Total War: Three Kingdoms teszt

A Total War széria legújabb része ezúttal az ősi Kínába kalauzol bennünket, ahol a történelem egyik legvéresebb polgárháborúját kell megvívnunk.

Krisztus után 190-ben járunk, Kínában polgárháborús állapotok uralkodnak. Az egykor csillogó és hatalmas Han-dinasztia az összeomlás szélén táncol, az éhínség, a magas munkanélküliség és a megemelkedett adók pedig szépen lassan a sárgaturbánosok lázadáshoz vezetnek. Bár a parasztfelkelést sikeresen leverték, a császárság képtelen volt egyedül kontrollt tartani az óriási kiterjedéssel bíró ország felett, így a dinasztia akkori uralkodója, Ling engedélyt adott a helyi katonai vezetőknek, hogy autonóm módon szétzúzhassanak minden forrongást az általuk ellenőrzött területeken. Mindez természetesen magával hozta a kormányzás instabilitását, ami szépen lassan fokozatosan növelte a központi hatalom meggyengülését. Évekkel később aztán bekövetkezik a legrosszabb, ugyanis Ling meghalt és a trónt a csupán tizenhárom éves Shao örököli. Az ifjú császár házon belüli megvezetése (a Tíz Eunuch által) nem sokat várat magára, de az igazi fordulópont egy kegyetlen hadvezérhez kötődik, aki meglátja a lehetőséget, hogy közvetve, de magához ragadja a hatalmat.

Dong Zhuo bevonul az akkori fővárosba (Luoyang) harcedzett seregével és eltávolítja Shaot, majd a még nálánál is fiatalabb, a mindössze nyolc éves kistestvérét ülteti a trónra. A Han-dinasztia innentől kezdve már csak papíron uralkodik Kína felett, Xiant egyszerű bábként használja a bitorló hadvezér. A diktátori magaslatokban lévő „uralkodó” rövidesen teljes káoszba vezeti az országot, ennek köszönhetően új hadurak emelkednek fel, akik személyes ambícióikat félretéve és egy koalícióban (a Guandongot) megalakítva, egyetlen célt tűznek ki maguk elé: legyőzni a zsarnokot és a Han-uralkodóházat visszaállítva újból egyesíteni a Távol-keleti országot.

Vajon tényleg sikerül a hatalmi vágyaikat feláldozni egy nagyobb cél elérése érdekében? Aki ismeri a korszak történelmét, az már tudja a sztori végét, de összességében ezt az izgalmas, fordulatos és ármányokkal teli szálat követhetjük végig a Creative Assembly legújabb Total War epizódjában. A széria rajongói nem fognak csalódni, a világtörténelem legvéresebb, közel negyvenmilliós áldozatot követelő polgárháborút zseniálisan dolgozta fel a brit stúdió! Akár több tízezres hadoszlopokat megmozgató ütközetekkel operálhatunk, ahol olyan harci alakzatokat, taktikákat alkalmazhatunk, amilyeneket csak el tudunk képzelni. Ezúttal sokkal mélyebb politikai, illetve átdolgozott diplomáciai-rendszerrel gazdagodunk, aminek keretein belül saját szájízünk szerint manipulálhatjuk a feleket vagy köthetünk erős szövetségeket. Azt már most bátran kijelenthetem, hogy feltupírozott kinézetével, monumentális összecsapásaival, valamint sokrétű játékmechanikájával jelenleg a legjobb körökre osztott stratégia játékát üdvözölhetjük a Three Kingdoms személyében.

A kampányt elkezdve összesen tizenegy hadúr között választhatunk, akiken kívül bónuszként megkapjuk a diktátor, Dong Zhuo-t. Vele viszont csak akkor lehetünk, ha elértük az uralkodó státuszt a kampányba vagy legyőztük a zsarnokot seregestül, mindenestül. Minden vezetőhöz külön nehézség társul, jómagam Cao Cao mellett döntöttem, aki vitathatatlanul az éra egyik legkiemelkedőbb katonai és politikai alakja. Érdemes első nekifutásra Őt választani, hiszen a program se véletlenül társítja hozzá a „very easy” fokozatot.

