Iron Harvest teszt

Végre elkészült a világhírű társasjáték videójátékos adaptációja, az Iron Harvestnek pedig nincs oka a szégyenkezésre.

Az eredetileg Jakub Różalski munkáiból készült társasjáték (Scythe) végre videójáték formájában is napvilágot látott idén ősszel. Rajongók ezrei követték végig a hosszú évek munkáját felölelő fejlesztést, hiszen megannyi koncepcionális rajzzal kezdve egészen az alfa, majd a béta tesztfázisairól is folyamatosan tájékoztatták, illetve bevonták a nagyérdeműt a King Art stúdió munkatársai. Aztán egyszer csak jött a remek hír, a német srácok szeptemberre sikeresen elkészültek játékukkal. Az RTS-műfaj szerelmesei természetesen tűkön ülve várták az Iron Harvestet, és nem véletlenül – a huszadik század első felét bemutató játék ugyanis némi csavarral mutatja be a történelemkönyvekből ismert formulát, mialatt a játékmenet alapjait a méltán híres Company of Heroes sorozatból kölcsönzi.

A fűszert ezúttal a „dieselpunk” körítés adja, ami lényegében egy olyan művészeti irány, ahol keveredik a steampunk és az adott korra jellemző technológiai szint. Ahogyan a steampunkot a viktoriánus anglia és a gőzgépek egyvelege adja, úgy a dieselpunk az 1900-tól egészen az 1950-es éveket felölelő időszak alternatív változatát takarja. Egy olyan fikció, ahol – jelen esetben – a gázolajjal meghajtott gépezetek sokkal nagyobb ívű fejlődésen estek keresztül, mint a valóságban. Az Iron Harvest azt mutatja be, hogyan alakulhattak volna a huszadik század elejét-közepét beborító fegyveres konfliktusai vagy gazdasági és geopolitikai eseményei, ha akkoriban egyes ágazatok egy bizonyos fejlettségi szinten lettek volna.

A King Art alkotása lényegében nem más, mint egy stratégiai köntösbe bújtatott háborús dráma. Ebben az univerzumban Nicola Tesla, a híres feltaláló sorsa teljesen máshogy alakult, mint az általunk ismert valóságban. Az elektromosságot hátrahagyva a tehetséges fizikus egyenesen a robbanómotoroknak szentelte karrierjét, így a századfordulón bekövetkezett iparosodás teljesen más íven ment végbe. Ahogyan a gazdaság, úgy a hadászat szintén óriási fejlődésen esett át, így első világégésre már különböző pusztító mecheket állítanak hadrendbe. Bár az első világháború még mindig a modern történelem legvéresebb fegyveres összezörrenését jelenti, viszont a számos hadi vívmánynak köszönhetően közel sem esett annyi ember az áldozatául. Mivel nem merültek ki olyan szinten a hátországok erőforrásai, ezért a konfliktus következményei teljes máshogy csapódtak le egyes országokban. Példának okáért az oroszoknál (Rusviet) nem ment végbe a munkásmozgalom forradalma Leninnel az élen, így a fehér és vörös terror helyett megmaradt a császárság II. Miklós cár (és bizalmasa Raszputyin) vezetésével.

Az összesen három frakciót felvonultató Iron Harvest első fejezetében a lengyelekkel (azaz Polaniával) leszünk, az etap történéseit pedig konkrétan Anna szemszögéből fogjuk végigkövetni. A fiatal lány kampánya egyrészről Polania felszabadítását dolgozza fel az elnyomó Rusviet hadseregtől, másrészről Tesla Műhelyének felkutatását. A titkos labor eszközeit megtalálva olyan erővel ruházza fel birtoklóját, amivel a jövőben bárkit képes lesz legyőzni. Ha végeztünk Anna az első fejezettel, akkor következnek a Rusviet, majd a Saxony (Németország) hadjáratok, amelyek közvetlen folytatásai lesznek a cselekménynek. Természetesen mindegyik frakció más és más egységekkel, mechekkel rendelkezik, így a sikerért különböző játékstílust kell majd alkalmaznunk. Bizony, nem lesz egyszerű győzelemre vinni az adott népet, mivel a játék már normál nehézségi fokozaton meg tudja izzasztani a harcedzettebb stratégákat is. Bár a sztoritól többet nem szeretnék elárulni, azt azért meg kell említeni, hogy a zsánerhez képest egy kimondottan hangulatos, kiválóan prezentált és megfelelő játékidővel ellátott történetet hegesztettek össze a németek. Külön öröm az ürümben, hogy a teszt írásakor mindhárom kampány megkapta a kooperatív támogatást, mondanom se kell mindez mennyit ad hozzá az egyébként sem csekély játékélményhez.

