Itt az első windowsos Samsung Galaxy tablet

A Samsung berkein belül a Galaxy jelzés az első androidos modellek megjelenése óta a zöld robotos rendszerrel ellátott telefonok vagy tabletek kiváltsága volt, ám úgy tűnik, a gyártó tablet vonalon nyit a Windows 10 felé, melyhez nem kívánta új sorozatot indítani. A prémium táblagép egyértelműen az iPad Pro, Surface Book, vagy nemrég bejelentett ThinkPad X1 tablet ellenfeleként indul.

samsung_galaxy_tabpro_s_02_MMM

A Galaxy TabPro S 12 colos, 2160 x 1440 pixeles kijelzője szokatlan a Windows tabletek világában, a panel ugyanis Super AMOLED technológiával készült, ahogy azt az androidos modelleknél a Samsungtól egyre több készülék esetében megszokhattuk. A központi egység egy Intel Core M, melyhez 4 GB rendszermemória, egy 128 vagy 256 gigabájtos SSD, valamint beépített GPS és NFC egységek társulnak, igény esetén természetesen LTE modemmel készült verzió is megvásárolható lesz.

Fizikai csatlakozókból magán az eszközön mindössze egyetlen USB Type-C aljaztot kapunk, melyet egy külső hub segítségével tudunk Type-A és Type-C USB bemenetekre és HDMI kimenetre osztani. Ennél is lényegesebb kiegészítő lehet azonban a billentyűzetes tok is, mely a “notebook-mód” használatához szükséges támasztékot is magában rejti, a fizikai gombokból álló klaviatúra alá touchpad is került.

samsung_galaxy_tabpro_s_01_MMM

A Windows 10-es operációs rendszer nem kapott egyedi arculatot a gyártótól, egyedüli extra funkcióként a biometrikus azonosítással rendelkező Galaxy okostelefonok kulcsként történő használata emelhető ki, maga az eszköz ugyanis nem tartalmaz ilyen modulokat, így egy ujjlenyomatolvasóval történő védelemhez egy ilyen egységgel ellátott Samsung okostelefont érdemes beszerezni.

A Samsung Galaxy TabPro S februártól már a boltok polcain is fellelehető, ám egyelőre azt nem tudni, Magyarországon megjelenik-e és ha igen, milyen áron.

38670cookie-checkItt az első windowsos Samsung Galaxy tablet