Még mielőtt belekezdenénk a sztoriba, két játékmód a Records és a Romance között vacillálhatunk. Mind a kettő a történelmi hűséget helyezi előtérbe, annyi különbséggel, hogy előbbit választva hőseink egyszerű katonaként fognak a csatákban részt venni, sőt az ütközetek ezzel még filmszerűbbé válnak. Utóbbi mellett döntve főszereplőink szinte emberfeletti képességek birtokába vonulnak a háborúba. Szerintem érdemes a Romance-móddal elindulni, már csak a látványos és izgalmas párbajok miatt is, amit az ellenség tisztjeivel vívhatunk meg. Amint kihívjuk az opponenst (vagy fordítva), akkor a környezetünkben lévő katonák (hacsak másképp nem rendelkezünk) átmennek szimpla megfigyelővé. Természetesen dönthetünk úgy, hogy fittyet hányunk az íratlan szabályokra és parancsba adjuk bakáinknak a beavatkozást, de ennek azért megvannak a hátulütői. Egyrészt tisztességtelen cselekedetnek minősül, ami negatív hatást vált ki a csapatainknál, másrészt a csökkenő morálon kívül a vezető megítélésén szintén csorba esik. Mindenképpen érdemes megragadni a lehetőséget és kockáztatni, hiszen az ellenséges stratégák legyőzésével gyakorlatilag lerövidíthetjük az ütközetet, ezzel minimalizálva a veszteségeinket.

Karaktereink a sorozathoz hűen a Three Kingdomsban dettó kulcsfontosságúak lesznek, hiszen vezetik, erősítik hadseregeinket, kémkednek az ellenség vonalai mögött, növelik birodalmunk boldogságát, de fittyet hányva a vágyaikra szélsőséges esetekben lázadásokat szíthatnak eddig biztosnak hitt parancsnokaink között. Összesen öt fajta karakterosztályt különböztetünk meg, mindegyikük más és másban jeleskedik, a már jól bejáratott szerepjátékos vonásként pedig folyamatosan fejlődnek. Idővel rangot adhatunk nekik, szintlépésenként képesség pontokat osztogathatunk szét, amivel hatékonyabb vezetőt kovácsolhatunk belőlük. Lehetőségünk van fegyvert, lovat, páncélt vagy segítőt melléjük rendelni, mind-mind növelik hőseink harci vagy politikai erősségét. Képességüktől függően megannyi bónusszal láthatják el az alájuk besorolt hadakat vagy azokat a parancsnokságokat, ahol éppen tartózkodnak. Ha ez nem lenne elég sokrétű, akkor mindennek fejében közülük emelhetjük ki kulcspozícióink egyikébe az arra legérdemesebbet.

Ide tartoznak kémeink, ők a frontális összecsapások helyett a sunyibb megoldásokban jeleskednek. Ügynökeink a hősökhöz hasonlóan szintén különálló karakterek, akik az ellenséges vonalak mögött árnyékban mozognak. Kiváló újítás, hogy időről-időre kémhálózatokat hozhatnak létre, amik segítik a sikeres akciók lebonyolítását, sőt esetenként belháborút robbanthatnak ki. A Three Kingdoms egyik legfontosabb eleme a szereplőinkkel való bánásmód. Egy idő után kénytelenek leszünk ambícióikat kielégíteni, ami a legtöbb esetben egy magasabb tisztség betöltésével érhető el. De mi van akkor, ha ezzel saját magunknak ártunk? Ugyanis bizonyos esetekben pont a legfőbb bizalmasaink (igen, ilyen lehet egykori kémünk is) fogják nekünk a legnagyobb galibát okozni. Ha valaki fokozatosan mássza a ranglétrát, ezzel egyre magasabb pozíciókat tölt be mellettünk, akkor megvan rá az esély, hogy elkezdi bomlasztani tisztjeink társaságát. Mondanom se kell, hogy mindez akár fegyveres konfliktusba torkollhat.

A térképen seregeinket többféle állásban irányíthatjuk; a normál masírozástól az erőltetett meneten át, az ideiglenes táborok felhúzásán keresztül, egészen a lesben állásig – utóbbival csapdát állíthatunk a felénk masírozó csapatoknak. Ha valaki ebben a helyzetben keresztezi utunkat, akkor kezdődik az úgynevezett „ambush-ütközet”, ami szintén átment némi ráncfelvarráson. Az alapfelállás megmaradt: tehát rajtaütéseskor konkrétan oldalba támadjuk az ellenséges egységeket, a trükk abban keresendő, hogy itt minden védekező armada kap egy kivonási pontot, amit elérve, megmenekülhet a szinte biztos haláltól vagy legalábbis a súlyos veszteségektől. Természetesen a szériához hasonlóan ez sem kötelező, bátorságunkat, valamint napóleoni rátermettségünket latba vetve dönthetünk úgy, hogy mindent egy lapra rakva megütközünk a ránk rontó ellenséggel.