Jótól nem szégyen kölcsönözni és így van a tesztalanyunk estében is, hiszen az alapok egészen konkrétan a Company of Heroes-ból lettek átvéve. A játékmenet legfőbb tartópillérjei tehát az agresszív terjeszkedés, a vas- és kőolaj pontok elfoglalása, valamint ezeknek megtartása lesz. Egy minimális bázisépítést azért kaptunk a készítőktől, ez összesen három védelmi és kiképző épületet jelent, amik mellé a mérnökökkel tudunk építeni homokzsákot, drótkerítést, de tetszés szerint (és a védelem maximalizálásáért) bármikor aláaknázhatjuk a főbb pontokat. Az ellenfelek itt is hátrahagyják a fegyvereiket, ezáltal a legolcsóbb szakaszokból bármikor ütőképesebb egységeket faraghatunk. Ügyes újításként funkcionál, hogy a megsemmisült robotok roncsait szétkaphatjuk némi plusz nyersanyagért, de az igazi buli akkor kezdődik (és játék ilyenkor él igazán), amikor végre tobzódunk a vasércbe és hadrendbe állíthatjuk a gigantikus mecheket valamelyikét. Ezek azok a gépek, amik könnyűszerrel átgyalogolnak a posztszovjet (bocsánat, posztrusviet) paneltömbökön, amik pár célzott lövéssel bármilyen fedezék mögül kirobbantják az ellenséget. Ellenben az ilyen tűzerő rengeteg türelembe kerül, mivel borzasztóan lassan szedik robusztus lábaikat a harcmezőn.

Ha pedig Company of Heroes, akkor szót kell ejtenünk a fedezékrendszerről, hiszen a második világháborús cím egyik legfontosabb jellegzetességéről van szó. Nos, talán ez az egyetlen gyenge eleme King Art alkotásának, mivel az egységek fedezék mögé utasítása közel sem megy olyan flottul, mint ahogyan kéne. Ráadásul az egész rendszert alapjaiban teszi még kritizálhatóvá, amikor megjelennek az első (kisebb) robotok, mivel némelyikük játszi könnyedséggel képes kirobbantani még a veterán katonáinkat is a legvastagabb falak mögül. Ettől függetlenül túl sok mindenbe nem tudok belekötni; a látványvilág magáért beszél, a fizika talán még sosem volt ennyire élethű egyetlen RTS-ben sem, az eredeti fekete-fehér háborús felvételeket megbabrált átvezetők pedig hibátlanok lettek. Az in-game videókból dettó kihozták a maximumot a német fejlesztők és nem mellesleg a különböző hanghatások, zenei témák szintén hozzák a kötelezőt. 

Összességében azt kell mondanom, hogy pozitívan csalódtam. Borzasztóan semlegesen álltam a játékhoz, hiszen nem kimondottan vagyok mech-rajongó, ráadásul a steampunk és a hasonló műfajokkal ki lehet kergetni a világból. Nem gondoltam volna, hogy egy „tripla A” kategóriás stratégiát fogok kapni, ami nagyszerű sztorival, kiváló prezentációval és vaskos szavatossági idővel rendelkezik – a készítők ugyanis nem hagyják magukra a rajongókat, folyamatosan érkező pályákat, kihívásokat ígérnek a nem túl távoli jövőben. A néhány hét múlva érkező Age of Empires III: Defintive Edition-ig kiváló választás az Iron Harvest, a stratégiák szerelmeseinek pedig egyszerűen vétek lenne kihagyni.

További stratégiai játékokért kattints ide!

Az Iron Harvest szeptember 1-én, Xbox One, PlayStation 4 és PC platformokra jelent meg, mi az utóbbi platformon teszteltük. A tesztpéldányt a Magnew biztosította!

 

112091cookie-checkIron Harvest teszt