Félig sem tekertük fel a hangerőt, amikor a szomszéd néni már kopogott. Ekkora ereje van. JBL PartyBox 200 teszt. Egyetlenegyszer ütköztem nehézségbe a három hét alatt, amit a JBL PartyBox 200 társaságában töltöttem. (Jobban mondva együtt éltünk.) Rögtön az elején, amikor fel kellett hoznom a lakásba. A ház előtt lomtalanítás, a házban költözés, a lift reménytelen, szédeleghettem fel a negyedikre a lépcsőházban, ami nem vicces, mert a batár, majd’ 20 kilós kartondobozon fogás nagyon nincs, csak az érzés van, hogy nincs mese, meg kell újítanom azt a kondibérletet, mert ez így nem állapot. Vagy beszerzek pár adekvát eszközt otthonra, elvégre konditerem-kompatibilis hangrendszerem lesz otthon. “Kell ez nekem?” – itt tartottam, mire végre sikerült. Tíz perc múlva biztos voltam benne: igen, kell. Sokat méltattuk a JBL hordozható eszközeit a Media Markt Magazinban, de úgy éreztük, a PartyBox megérdemel egy külön cikket. Nem arról van szó ugyanis, hogy a jellegzetes kivitelű és hangzásvilágú hangszórósor egyik (nyilán a legnagyobb) darabjával állunk szemben: ez egy teljesen külön kategória. Adott tehát egy hatalmas, önálló, minimális mennyiségű kábellel működő aktív hangfal meggyőző tulajdonságokkal és borítékolhatóan erős, telt, torzításmentes hangzással. Ahogy a neve is sugallja, házibuli-alapkelléknek szánja a JBL, ez azonban egészen szerény javaslat, a PartyBox 200 (akárcsak a vele megegyező, csak éppen izmos akkumulátorral ellátott PartyBox 300) ugyanis konkrétan mindenre jó. Mindenre is. Egy házibulit elintéz nekünk egy Boombox is, vagy akár egy a méretéhez képest döbbenetes erejű Xtreme Bluetooth-hangfal, szóval csak ezért ne vegyünk PartyBoxot. Sőt, a kisebb lakásokba, és/vagy kartonfallal felszerelt társasházakba óvatosan telepítsük, ugyanis a JBL 70 centi magas (vagy széles, ha fektetjük) hangládája iszonyatosan hangos, a 120 wattos RMS teljesítmény nem kamu vagy marketingfogás, ott van benne mind. Ettől még az persze rajtunk múlik, hogy mekkora hangerővel használjuk, csakhogy a PartyBox egészen letekerve is uralja a szobát, lakást, kertet, autót, hangárt. És még eközben is szinte könyörög azért, hogy használjuk ki és hangosítsuk feljebb. Ha ez nem lenne elég, a vezérlőgombok közt ott virít egy bass boost feliratú is, amely pontosan azt teszi, amit a neve sugall: megtolja az alapjáraton is hangsúlyos basszusokat, méghozzá úgy, hogy minden mást félretol. Szerencsére enélkül kifejezetten kerek, kiegyensúlyozott, a mélyeket nem túl-, csak egy kicsit megtoló hangzása van, egy leheletnyit agresszívebb, mint a többi, kisebb JBL-hangszóróé. (Tudom-tudom, no shit, Sherlock!) A jelátvitel 45-20 000 Hz közötti, ez pedig mindenre elég, főleg, ha az egyébként sem az összetettségéről híres Bluetooth-kapcsolatot használjuk – amit egyébként a JBL is ajánl, hiszen konkrétan egyszerűbb és barátságosabb a vezérlés, mintha kábeleznénk. A PartyBox nagy erénye, hugy hiába egy tömb az egész, ügyes trükkökkel tágas sztereohangzást hoz létre, a klasszikus zenét leszámítva különösebb kompromisszumok nélkül élvezhetjük kedvenceinket, de aki klasszikus zenét hallgat, az nyilván nem PartyBoxot vesz, haladjunk is. A Manu Chaótól a Die Andtwoordon át a Slayerig mindennel kipróbáltam, és egyszer sem éreztem, hogy lemaradnék valamiről, vagy, ha mégis, az a Manu Chao, a Die Antwoord és a Slayer hibája volt, nem a JBL-é. Összességében tehát az alapbeállításokat javaslom, nem kell az a Bass Boost, bár el tudom képzelni, hogy van az a helyzet és az a zene, amikor igenis mindent elnyomó négynegyedekkel és törtekkel kell átmosatni az agyunkat. Akkor biztos jól jön, és ha tíz évvel fiatalabb lennék, lehet, hogy ódákat zengenék róla. Eddig valószínűleg semmi meglepőt nem írtam a PartyBox 200-ról (ez persze egy JBL-termék esetében inkább jó hír), úgyhogy lássuk is, mi mindenre jó még. A dobozba beletúrva találunk például egy feltűnő narancssárga kábelt jellegzetes csatlakozásokkal. Ez nem más, mint egy szivargyújtó-tápkábel, a PartyBox ugyanis pont kényelmesen belefér még a kisebb autók csomagtartójába is, igaz, foglalja is a helyet jócskán. Ezt ugyan nem próbáltam, mert öntudatos, zöld aktivista állampolgár vagyok (értsd: nincs autóm), de ahogy ez a monstrum szól, el tudom képzelni, hogy ügyesen tolja a mélyeket és szivárogatatja a közép- és magas tartományt hátulról, tehát kivált minden gyári autóhifit. A hangfal hátulján a szokásos csatlakozók közt találunk két nagy jack bemenetet: az egyik a mikrofoné, a másik a gitáré. Bizony, a PartyBox ezzel rögtön tökéletes karaoke-kellék, ha valakinek erre van ingerenciája, és szerény gitárerősítőként is működik. Azért szerény, mert az olcsóbb ládákban is megtalálható effektek (különféle torzítások, reverb, hangszín, satöbbi) hiányoznak – egyszerűen csak megszólaltatja az elektromos gitárt úgy, ahogy az magától megszólalna és kész. Aki még csak tanul, annak azonban ez is tökéletes, ha pedig van külön erősítőnk, pedáljaink, effektjeink, akkor egy kisebb házikoncertet is lenyomhatunk. Ezzel azonban még nincs kimaxolva a bulifaktor, ahhoz ugyanis fények is kellenek, és a JBL-től meg is kapjuk őket: az egyébként kifejezetten diszkrét és strapabíró házba körkörös LED-izzókat rejtettek a membránok köré, amelyek különböző funkciókkal kelnek életre. Vagy köröznek, vagy villognak, vagy ekvalizerként működnek a zene hatására, és (szerencsére) ki is lehet kapcsolni őket. Apró, de látványos figyelmesség, hogy a ha halkítunk vagy hangosítunk, a felső LED-kör hangerőkijelzővé változott. Teljesen feltekerni nem mertem, de innen legalább megtudtam, hogy amikor átdörömbölt a szomszéd néni (aki amúgy egész toleráns), a PartyBoxot még félig sem tekertem fel. Tényleg iszonyú ereje van. A PartyBox 200 jelenleg 120 ezer forintért kapható a Media Marktban. Ezzel egyszerre a legdrágább és a legjobb ár-érték arányú JBL-hangfal a piacon. Gondolj bele: nem csak nagyon sokat tud, de képes minden más hangforrást kiváltani a lakásodban.