Ahhoz, hogy a számos körülöttünk lévő klán erejét egyesítve szálljunk szembe az elnyomó hatalommal szembe kénytelenek leszünk a diplomácia képességünkre támaszkodni. Az előző részekhez képest sokkal komplexebb rendszert dolgozott ki a stúdió, ami már-már tényleg soknak tűnhet, még egy Total Warban is. Természetesen az alapok változatlanok maradtak: dönthetünk háború és béke felett, létrehozhatunk erős kereskedelmi szövetségeket, amiket az érdekházasságokkal tovább formálhatunk. A különböző politikai, gazdasági, kereskedelmi egyezmények ratifikálásán túl az egy legnagyobb diplomácia fegyverünk a betont biztos koalíciók megalakítása, vagy egy már meglévőhöz csatlakozás. Ha egy társulás részesei vagyunk, akkor onnantól kezdve minden fontosabb kérdésben a koalíció fog egyhangúan dönteni, ilyen például az új hadurak felvétele vagy a különböző háborús cselekedetek meglépése. Nagy valószínűséggel csakis ezzel leszünk képesek első körben az északi területek elfoglalásához, Cao Cao manipulációit használva pedig egyszerűbben fogjuk tudni egymásnak uszítani a kiszemelt népeket.

Fontos, hogy amíg egyik frakcióval jót cselekszünk, addig a másik félből ez pont az ellenkező hatást válthatja ki – nincs mese, nem lehet mindenkinek megfelelni. Ahhoz, hogy megpróbáljunk a lehető legelőnyösebb alkut megkötni, figyelnünk kell a partner tulajdonságaira, viselkedésére. Gazdag, szegény, agresszív, megbízható, mindegyikükhöz máshogyan kell viszonyulnunk. A hozzánk fűződő kapcsolataikat döntéseinkkel, viselkedésünkkel árnyalhatjuk, illetve az egyes tulajdonságaikhoz mérten lesz célszerű velük tárgyalni, majd ezeket figyelembe véve üzletelni.

A körök alatt nemcsak politizálhatunk, toborozhatunk és építkezhetünk, hanem a reformok fülön technológiákért, fejlesztésekért kutathatunk. Öt körönként rakhatunk a játékstílusunkhoz legközelebb állóra, legyen az: hadászat, filozófia, kereskedelem, mezőgazdaság, kormányzás vagy az infrastruktúra. Persze elmehetünk csupán egy-két irányba, de az arany középutat követve rakosgathatunk mindegyik ágazatra. Sajnos még jó pár óra játék után is kissé átláthatatlan a felület, ráadásul amennyire mély szinte minden része a Three Kingdomsnak, úgy nem ártott volna, ha legalább ezt egy kicsit felhasználóbaráttá teszik a fejlesztők.

Hogy beszéljünk kicsit a technikai részletekről, a látványvilág magáért beszél, az ütközetek tényleg fantasztikusan festenek, egyedül a gépi ellenfél viselkedése tud néha „meglepetéseket” okozni. Bár a vízi csaták ezúttal kimaradtak, olyan ritkán voltam part közelébe, hogy ezt nem igazán tudom felróni negatívumként. Amit viszont mindenképpen, azok a teljesen irreális és már-már idegesítően sűrűn jelentkező diplomáciai kezdeményezések, aminek a 90%-át gondolkodás nélkül fogjuk elutasítani. Borzasztóan meg tudják törni a ritmusunkat, mindez pedig azt jelenti, hogy a több tucat klánnak hála (főleg a játék elején) akár négyszer-ötször simán megakaszthatják az adott kört.

Aki szeret hosszú órákat eltölteni a mikromenedzsmenttel és vérében van az akár több ezres seregek irányítása, akkor a Three Kingdoms egyértelműen a legjobb választásnak fog bizonyulni. Talán első ránézésre a túlságosan komplex rendszerével és kezelőfelületével riasztó lesz az új játékosok számára, de emiatt nem kell aggódni, mert idővel meghálálja a beleölt időt. A műfaj veteránjai pedig minden kétségeket kizáróan azt kapták, amire vártak. Sűrű évnek néznek elébe a stratégiai játékok rajongói, szerencsére a Settlers és a Warcraft 3: Reforged mellett biztosan nem kell majd szégyenkeznie a három királyság történetének.

A játékot itt vásárolhatod meg!

A Total War – Three Kingdoms május 23-án, kizárólag PC-re jelent meg.