Megérkezett a frissített 5S és az olcsó(bb) 5C is. Meglepetés nincs, nézni azért van mit.
Az Apple szokásos szeptemberi hacacáré keretein belül bemutatta az új ketyeréket. Meglepetés nincs, hiszen nagyjából mindent tudtunk már, de azért így összeszedve és a készülékeket látva mégsem lehet elmenni szó nélkül az új „i” ketyerék mellett.
Az új nagyágyú, az iPhone 5S
Bár kívül nem sokat változott (a cég hagyományaihoz híven), belül komoly fejlesztésen esett át az 5S. Ez ugyanis a világ első 64 bites rendszert használó telefonja, ami a vadonatúj és bivalyerős A7-es processzornak köszönhetően kétszer erősebb, mint az előd. Természetesen a hardver mit sem ér szoftver nélkül, így immár élőben is megtekinthettük a nyáron bejelentett iOS7 operációs rendszert. Az új központi vezérlőpult, dizájn és csengőhangok, valamint a közösségi alkalmazások integrálása mellett az egyik legfontosabb hír, h0ogy szeptember 18-án indul az iTunes rádió is, ami ismét nagy durranásnak ígérkezik az online zenevásárlás megreformálása után. Az iPhone 5S kamerája is sokat fejlődött és bár a cég nem tart lépést a megapixelhajhászokkal, azért komoly előrelépés a másodpercenként 120 képkocka rögzítésére képes (természetesen HD-ban) 8 megapixeles megnövelt pixelméretű szenzor. Az új iSight kamera mellett található LED villanó fénye alkalmazkodik a témához és az alanyok bőrszínéhez. Ezen felül mindenképp meg kell említenünk az egy szem előlapi gomb ujjlenyomat olvasó funkcióját, ami felváltja a kezdőképernyő zárának feloldását, de helyettesíthető vele az egyes Apple szolgáltatásokhoz tartozó jelszó is. Az iPhone 5S három színben (az arany szín új) pontosan ugyanannyiba fog kerülni, mint az előd, 199 dollár a 16GB-os, 299 dollár a 32GB-os és 399 dollár a 64GB-os verzió és mindhárom készülék szeptember 20-ától lesz elérhető.
A kistesó, az 5C
Egy új jövevényt köszönthetünk az iPhone 5C személyében, ami lényegében egy műanyag burkolatba zárt iPhone 5 és az előzetes gyorstesztek alapján igazán minőségi darab a plasztik (pontosabban polikarbonát) burkolat ellenére. Kicsit vastagabb és nehezebb, mint az előző 5-ös, de köszönhetően az olcsóbb alapanyagoknak és az ezzel járó alacsonyabb gyártási költségek, már 99 dollárért hozzájuthatunk a 16GB-os modellhez, míg 199 dollárért kapjuk a 32GB-os „csúcsmodellt”. Az 5C öt szikrázó színben lesz elérhető szintén szeptember 20-tól.
Forrás: Media Markt Magyarország