A HMD 2016-ban kezdte meg a működését Finnországban, és már akkor is a Nokia márkanevet licencelte. 2023-ban bejelentették az első saját márkás HMD okostelefonjukat, miközben ugyanezen év végén elbúcsúztak a Nokia név alatt forgalmazott utolsó készüléktől is. 2024-ben érkezett a cég legerősebb modellje, a HMD Skyline, és ebben a tesztben most ennek a készüléknek a tulajdonságait járjuk körbe.
Tartozékok és külső dizájn
A dobozból kibontva gyorsan szembetűnt, hogy a töltőfej sajnos nincs benne. Csak egy USB-C kábel és egy SIM tű várja az új tulajdonosát. Persze nem lehetetlen, hogy egy töltőfej is simán elfért volna a dobozban, de hát ez már a szokásos „csökkentett kiszerelés” manapság. Egyébként a szokásos apróságokon kívül egy többnyelvű üzembehelyezési útmutató is lapul a dobozban.
A telefon kinézete egyáltalán nem unalmas! A teljesen szögletes keret és a lekerekített kijelző egyedi dizájnt ad neki. Ha pedig választani szeretnénk a színekkel, akkor ott a klasszikus „twisted black” és a szuper feltűnő neon pink verzió, nálunk a fekete modell volt a tesztalany.
A jobb oldalon találjuk a hangerőszabályzót és az ujjlenyomat-olvasós bekapcsoló gombot. Az alján található a SIM/MicroSD tálca, egy mikrofon nyílás, egy 2.0-ás USB-C csatlakozó és egy hangszóró is helyet kapott. A jobb oldalra egy testre szabható gomb került, ami alapértelmezetten nyomva tartva némíthatja a telefont, kétszeri gyors nyomásra pedig bekapcsolhatja a zseblámpát. A telefon tetején pedig egy második mikrofont rejtettek el. A bekapcsoló gomb és a testre szabható gomb textúrája különbözik, a bekapcsoló gomb sima felületű, a testre szabható gomb felülete pedig bordázott. Ez a két gomb a kerettel egyszintbe van süllyesztve, a hangerőszabályzó gombbal ellentétben, ami picit kiáll az oldalkerettől. A készülékház IP54-es por- és vízállósági besorolást kapott.
A Szögletes keretbe egy lekerekített sarkokkal rendelkező 6,55 hüvelyk átmérőjű kijelzőt raktak. Ezt az 1080×2400 pixeles Full HD+ felbontású pOLED megjelenítőt Gorilla Glass 3 üveg védi, aminek maximális képfrissítési sebessége 144Hz és 1000 nit csúcsfényerővel rendelkezik. A szelfikamerát egy kör alakú kivágás mögé helyezték, fölötte pedig egy vékonyka hangszórórács található. A hátlap matt felületű, aminek közepén helyezték el a HMD logót és a szögletes alakú kameraszigetet.
Könnyen javítható
Ami különlegessé teszi a HMD Skyline-t, az a Gen2-es javíthatóság. Ez azt jelenti, hogy nem kell egy szervizbe rohannunk, ha valami elromlana: az akkumulátor, kijelző vagy hátlap cseréje viszonylag könnyen megoldható otthon is. Elég csak eltávolítani a készülék alján található csavart, és már pattinthatjuk is le a hátlapot.
Kamera, multimédia
A hátlapi kameraszigeten összesen három darab lencse található. A főkamera 108 MP-es és optikai stabilizátorral rendelkezik, mellé kapunk egy 50 MP-es maximum 4x-es optikai nagyítással rendelkező teleobjektívet, valamint egy 13 MP-es ultraszéles egységet. A kamerák mellett találunk egy LED-es villanót is. Az előlapi szemkövető kamera 50 megapixeles és autofókuszt is kínál, videórögzítést 4K felbontásban maximum 30 FPS képkockasebességgel tud.
Az elkészített fotók megfelelő fényviszony mellett elég jónak mondható, a kétszeres, háromszoros és négyszeres zoomfotó is szépen sikerült.
(Eredeti képméret és kicsi képeken a kétszeres, háromszoros és négyszeres zoomfotó)
(Eredeti képméret és kicsi képeken a kétszeres, háromszoros és négyszeres zoomfotó)
Az éjszakai fotózás nem az erőssége, gyenge fényviszonyok mellett készített képekkel sajnos meggyűlik a baja, nem túl részletgazdagok és élesek a fotók.
(Éjszakai fotó)
A sztereó hangzás remekül szól, az OZO playbackkel pedig a hanghatás is beállítható, de néha tapasztalható, hogy közepes hangerő vagy annál hangosabb használat közben a hátlap enyhén rezonál.
Ezt némileg úgy lehet csillapítani, hogy az alapból engedélyezett hangerősítést kikapcsoljuk.
