatatlan falba, vagy átsétáljunk egy tereptárgyon. Ki tudja, talán egyszer megjavítják. Láttunk már ilyet: nagy túlélőket, akik a nehéz (vagy katasztrofális) indulás után feltornászták magukat elfogadható (The Division), nagyon jó (Destiny) vagy lenyűgöző (No Man’s Sky, bárki bármit mond!) szintre. A fejlesztők nyilván nem hagyják magára a Fallout 76-ot sem. Jelenleg azonban a játék legjobb része az ígéret, hogy egyszer teljes értékű, élvezetes csomag lesz. Ezzel pedig sajnos el is mondtunk mindent. A játékot – és minden létező kapcsolódó termékét – itt tudod megvásárolni.