Villámkvíz! Mi a közös a következő filmekben?
  • Kong: Skull Island
  • Tomb Raider (2018)
  • Rampage
  • Jumanji: Welcome to the Jungle
Semmi különösre nem kell gondolni, tök egyszerű. Mindegyik az utóbbi pár évben megjelent hollywoodi akciófilm, ez eddig nyilvánvaló. Továbbá egyik sem veszi véresen komolyan magát, és mindegyik jobb lett, mint amire számítani lehetett. Többek között a feszes forgatókönyvnek, a jól eltalált szereposztásnak és a jó szerepeknek hála, no meg éppen annak, hogy nem vették olyan komolyan magukat. Minden geg és poén mellett mindegyik képes volt meglepően okosakat mondani a saját témáiról: a Kong az amerikai háborús beavatkozásokról és a környezetvédelemről, a Tomb Raider arról, hogy működik egy női hős anélkül is, hogy szexualizálnák, a Rampage főleg arról, hogy Dwayne Johnson kúl arc, a Jumanji pedig a videojátékokról, a kamaszok ön- és testképéről, az elfogadásról, és persze arról, hogy Dwayne Johnson kúl arc – még akkor is, amikor éppen igyekszik nem sírva fakadni, a film háromnegyedében ugyanis ezt teszi. Párhuzamosan azzal, hogy egymást követik ezek a meglepően jó akció-kalandfilmek, hosszú évtizedek után végre nem úgy gondolunk a filmes tie-in, vagy egyéb, mozifranchise-hoz kötődő játékokra, mint legalja termékekre, amelyet pénzéhes kiadók próbálnak rásózni a szerencsétlen gyerekekre. A legutóbbi Gyűrűk ura- játékok, a Sony-féle Spider-Man, az Alien: Isolation és a sok-sok Lego-kaland mind nagyszerűek voltak. Ha ezt a kettőt egymás mellé tesszük, az jön ki, hogy a Jumanji-filmekből készült, most megjelent videojátéknak szuperjónak kell lenni, nem? Elvégre a film a játékokról szól, azokat parodizálja és használja történet-alapanyagként, ordított tehát egy tisztességes adaptációért. Hát most megkaptuk, és… nos, nem tudom, mi van most, hogy megkaptuk, de azt tudom, hogy én bizony bajban vagyok. Amikor videojáték-tesztet írunk, természetesen van egy alapvető elvárás a cikk tartalmára és terjedelmére vonatkozóan: be kell mutatnunk a játékot érzékletesen, úgy, hogy az olvasó pontos képet kapjon, mire számíthat, ha kipróbálja, le kell írnunk az erényeit, a hiányosságait, és nem árt elhelyezni a nagy képben is, hogy mit tesz hozzá a videojátékhoz mind művészeti ághoz, amely még mindig nagyon fiatal, annak ellenére, hogy iparként jövedelmezőbb, mint a film. Már ha hozzá tesz valamit. És itt vagyok meglőve a Jumanji-játékot illetően: egyszerűen nincs mit mondanom. A botrányosan rövid és minden újrajátszásra alkalmatlan játékidő egy pontján egyenesen azt kívántam, bárcsak lenne nagyon-nagyon rossz, akkor legalább tudnám ecsetelni nyolc-tízezer leütésen keresztül, vagy nem is tudom, legalább gondolnék és éreznék valamit, de még csak ez sem: egyszerűen semmilyen, szóra sem érdemes az egész. Ez pedig, az alapanyag ismeretében – és annak tudatában, hogy éppen most érkezik a mozikba a folytatás, tehát megérdemeltünk volna egy kimerítő Jumanji-kalandot – egyenesen bűn. A kötelezőn azért essünk túl: a Jumanji egy külső nézetes, négyszereplős, szaladgálós, lövöldözős-meelee akciójáték, amelyben a film főszereplőinek stilizált, animációsfilm-szerű bőrébe bújhatunk. Ez eddig nagyszerű is lehetne, ám a fenti mondatból hiányzik pár kifejezés: ilyenkor