HMD Skyline és a Snapdragon 7s Gen 2
A HMD jelenlegi csúcskészülékét a felső-közép kategóriás Snapdragon 7s Gen 2 lapka hajtja, ezt a chipet 2023 szeptember 15-én jelentették be és 4 nanométeres folyamattechnológiával gyártják. Ez az egység 4 darab 2400 MHz-es Cortex-A78 és 4 darab 1950 MHz-es Cortex-A55 magból épül fel. A készülékben 12GB RAM memória és 256 GB tárhely áll rendelkezésünkre, micro SD kártyahelynek köszönhetően bővíthető a tárhely maximum 512GB memóriakártyával. Micro SD bővítés esetén nincs lehetőség második fizikai SIM használatára. A grafikus feladatokért pedig egy Adreno 710 felel. A HMD SKYLINE nagyon jól kezelte a hőelvezetést, egyáltalán nem tapasztalható akkora melegedés, ami miatt a teljesítményt kellene visszavenni. A jó hőelosztásnak köszönhetően a teljesítményt folyamatosan stabilan tartotta.
(3D Mark Wild Life stressz teszt)
A Call os Duty Mobile játék grafikai beállításánál a részletesség maximum csak High lehet, de emelett a kékocka sebességet legalább ki lehet maxolni.
(Call of Duty mobile grafikai beállítása)
(Az AnTuTu 10.3.4 tesztprogramban elért eredménye: 594509 pont és Geekbench 6 tesztprogram egyszálas és többszálas eredménye: 1030/3027 pont)
Akkumulátor és üzemidő
A cserélhető 4600 mAh akkumulátor QC4.0 és PD3.0 PPS-kompatibilis 33 W-os gyorstöltést támogat. A Qi2-tanúsítványnak köszönhetően pedig 15 W-os vezeték nélküli töltést és érdekessége még, hogy 5 W-os vezeték nélküli fordított töltést is támogat. A teljes feltöltés nagyjából 1 órát vesz igénybe, az üzemidőt tekintve pedig hozza a 1,5-2 napot átlagos használat mellett. Az akkumulátorkímélő módon felül kapcsolhatunk szuper akkumulátorkímélő módot is, ilyenkor csak az alapvető funkciók működnek (hívás, üzenetküldés, hálózati kapcsolat). Ezen felül korlátozhatjuk a maximális töltöttségi értéket 80%-ra az akkkumulátorvédelem funkció bekapcsolásával.
Szoftver és DETOX mód a HMD Skylineban
A rendszer Android 14 alapokon nyugszik és szerencsére a Google alkalmazásokon kívül nincs sok fölösleges előre telepített applikáció. Az egyik ilyen a Facebook, a másik pedig egy gyári applikáció a HMD my device, ahol az eszközállapotot ellenőrízhetjük. A szoftver érdekessége a DETOX mód, ahol az értesítéseket részletesen testreszabhatjuk. Szabályozhatjuk, hogy mely alakalmazások vagy alkalmazáskategóriák legyenek tiltva, illetve beállíthatunk névjegy némítást is. A DETOX módot ütemezhetjük is és beállíthatunk külön hátteret is. Ez a mód a sterreszes időszakokban jön jól, hogy tudjunk relaxálni.
(DETOX mód testreszabása)
Az egyéni gomb beállítása a menüből érhető el és nagyon egyszerűen módosítható a kívánt funkció. Ezek a funkciók közül a bekapcsoló gomb dupla megnyomására is tetszőlegesen állíthatunk be. A gyártó a készülékhez két főverzió és 3 év biztonsági frissítést ígér, ami nem valami acélos.
(Egyéni gomb és a bekapcsoló gomb testreszabása)
Adatkommunikáció
A telefon Maximális hálózati sebessége az 5G, a Bluetooth 5.2 szabványú és az LE Audio is támogatott, ami javítja a Bluetooth hang teljesítményét. A pontos helymeghatározáshoz a GPS/A-GPS, Galileo L1/L5 dual band, GLONASS, BDS műholdas rendszereket használhatjuk. A HMD Skyline Type-C USB portja 2.0-ás adatátvitel sebességű, és itt van analóg hangkimenet és OTG funkció is. A wifi pedig tudja a 802.11 b/g/n/ac/ax/6e (2×2 MiMo) szabványokat, és az NFC is támogatva van.
A Quic Share funkció a készüléken nagyon jól működött, a közelben lévő készülékre könnyen küldhetünk fájlokat.
Összegzés
A HMD Skylineról elmondható, hogy nem egy szokványos dizájnnal rendelkezik. Az egyéni gomb és a Gen2-es javíthatóság érdekes dolog, a kamerának köszönhetően pedig nem kell félresikerült fotókat törölgetni a galériából.
Hardveres téren alternatívaként a Redmi Note 13 Pro 5G vagy a Motorola Edge 50 Fusion készülékeket jelentősen olcsóbban vásárolhatjuk meg.
A HMD Skyline készülék webshopunkban elérhető fekete és rózsaszín változatban.