Megérkezett az AMOLED kijelző a Garmin túra okosórájába is, leteszteltük hát az Instinct 3 modellt.

A Garmin Instinct 3 (45 mm) AMOLED a hivatalos neve ennek a modellnek – ahogy szélesedik az amerikai gyártó palettája, úgy válik egyre hosszabbá az elnevezés is. De hogy mélyebbre nézzünk ennek, maga az Instinct széria kültéri kalandokra készült, túrázásra, teljesítménytúrákra, sátorozásra, olyan aktivitásra, ahol jól jön a hosszú üzemidő és hozzá az ellenálló készülékház. Ez már a harmadik szériája a családnak és kétféle kijelző típussal érhető el, ezért is szerepel a termék nevében az AMOLED szó, ez a klasszikus színes megjelenítő, nagyon szép színekkel és magas fényerővel. A másik verzió a Garmintól megszokott MIP transzreflektív megjelenítő, ami az Instinct esetében szürkeárnyalatos kijelzést jelent és a fény visszaverése által válik olvashatóvá, de mellette természetesen belső háttérvilágítással is rendelkezik. Méreteket tekintve két opciót kaptunk, 45 mm-es és 50 mm-es tokozást, tesztünk alanya az előbbi. (Az olcsóbb Instinct E modellből létezik kisebb, 40 mm-es kiadás is).

Garmin Instinct 3 AMOLED okosóra teszt: túrára fel

A kalandokhoz látványos szín is jár. Bár van belőle klasszikus fekete, de készült egy szürke-narancs árnyalat, valamint tesztünk alanya, amely világoszöld alappal rendelkezik, narancssárga elemekkel.

Maga a kijelző 30 mm-es, amihez a szokványos 390×390 képpontos felbontás társul, erre különösebb panasz nem lehet. Ami fontos, a többi AMOLED-es Garminhoz képest az Instinct 3 nem kapott érintős funkciót, kimaradt ez a funkció, kizárólag gombokkal vezérelhető. A kijelzőt kémiailag erősített üveg borítja.

Garmin Instinct 3 AMOLED okosóra teszt: túrára fel

A 45 mm-es szálerősített polimer tokozás fém elemeket is kapott, illetve az outdoor érzés kedvéért és a megfelelő 10ATM vízállóságért az előlapon látványos csavarokat is találunk. A széles keret miatt a kijelző elsőre kicsinek hathat, de a hétköznapi életben hamar hozzá lehet szokni.

A Garmintól megszokott klasszikus ötgombos vezérlés érhető el, a jobb oldalon kettő, a bal oldalon három gomb leosztással, a gyártó legtöbb sportórája ezt a hagyományt követi hosszú évek óta. 

Garmin Instinct 3 AMOLED okosóra teszt: túrára fel

Az óra felső részébe bekerült a zseblámpa funkció, két fehér és egy piros LED beépítésével, amely fényereje elég komoly. A legtöbben először legyintenek, hogy minek kellene ilyen funkció, azonban a hétköznapok során nagyon hamar hozzá lehet szokni, hogy a sötétebb helyeken egy mozdulattal bekapcsolható és komoly segítséget nyújthat. Túrázás, sportolás esetén napnyugta után is hasznos, akár az út követéséhez, de figyelemfelhívásra is. 

Garmin Instinct 3 AMOLED okosóra teszt: túrára fel

A szilikon szíj világoszöld, a csat szürke, míg két narancssárga bújtató egészíti ki, így teljesen látványos az Instinct 3 AMOLED óra ebben az árnyalatban, sokan megbámulják az ember csuklóját. Nemhiába, ez inkább egy túra óra, mint sem egy elegáns, üzleti megoldás (persze kínál akár ilyet is a Garmin).

Az óra hátoldalán az Elevate V4-es optikai szenzorcsoportot találjuk, ez szolgál a pulzusmérésre és a véroxigénszint mérésre – bár hozzá kell tenni nem ez a legújabb fejlesztés a gyártónál, hiszen már elérhető egy ideje a V5-ös szenzorcsoport is.