szokták deklarálni, hogy egyjátékos, történet-alapú, vagy multiplayer, coop, battle royale, satöbbi játékról van szó. A válasz az, hogy egyik sem. Történet ugyanis nincs, és bár több szereplő játszik együtt, többjátékos élményről sincs szó, a Jumanjiból ugyanis hiányzik mindenféle multiplayer opció. A tragikus az, hogy úgy hiányzik, hogy a dobozon és mindenféle ismertetőben konkrétan benne van a többjátékos coop – csak éppen a játékban nincs. Ez azért elég sokat elárul a fejlesztők (vagy inkább a kiadó, aki nyilván még a mozibemutató előtt piacra akarta dobni ezt az izét) odaadásáról. Igaz, van kanapén, együtt játszható, osztott képernyős többjátékos mód, de ugyan már… 2019 van, könyörgöm. Az is már csak pár hétig. Szóval az történik, hogy a négy főszereplő megjelenik az első pályán, és némi tutorial után nekifutnak a feladatnak: négy Jumanji-társasjátékfigura összegyűjtése, az ész nélkül velük szembe rohanó copy-paste ellenfelek legéppuskázása (jó, legyünk igazságosak, minden szereplőnek más fegyvere van, de mindegyik ugyanazt tudja), egy ajtó megtalálása, kinyitása, majd irány a következő szekció. A pályák különösebb manőverezésre nem adnak lehetőséget, a kétezres évek alagút-akciójátékaira (szép magyar szóval: on-rails shootereire) emlékeztet az egész, elágazások és fedezékek akadnak ugyan, de annyira buták az ellenfelek és annyira pontatlakon a fegyverek, hogy ilyen finomságokkal vesződni nem érdemes. Mész, néha megállsz – ennyi. A szereplőknek nem csak a kinézete, de a mozgása is rajzfilmszerű, és akkor finoman fogalmaztunk – az animátorok alighanem ugyanazokat a mozgássablonokat alkalmazták az összes modellre, leszámítva egy-két közelharc-mozdulatot és különleges képességet. Jack Black gyógyít, Dwayne Johnson – meglepetés! – nagyot üt, és a többiek is tudnak valamit, hogy mit, nem emlékszem, pedig pár órája fejeztem be a játékot, és bocs, de nem nézek utána. Valami segítő majomra emlékszem, bár a segít egy kicsit erős szó, inkább egyszerűen csak megjelent néha, aztán eltűnt. Mondanám, hogy plusz negatívum, hogy sem a fegyverek, sem a képességek nem fejleszthetők, de nem az, mármint nem negatívum, hiszen alkalmunk sem lenne upgrade-elgetni. Az egész játék ugyanis egy-másfél órás, nem túlzok, tényleg ennyi: összesen négy pálya van, ebből az egyik egy másik éjszakai megfelelője, és egyébként is rengeteg az újrafelhasznált elem. Mondanám, hogy botrány, de nem az, inkább örülök, hogy nem tartott több ideig. Maradjunk abban, hogy sokkal szórakoztatóbb nézni Jack Blacket, amint a saját karakterével játszik, mint játszani magával a játékkal. A fentiek ellenére sem borzasztó játék a Jumanji, inkább csak jellegtelen, unalmas, felejthető, és a 2017-es film ismeretében hatalmas kihagyott lehetőség. Kár érte. Ja, a legjobbat a végére tartogattam: mindez 40, nem, nem írtam el: negyven euró a Steamen és a többi játékboltban. Azaz 12 ezer forint. Ha nagyon megengedő vagyok, és másfél órás játékidővel számolok, akkor az percenként kicsit több, mint 120 forint. Így azért egy kicsit nehéz ajánlani. De legalább tényleg ennyi az ára, nem több, azaz nincsenek sem plusz DLC-k, sem mikrotranzakciók, ami manapság kész felüdülés. Na, a végére csak sikerült valami jót is mondanom.