Garmin Instinct 3 AMOLED okosóra teszt: túrára fel

A hardver mellett a kiszolgálást szoftver oldalon a Connect alkalmazása látja el a Garminnak, amely nem csak az Instinct 3 AMOLED-et kezeli, hanem magát az egész gyártói ökoszisztémát, így ha esetleg a gyártótól van más termékünk, mérleg, kerékpáros computer, lámpa, stb., akkor azokat is láthatjuk benne.

A Connect alkalmazás főoldalán minden manapság fontos egészségügyi adatunkat láthatjuk, a személyre szabhatóságnak köszönhetően pedig beállíthatjuk hogy mi az ami számunkra fontos.


A Body Battery érték mellett olyan fontos adatokat láthatunk, mint a 24 órás pulzus adat, a a HRV érték, a stressz szint, az alvási adatok.

És persze elérhetők a sport aktivitásokhoz tartozó tevékenységi adatok, amelyekről rendkívül sok adatot szolgáltat a Instinct 3 AMOLED. Egyaránt ideális akkor, ha túrázunk, futunk, kerékpározunk, akár úszunk, vagy valamilyen egyéb beltéri aktivitást végzünk.

A beépített GPS megoldások kellően pontosak, egy sűrű erdőben is nagyon hamar megtalálja a jelet az óra induláskor és jól követi az útvonalat a rögzítés során. Mivel outdoor óra, ezért ez kifejezetten fontos funkció. Az útvonal nyomvonala pontos volt és a szintemelkedést is jól bírta. A nagy fényerejű kijelző pedig napsütésben is olvasható marad. Amit hiányolhatunk esetleg, az az órába épített térkép – ezt több Fenix és Forerunner modell is megkapta,  az Instinct sorozat viszont továbbra is csak vaktérképpel operál. Viszont ha egy útvonalat tartalmazó gpx fájlt adunk hozzá az órához a Connectben, az tud majd navigálni minket, csipogással értesít amikor kanyarodni kell. Az okostelefonra telepíthető ingyenes Garmin Exploree alkalmazással viszont offline térképkezelésre is van lehetőség (nincs szükség mobilnetre!). Például gyorsan összerakhatók és az órára átküldhetők útvonalak, vagy akár pontok megjelölése is egyszerűen lehetséges.”

Garmin Instinct 3 AMOLED okosóra teszt: túrára fel

A legújabb okosfunkciók közül nem került bele a Bluetooth-hívás, tehát a csuklónkon nem bonyolíthatunk le telefonbeszélgetést (az új Fenix 8 széria már tudja ezt). Van viszont Garmin Pay, így bármerre is túrázunk, bankkártya nélkül is fizethetünk, csak az órát használva érintéssel.

A korábbi Instinct modellek főleg MIP kijelzőt használtak, az Instinct 3 AMOLED viszont egy 30 mm-es AMOLED panelt. Ez viszont nem látszott meg az üzemidőn, ugyanúgy hihetetlen hosszan működött egy feltöltéssel. Ha sokat sportolunk a szabadban (értsd ezt úgy, hogy 10-12 órát egy héten), akkor is beéri heti egy töltéssel, míg okosóra üzemmódban akár 2,5 hétig is képes működni. A hátoldalán található, Garmintól megszokott egyedi csatlakozó nem maradt el, továbbra sincs vezeték nélküli töltés. A dobozban már USB-C-s végű töltőkábelt kapunk.

Garmin Instinct 3 AMOLED okosóra teszt: túrára fel

A Garmin Instinct 3 AMOLED szépen követi a trendeket. Megtartotta a sorozat korábbi, robosztus, különleges stílusát, amelyet az okosórák kevésbé szoktak viselni. Mindeközben viszont minden fontosabb olyan alap okosóra szolgáltatást megkapott, egy jól jöhet a hétköznapokban és a hiányosságok ellenére is népszerűbb lehet az elődeinél.